Mi az oka, hogy 1980 óta 1,1 millióval csökkent a népesség száma, mégis lakhatási válság van?
Meglehet, hogy egy szűk kisebbség körében van egyre több ingatlan?
Vagy az ipar koncentráltsága miatt a fejlettebb megyékben van kevés lakás, a fejletlenebb régiókban pedig üresen maradnak az ingatlanok(van rá példa).
Szerintetek mi okozza?
A falvak, kisebb települések gyakorlatilag megszűnnek létezni, sorban állnak az eladó, lakatlan ingatlanok.
Fővárosban is érdekes a helyzet, mert van egy csomó kihasználatlan, üresen álló ingatlan. Van amit el sem tudnak adni, van amit el sem akarnak.
Építőiparban dolgozom, építettünk luxus lakásokat, 100 lakásból 90-et NER közeli meg külföldi befektetők vásároltak fel, 5-10 lakást egyszerre amit a mai napig nem lakott be senki.
Ezerszer el lett mondva. A lakhatási válság nem azért van, mert kevés a lakóingatlan. Mert 600-700 ezer ingatlan áll teljesen üresen az országban, közülük 170 ezer Budapesten. Tehát nem igaz, hogy csak a falvak néptelenednek el. Az sem igaz, hogy ezeket feketén kiadják. A feketén kiadott ingatlanok 95%-ába pont hogy be van jelentve valaki, hogy ne legyen feltűnő a hatóságoknak.
A lakhatási válság, sokkal inkább a kiadói kapzsiságra vezethető vissza, illetve a CSOK, babaváró által generált befektetési lufira.
Igazából a felkapott helyeken van csak ez az úgynevezett "lakhatási válság".
Győr-Moson-Sopron megye, Pest megye, Komárom-Esztergom megye meg talán Fejér.
Azért, mert ezeken a helyeken van perspektíva, vannak munkahelyek és kvázi az ország többi részéről mindenki ezekre a helyekre akar költözni.A piac pedig emiatt felfele árazza az ingatlanokat, albérleteket.
1990-ben egy fővárosi használt lakás átlagára négyzetméterenként 44 ezer forint volt a lakáshirdetések átlagára alapján, vagyis 3,26 hónapnyi bruttó bért jelentett egy négyzetméter lakás. Ma 3,26 hónap alatt az átlagember 1,199 millió forintot keres (2019-es adat). Még ha nem is nézzük, mennyivel minőségibb egy mai lakás, akkor is kifejezetten olcsóbb a lakás Budapesten, mint 1990-ben. (A teljes képhez hozzátartozik, hogy drága volt a lakás 1990-ben, onnan hatalmasat zuhantak az árak.)
2008-ban az átlagos budapesti újépítésű lakások négyzetméterára 366 ezer forint volt, ez a mai fizetésekre vetítve 677 ezer forint. (2019-ben 900 ezer forint volt a medián újépítésű ár Budapesten.)
Mert szarul vannak lokalizalva a munkahelyek Magyarországon. Sok ember Budapestre vagy az aggloba költözött vagy akar költözni a munkahely távolsága miatt..
A helyzet az hogy már belakták budapest környékét hála a csok meg egyéb fidesz segélyeknek…
Az árak ezért megfizethetetlenek már egymás között kereskednek a szerencsések.
Ráadásul a migránsok is Budapesten laknak, nem egy nagy arány de a lényeg hogy vannak. A lakásuzsora meg valóban gusztustalan, albérletek és lakásárak körül egyaránt.
A Habitat for Humanity Magyarország 2024-es jelentése szerint a lakhatási szegénység több mint 2,5 millió embert érint az országban. Az önkormányzati bérlakásszektor elenyésző aránya és az átfogó lakáspolitikai stratégia hiánya is hozzájárul a problémához.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!