Budapesti diplomásként hogy tudnék együttérezni a vidéki egyszerű szavazóval, aki leszavaz a Fideszre úgy, hogy egyébként szegény, s az állam sehogy sem segíti?
A korrupció pestise című könyv...
Már rég nem tekintély a tudományos "elit", és főleg az orvosi nem az. Féltik a kiváltságaikat és nem az igazság érdekli őket. Most is úgyjárna dr Semmelweiss!
#10
"Te csak entellektüell libernyák vagy, kételkedő tehát értelmes ember nem"
Nem attól leszel értelmes, hogy mindenben kételkedsz. Ettől ugyanolyan őrült leszel, mint aki mindent elfogad.
Ellenkezőleg, az értelmes ember tudja, hogy miben lehet és miben nem lehet kételkedni. Pl. tudományos tényekben nem lehet, ezért vagyok veled ellentétben, értelmes.
"Sok sok tudományos oltást neked, félévente. Hirtelen szívhalál vele jár."
Ha ez igaz lenne, akkor a nyugati világ, ahol kötelező oltások vannak, már kipusztult volna.
Ezzel szemben pont azt látjuk, hogy az oltások által megelőzőtt betegségek annyi embert sem visznek el, mint korábban.
Szóval ez egyszerű matek, amit nem sikerült felfognod, hogy jelenleg az oltások miatt több ember él, mint amennyi korábban oltások nélkül meghalt.
#11
"Már rég nem tekintély a tudományos "elit", és főleg az orvosi nem az."
Ha nem tudsz olvasni, akkor ne kommentelj. Nem azért kell elfogadni valamit, mert orvos mondja, sőt, nem is azt kell elfogadni, amit orvos mond. Itt orvosi kutatómunkákról van szó, ami teljesen más.
Van az az orvos vagy biológus, aki egyik munkája miatt Nobel-díjat kapott, míg másik esetben benyelte a víz DNS-e konteót.
"Féltik a kiváltságaikat és nem az igazság érdekli őket."
Ami nincs és sosem létezett. Az orvosok nincs kiváltsága és egyébként sokkal jobban meg is lennének, ha nem kellene társadalom előtt megjelenniük a járványok miatt, mert senkinek sem érdeke, hogy hozzá nem értő idióták döntsék el, hogy mennyire jó munkát végez.
Vidéki egyszerű a jó édes anyátok... belpesti beltenyész zsld0gett0-tól származik a földrajzinak álcázott gyalázkodás
#13
"Vidéki egyszerű a jó édes anyátok... belpesti beltenyész zsld0gett0-tól származik a földrajzinak álcázott gyalázkodás"
Tudom, hogy ilyen egyszerű vidéki vagy, de pont azért tudom ezt elég magabiztosan mondani, mert életemben nem laktam Bp-en, vidéken laktam mindig is, vagyis első kézből tudom, hogy milyen egyszerű szellemi szinten van a vidékiek többsége.
A belinkelt doksival pedig az a baj, hogy a szülő nem orvos. Akármennyire jót akar a gyerekének, nem ért hozzá, nem tudja, hogy mi a jó döntés.
Tehát azt a logikát, amit itt előadsz azon szülők ellen, akik azt hiszik, hogy jobban tudják, bármilyen más témában elő lehet adni mellettük, pl. amikor éheztetik a gyereküket, mert ő a szülő, szerinted ő jobban tudja, hogy a gyereknek mennyi étel kell.
#14
"Gyilkosokat mosdatni nem menő."
Akkor miért teszed?
Ha a vakcina lenne annyira gyilkos, akkor nem a cikkben is szereplő pár ezer emberről lenne szó, hanem a 100 milliókról, akik be lettek oltva.
Olyan kis számokról beszélünk, hogy a legtöbb atléta ugyanilyen panasszal már a covid oltások előtt is kiesik.
Több száz ezer atléta van a bolygón és többségük kiesik a sportból és nem lesz olimpikon.
Nem fogja beismerni, hogy öreg, azt fogja mondani, hogy azért fullad ki, mert oltást kapott. De érdekes módon a másik 100 ezer oltott sportolónak semmi baja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!