Mit gondoltok arról, hogy Kocsis Máté ismét leleplezte a baloldali álhírgyártás technikáját?
Facebook-oldalán írta: „Az emberek nem látják ezt a mindennapokban, de most ismét módomban áll bemutatni, hogyan működik a baloldali álhír-gyártás. A Népszava nevű médiamaradvány ma megkeres azzal, hogy információjuk szerint a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt csökkentenénk. (Fel sem merült ilyesmi.) Majd közlik a levelükben, az is eljutott hozzájuk, hogy mégsem teszünk ilyet, mert Orbán Viktor levette a napirendről. (Mivel az alapállítás nem igaz, a cáfolata is értelmezhetetlen.) A végén kérik, hogy erősítsük meg az információt. (Amit ők találtak ki )
De most melyiket erősítsük meg? Az első hazugságot vagy a másodikat?
A lényeg, hogy holnapra jöhet egy cikk, mely szerint “a Fidesz át akarja írni a választási szabályokat 2026-ra, de egyelőre nem teszi”. Aztán végig szalad a többi “független” propaganda oldalon is a hír, és máris megvan a következő két nap témája.
Rohadt unalmas már, elvtársak!”
Kemény, mi?
Mivel afidesz mindig hazudik, nem kommunikál őszintén, suttyomban hoz törvényeket, csal, így valahogy ki kell találni, mire készül.
De az nem hazugsag, hogy nem a primitív Mencer kötött bele Magyarba, és nem megállította, meg nem az a kis lökésvolt a lényeg... azt a hamisítást az 1984ben is megirigyelték volna.
Fidesz, moslék, egykutya.
A valóság ezzel szemben az: hogy a kormány több forgatókönyvet is készít. Nem csak ez hanem mindegyik.
És megszellőztetik hogy megnézzék milyen visszhangja van a változtatásnak.
Számolgatnak elemeznek melyik nekik a jobb ha leviszik 4%-ra a küszöböt vagy meghagyják stb.
De döntés nincs róla csak javaslatok, elemzések.
Ez normális.
Aztán a megszellőztetésre felülve a Népszava újságírója túlkérdezi a dolgot. Majd ebből Kocsis Máté kreál egy "ál-leleplező" cikket az "álhírgyártásról".
Ez amit írtál inkább egy ál-leleplező cikk a Fidesz tollából.
Szegény Kocsis értelmezni sem tudja a Sajtó kérdéseit és közzéteszi a butaságát az aranyhal gógyijával rendelkező követőinek.
1. A sajtó értesülés alapján kérdést tesz fel. 2. A fenálló információk alapján módosítja a feltett kérdést, hogy aktuális legyen. 3. A feltett kérdés megerősítését, vagy cáfolását kérik. Erre Kocsis Máté: Nem értem mit akarnak tőlem, mert túl buta vagyok.... :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!