Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Tudtátok, hogy a magánnyugdíj-...

Tudtátok, hogy a magánnyugdíj-megtakarításaink nem is a miénk, hanem az államé? Burkoltan a Fideszé?

Figyelt kérdés

Legalább is Rogán szerint: [link]


Pedig régen még kedveltem ezt az embert.


2010. dec. 9. 20:46
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
51%

Én is csodálkoztam ezen a nyilatkozatán. Arra alapozta, hogy a befizetések felett az embereknek csak korlátozottan van rendelkezési joga, ezért nem tekinthető a tulajdonuknak. De ez nem igaz, mert az eddigi törvény szerint az összes pénz a befizetőt illette, és rendelkezhetett is felette (pl. arról, hogy egy összegben vagy járadékban veszi fel stb.), igaz, hogy csak a nyugdíjba vonulásakor. De szerintem az is az enyém, amivel csak 10 év múlva rendelkezhetek. Ha nem így lenne, akkor az életbiztosításba fizetett megtakarításokat is államosíthatnák egyszer, mert most nem rendelkezhetek felette, csak ha meghalok, vagy ha eltelik bizonyos idő.


Érdekes vita ez egyébként, mert a magyar Alkotmánybíróságot megfosztották ugyan attól a jogtól, hogy a tulajdonjogot védje, de az Európa Tanács Emberi Jogi Bíróságát nem. Biztos, hogy lesznek, akik ez ellen a jogfosztó döntés ellen oda fordulnak, és ott már lesz jelentősége annak, hogy tulajdon volt-e a magánnyugdíj-pénztári megtakarítás, vagy nem. Szerintem igen, és akkor nagy balhé lesz belőle, ha pár év múlva ítélet születik, és netán majd vissza kell adni a most elkobzott pénz talán majd egy következő kormánynak.

2010. dec. 9. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
64%

Ja inkább gondoskodnak róla hogy ne legyen a miénk.

Minden kommunikációs trükköt bevetnek,nehéz lesz a pénztártagokat meggyőzniük arról hogy ez nem lopás.

2010. dec. 9. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
47%
Hamarosan a bankan lévő pénzem is az övék lesz. Mármint nem lesz, mert inkább egy határon túli pénzintézetre bízom...
2010. dec. 9. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 A kérdező kommentje:
Azért remélem miközben olvastátok, tudtátok értelmezni a sorok között elrejtett információt, miszerint ez a pénz TÉNYLEG eltűnik, mert ÁLLAMADÓSSÁGOT törlesztenek belőle. A saját számla HAZUGSÁG. Akkor minden más miért ne lenne az?
2010. dec. 9. 21:28
 5/19 anonim ***** válasza:
38%

Az a te pénzed, amit külön számlán, minden hónapban, önként teszel félre. AZ a sajátod. A magánnyugdíj kötelező öngondoskodásként is felfogható, amit még az állam is kiegészít. A te pénzedet fogod visszakapni, ha nyugdíjba mész. Aki 100%-ban államiban ment el, annak a nyugdíját a most dolgozó emberek fizetik meg.


Viszont ha a most dolgozók jövedelmének egy része nem az előző generáció nyugdíjára megy el, hanem a saját előtakarékoskodásukra, akkor forrást kell teremteni arra, hogy miből fizetik ki a többi nyugdíjast. Ilyenkor a legegyszerűbb megoldás az, hogy a nyugdíjakat csökkentik. Más forrást bevonni nehéz, illetve lehetetlen.


Gondoljuk bele, mi lenne, ha a kormány bejelentené, hogy holnaptól 20%-kal csökkenti a nyugdíjakat. Nem kis felháborodás lenne. Van aki 40 évig dolgozott a most sem magas nyugdíjáért, és akkor még azt is csökkentik. Senkinek sem tetszene.


Ez az egész magánnygudíjpénztáros cucc akkor működne jól, vagyis onnantól, ha már felnőtt volna, nyugdíjba ment volna az első generáció, azonban ez nem kis idő. Egész addig ez az államnak egy hatalmas ráfizetés.


Nekem is elviszik a befizetésemet, de ez van. Még hátravan több tíz év munkaviszonyom, addig kitudja, hogy fog alakulni az egész nyugdíjtéma, egyáltalán leszek-e nyugdíjas. Innetől kezdve még nem érdekel. Nem 30 évre tervezek, hanem örülök ha a következő hónapot túlélem.


Arra meg h a bankszámlapénzedet elviszik... Arra befizetnék. Aki elviszi az nem a kormány hanem a bank...

2010. dec. 9. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:

Azért annyiban pontosítanám, hogy nem csak államadósságot törlesztenek belőle, de a folyó nyugdíj kiadások fedezésére és más költségvetési célra is fordítanak a pénzből.


A saját számlát nem mondanám hazugságnak, inkább egy fikció. Most felírják ugyan, hogy mennyi pénz vittél át, de ennek a nyugdíjad megállapításánál nem lesz tényleges jelentősége.

2010. dec. 9. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
70%
pár év múlva szerintem már nem lesz másik párt ha így folytatja a fidesz. A következő cselekedetük az lesz hogy kizárnak minden másik pártot a parlamentből. Pár év múlva már csak fegyverrel leszünk képesek leváltani a fideszt.
2010. dec. 9. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 A kérdező kommentje:

"A saját számlát nem mondanám hazugságnak, inkább egy fikció"


A funkcionalitására értettem a hazugságot, mivel tökmindegy, hogy egy sárga cetlin, vagy egy elektronikus adatbázisban vezetik, akkor se kapod vissza a pénzed, és akkor sem ez alapján fogod megkapni a nyugdíjad

2010. dec. 9. 21:45
 9/19 anonim ***** válasza:
71%

Felháborító a Fidesz propagandája!

Amit valaki a saját jövedelméből fizetett a Nyugdíjpénztárba,az a saját vagyona,akár mikor veheti is fel!

Én már nyugdíjas vagyok,de nagyon felháborít,amikor azt mondják,hogy a lopásra azért van szükség,hogy kiegészítsék a nyugdíjkasszát! Ez hazugság! Természetesen tudom,hogy az államnak kikell egészíteni a nyugdíjkasszát,de ezt a pénzt nem ezért veszik el az emberektől. Azért veszik el,mert a gazdagok adócsökkentése és kedvezménye miatt kieső adóbevételt ebből akarják pótolni!

2010. dec. 9. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
0%
Ekkora hülyeségeket. Na mind1. Remélem majd tapsolsz ha esetleg felére csökkentik a nyugdíjadat. Biztosan te már előre gondoskodtál a jövődről és félretettél milliókat. HAJRÁ!
2010. dec. 9. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!