Magyar Péter újévi beszéde 1,5 milliós megtekintésnél jár. Kijelenthető, hogy a Fidesz vesztésre áll?
13:
Hova tippeled a valós támogatottságát?
Ezen a ponton már a fidesz egyetlen esélye, ha orban háttérbe vonul. De azt nem képes megtenni. Nélküle meg az egész hazug tolvaj rendszer összeomlik.
Mondjuk sanszos, hogy hamarosan ígyis-úgyis.
A kérdés inkább, hogy mentik-e, ami menthető. Nem hiszem, hogy van ennyi realitástudat, mert már régen nincs semmi jele.
Hisztipeti se jobb, szemmel láthatóan elmebeteg. Ezért vihetik bele bármibe, akik s zsinórjait mozgatják.
orban meg már rég elfelejtette, hogy ő nem ő győzött gyurcsány ellen annak idején, hanem a gyűlölet, amit gyurcsány ellen érzett a nép. Most ő jutott ide, és semmit nem vesz észre belőle, nem is tudna.
#14: valós, aki nem csak a fidesz miatt szavazna rá? ~ 15%
Ha minden mást is, aki csak azért is, hogy ne a fidesz, akkor ~ 40% körül.
Kb. holt versenybe az agymosott nyugdíjasokkal, és megvett - vezetett fiatalokkal.
#15: nem veszi észre, mert csak válogatott segnyalókat enged közel magához.
Ha olyan közel tudnék kerülni hozzá, mint 2001 -ben, akkor már nem élne...
De fiatal és naiv voltam, még 2010 -ben is rá szavaztam. :-(
17: nem naiv volt a többség, hanem elege volt. Mint most is.
Minden részletében omladozik a "rendszere", mert nem tud leállni, semmi kaocsolat a valósággal, ezért semmi belátás. Kognitív és faji alapon sincs.
Lézer és Szájer "feltámadása" a jel, hogy nincs senkije már, aki legalább közepes képességű lenne.
Nem szabad bántani, ne csinálhasson belőle a pártja mártírt és ezzel akár előnyt.
Bűnhődni fog ígyis-úgyis a törvény szerint. Isten törvénye szerint legalább.
Az agresszív kommentelést meg már 1 évvel jutalmazza ez a szabad ország elsejétől, nem? Úgyhogy az életveszélyes fenyegetéssel óvatosan, sztem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!