Mi, kisemberek, mit tehetünk e demokrácia védelmében?
Erkölcsileg mi a kötelességünk?
Erkölcsileg mit nem szabad megtennünk?
Minek lenne eredménye?
"amúgy......nem a hatvanszázalékos akarja itt szerény véleményem szerint összemosni a demokráciát a búzaimádattal (ú!), hanem az a dolgok jelenlegi állása szerint már össze van mosódva.
Ugyanis......gondolom nem vitatkozol azzal az állítással, h a >>meleg büszkeség körmenetelének<< kritizálása a jelenlegi fölfogás szerint abszolút antidemokratikus, sőt......kirekesztő, intoleráns, fasisztoid."
A te fejedben vannak csúnyán összemosódva dolgok. Annak a "medzsó körmenetnek" a kritikái között lehetnek demokratikusak és antidemokratikusak egyaránt. Nem csak egyféle!
Demokratikus kritika érheti az obszcén viselkedést, ugyanis az utca közterület, osztoznunk kell rajta, ezért mindenkinek be kell tartania bizonyos normákat, és ezek közé tartozik az obszcén viselkedés mellőzése.
De érheti antidemokratikus kritika is a „körmenetet”. Vannak dolgok, amikben nem kell osztoznunk. Nem kell osztoznunk egymás ízlésében. Nem erőltethetjük rá ízlésünket másokra!
Nem kell osztoznunk egymás véleményében. Nem erőltethetem rá senkire, hogy meghallgassa a véleményem, de nem is tagadhatja meg senki, hogy elmondjam a véleményem azoknak, akik meg akarják hallgatni azt.
A TV, a rádió, a nyomtatott sajtó és a többi médiumok mind olyan csatornák, amikhez csatlakoznunk kell, ha hozzájuk akarunk jutni. Senki sem erőltetheti ránk őket. Ezért senkinek sem szabadna korlátozni őket. Semmiben, egy dolog kivételével: hamis, megalapozatlan dolgok tényként történő beállítása. Elemi érdekünk, hogy az igazat halljuk, amikor a tényekre vagyunk kíváncsiak. De ezen túl minek korlátok?! Miért ne dönthetnénk el mi, hogy mit akarunk látni?! Egy felnőtt embert csak a hamis tények tudnak félrevezetni. A gyermek védelméről pedig a szülőknek kell gondoskodni, és nem az államnak. Miért akar az Orbán-kormány minket bepólyálni?! Talán csecsemők vagyunk?
Ne fussunk a karjaiba, ne engedjük, hogy a vállunkra tegye a kezét! Ő nem apánk. Nem is kell, hogy az legyen. Felnőttek vagyunk.
"most MI KÚRTUK EL"
Nemcsak most, hanem mindig. Mi nem vontuk felelősségre a politikusainkat tudatosabb választói magatartással 20 éven keresztül. Mi nem követeltük ki a 89 előtti rezsim felelősségre vonását. Mi mentünk bele ebbe az ócska szimpátiaharcba.
Nagy hibákat követtünk el, és nem tanultunk belőlük. Sőt! Egyre és egyre nagyobbak voltak azok a hibák. A 2002-ben megválasztott országgyűlés és kormánya dilettáns gazdaságpolitikáját kísértetiesen hasonló választási eredménnyel jutalmaztuk. A demokrácia széthullására meg nézünk, mint az új kapura.
(Úgy tűnik, mind közül Kádár diktatúrája volt a legstabilabb, mert alig hogy összeesett, újra talpra állt. Akik akkor éljeneztek, most is éljeneznek. Nyilasokból kommunisták. Szocialistákból fideszesek.)
igen, igen, igen......így van, így igaz, mind szép, és jó, tökéletesen látod a szituációt
DE
ha a >>>mai viszonyok/ dem. fölfogás szerint<<< kritizálod a m.b.körmenet obszcenitását, akkor a hivatalos közfölfogás szerint NEM vagy demokratikus, hanem ANTIdemokratikus.
Nincs a témát illetően dem. ill. nem dem. formája a kritikának.....vagy egyetértesz, vagyí nem....velünk, vagy ellenünk, nincs középút....a dolgok manapság feketék-fehérek, nincs árnyalat, nincs szürke....teccikérteni?!
Üdv.Phenjan-ból ;)
"akkor a hivatalos közfölfogás szerint"
Hivatalos közfölfogás? Szép is lenne, ha lenne ilyen! Csak a legvadabb diktatúrák sajátja lehet ez.
"Nincs a témát illetően dem. ill. nem dem. formája a kritikának....."
Már hogyne lenne?! Az előbb vázoltam mind a kettőt.
Ha az a kritikád, hogy a "körmenet" keretében közterületen obszcenitás folyik, megzavarva más emberek nyugalmát, akkor az demokratikus, mert a közterület, mint a neve is sugallja, közös. Ebben az esetben az egyikőtök szabadsága korlátozza a másikotok szabadságát, és kompromisszumra kell jutnotok. Nem csak neked kell tisztelned az ő ízlésvilágát, hanem neki is a tiéd. Ezt a tiszteletet teljesen jogosan várod el tőle, és jogos a felháborodás, ha nem kapod meg.
Ha viszont az a kritikád, hogy a búzák ízlésvilága, magánélete, és az, hogy ezt nyíltan vállalják (ami nem feltétlenül jelent provokációt! csak homofóboknak.) elfogadhatatlan, akkor az antidemokratikus. Ugyanis a te szabadságodat nem sérti az, hogy ők búzának vallják magukat, és, hogy hét kaktuszt elpusztítanak egy vadabb éjszakán. Ezért semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálnak, és semmi jogod beleszólni az ő életükbe.
Minden morális krédésnek van demokratikus és nem demokratikus megítélése.
"a dolgok manapság feketék-fehérek, nincs árnyalat, nincs szürke....teccikérteni?!"
De van szürke. Bár az igaz, hogy egyre ritkább. Általában nem lehet elmondani, hogy az egyik fél makulátlan, a másik pedig maga a patás ördög. Amikor a nácik és a komcsik durrogtattak, mindkét fél sáros volt. Amikor a Fletó és az Orbán egymás ellen kampányolt, mindkettő hazudott. Nem volt a kádári rendszer a földi pokol, mint ahogy a rendszerváltás utáni Magyarország sem lett a földi paradicsom. Nem volt jó, és nem volt rossz. Csak rossz volt, és még rosszabb. De a politika rózsaszín köde elvarázsolt minket. Akit nem, azon meg úrrá lett teljes nihil, a rosszak közti mérlegelés közben. Pedig a kisebbik rossz, jobb, mint a nagyobbik. A hallgatás és a feltétel nélküli bizalom pedig a legrosszabb. Azt sose válasszuk! Akármilyen gyér alternatíváink is vannak.
"Üdv.Phenjan-ból ;)"
Én meg megyek Kongóba csajozni. Ott nem kell gumit húzni ;))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!