Mit lép majd a Fidesz a választási törvénnyel, ha a Tisza 2026 januárban egyértelműen 5-10%-al vezetni fog?
#6
"MIÉRT szavaznak TÖBBEN a kormánypártokra vidéken, mert nem az agymosás miatt"
De, az agymosás miatt és én azt úgy mondom, hogy vidéki vagyok és látom mi megy itt.
A fideszesek agya ki van mosva és egyébként azért viszonylag magas még Bp-en is a fideszesek aránya, mert ami minden településen megtalálható, az az alulképzett, tanulatlan réteg.
Bp-en is és a legkisebb faluban is lesznek gyerekek, akik kibuknak a suliból. Ebből lesz a fideszes szavazóbázis.
Viszont amit a legkisebb településeken nem találsz vagy sokkal kisebb arányban találsz meg, az a magasan képzett réteg. Egy jogász, közgazdász, mérnök rendszerint a nagyvárosokban laknak vagy amellett, mivel ők ott tudnak munkát vállalni a szakmájukban. Ez a nagyobb városoknál lenyomja a fidesz támogatottságának arányát.
De ettől függetlenül, bizony a fideszesek agya ki van mosva. Orbán Balázs hazaáruló kijelentést tett, bevédte a teljes fidesz és a szavazók még tapsolnak is hozzá.
A covid alatt 10-szer rosszabb eredményünk lett, mint Dél-Koreának és ezt hívták sikeres védekezésnek.
A háborús infláció csak 10% inflációt okozott, miközben nálunk a kormány inkompetenciája már 25%-ra nyomta fel.
Persze, valaki ezeknek a tényeknek a teljes megértése mellett is szavazhat a fideszre, de akkor is ott tartunk, hogy valaki vagy agymosott, vagy kb. hazaáruló.
#10 "Nem az a fontos hogy mikor módosítja (ahogy fidder kollega kötekszik) hanem hogy a saját érdekei szerint, konszenzus és egyeztetés nélkül és nem az igazságosabb választás szerint módosítja. De ezt mondjuk ő sem cáfolta. Nyílt titok."
1. De, fontos, amikor a kérdés arról szól, hogy mit fog tenni a fidesz amikor JANUÁRBAN szembesül a helyzettel - és a választások meg áprilisban lesznek.
ha más lenne a kérdés akkor nem lenne fontos az idő, de mivel EZ volt a kérdés, így ez a legfontosabb.
2. a szokásos mantra megint. Akkor jöhet a sokszor leírt válasz - megint.
A választási törvény módosítását nem véletlen kötötték a parlament 2/3-os többségéhez, hanem mert ennyi képviselő mögött áll már akkora felhatalmazás - olyan sok választó - amivel joguk lehet ilyen súlyú törvényt módosítani. A parlamenti többséget pedig nem pártokban, hanem mandátumokban szabják meg. Nem a parlamenti pártok 2/3-nak kell a szavazata, hanem a képviselőké. Ha 2 pártnak meg van a szükséges többsége, akkor a 2 párt teljesen jogszerűen módosítja a törvényt. Ahogy az történt 1994-1998 között is minden esetben amikor egyedül a 2 kormánypárt módosított törvényt az akkori 2/3-os többségükkel és amikor a fidesz volt ellenzékben, a mostani ellenzék pár tagja meg kormányon.
Volt előtte egyeztetés is bőven, a parlamentben is és azon kívül is. Csak a dk akkor szépen kivonult róla és részt se vett benne. Az egyeztetés pedig nem azt jelenti, hogy a parlamenti többségnek van egy határozott elképzelése, de azt megváltoztatja mert a kisebbségnek nem tetszik és azt fogadják el helyette amit a parlamenti kisebbség akar. Soha nem is ezt jelentette és sehol nem is így működik a parlament.
#12
"Volt előtte egyeztetés is bőven, a parlamentben is és azon kívül is."
Ezt javítsuk szépen, mert nem, nem volt.
Tájékoztatás volt, hogy a fidesz mit csinál, mit fog csinálni, de ahogy mindig, leszarta, hogy ki mit mond.
"Az egyeztetés pedig nem azt jelenti, hogy a parlamenti többségnek van egy határozott elképzelése, de azt megváltoztatja mert a kisebbségnek nem tetszik"
Ez több szempontból is hibás. Egyrészt, a fidesz nem többség, hanem a kisebbséget tudja maga mögött.
Másrészt, a demokráciának pont az a lényege, vagy az lenne a lényege, hogy a kormány a 100%-ot képviseli. Tehát teljesen mindegy, hogy kétharmaddal kerültek-e be, mivel nekik az a feladatuk, hogy olyan döntéseket is hozzanak vagy engedjenek bizonyos kérdésekben, amik az ellenzéknek kedvezett. Ez nem történik meg, ezért sem beszélhetünk demokráciáról.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!