Szeretnétek-e egy olyan hivatalos online felületet,ahol az országot érintő ügyekről lehetne mindenről szavazni?Ez lenne az igazi demokrácia?

> 2*Sü! A te válaszaidra érdemes reagálni.

Köszönöm a megtisztelő bizalmat. :-)

~ ~ ~ Állatorvosi ló ~ ~ ~

> Az egyes elemek költségeinek kezelésére számtalan jó megoldás kitalálható lenne.

Lehet, de végeredményben ugyanúgy mi fizetnénk az árát, csak máshol, máshogy.

> az igazi gond az, miért akarjunk ingyen kenyeret. Bármibe is kerül, de mit oldana meg? Semmit, ezért nem érdemes bevezetni.

Amúgy lehetne rá ok. Lehet ok egyfajta anyagi újraelosztás, esélyegyenlőség – hasonlóan ahhoz, ahogy a tankönyv vagy az egészségügy is ingyenes –, de ténylegesen olcsóbb a kenyér nem lenne tőle, csak máshogy osztanánk el a költségeit.

Persze nem gondolom és sem, hogy az ingyen kenyérnek lenne bármilyen értelme. De egy olyan oldalon, amilyet a kérdező elképzelt, egy ilyen kérdést valaki feltehetne, és gyanítom, hogy a többség megszavazná anélkül, hogy tisztában lenne, egyáltalán belegondolna ennek a közvetett következményeibe. És ez a fő kritika azzal, hogy átlagos képességű, tudású embereket kérdezünk meg dolgokról.

~ ~ ~ Választási rendszer ~ ~ ~

> A levezetés brilliáns. Csak nem életszerű.

Nyilván az alap kérdés csak egy honlapról szólt, ami akár a jelenlegi képviseleti demokráciával párhuzamosan is létezhet. De már ott is benne van ízként, mint „az igazi demokrácia”, tehát mint nem kiegészítője, hanem alternatívája a képviseleti demokráciának. Az érintett válaszom meg kimondottan a #3-s a kommentre született, ami még inkább direkt módon veti fel ezt a lehetőséget. A vitatott kérdés tehát itt az, hogy teljes közvetlen demokrácia, vagy képviseleti demokrácia.

A #7-es válaszom írásakor én is elgondolkodtam, hogy mennyire jó ezt az erősen idealizált képet felfesteni. De a helyzet szerintem az, hogy egy teljes közvetlen demokrácia nem kis eséllyel viszonylag rövid távon a rendszer széteséséhez vezetne. Pl. eléggé rugalmatlan a kompromisszumokkal szemben. Ha egy kérdésre „igen” vagy „nem” válasz adható – márpedig egy kérdésfeltevő könnyen fog végletekben gondolkodni –, akkor kell egy hatalmi tényező, ami képes úgy dönteni, hogy akkor „részben”. Meg ott a #4-es válaszomban ott a pékséges példa. Nagyon gyorsan ellentmondásokat rejtő vélemények bukkannának fel, amiből megvalósítási, végrehajtási tervet nem nagyon lehet fabrikálni. Sőt irreális vagy az állam szempontjából irreleváns kérdések és válaszok is felbukkanhatnak. Akarunk kétszer tovább élni? Lehet rá igennel szavazni, de mint megvalósítandó cél irreális, és amúgy nem biztos, hogy az állam hatáskörébe tartozik ez.

Egy képviseleti demokráciában egy hatalmi tényező – politikus, párt, elit – lehet korrupt, lehet befolyásolt, vagy szimplán csak dilettáns. De mégiscsak ott a választás. Van valamiféle eredménykényszer. Ha nagyon nincs működtetve az állam, akkor a választók majd más kezébe adják a hatalmat. Ideig-óráig ugyan el lehet adni az eredménytelenséget is eredményként, meg meg lehet magyarázni a bizonyítványt, de hosszútávon ez nem fenntartható, jönni fog a váltás. Ezt vagy úgy lehet elkerülni, ha valaki tényleg működteti a rendszert ha nem is optimálisan még csak nem is jól, de elfogadható szinten, vagy jön a diktatúrába fordulás, de az sem hosszútávon fenntartható, előbb-utóbb jönni fog a forradalom is. A képviseleti demokrácia tudhat is, meg valamennyire rá is van kényszerítve, hogy ha csak közepes teljesítménnyel, de működtesse az állam összetett, komplex rendszerét.

A képviseleti demokráciában a kormányzás lehet dilettáns. A közvetlen demokráciában viszont kvázi már-már definíció szerint, elkerülhetetlen módon az. A kormányzás lehet manipulált. No de az emberek is manipulálhatóak, a közvetlen demokrácia sem védett ettől.

Azért az nem véletlen, hogy vannak hosszú idő óta többé-kevésbé elfogadhatóan, sőt akár jól működő képviseleti demokráciák a világban. Közvetlen demokráciát meg állami méretben még kipróbálni sem sikerült, eleve megszervezni, hogy hogyan is működne egy ilyen, hogyan fogja összekötni a „legyen ingyenes tömegközlekedés” döntését annak a tényleges megvalósulásával.

Röviden: Idealizált az a kép, amit lefestettem a #7-es válaszomban? Kétségtelenül. De ennek ellenére tarthatónak érzem a lényegét.

2*Sü!

Természetesen egy vitában (pláne ennyire szerteágazóban) nem lehet minden szempontot figyelembe venni, mert akkor regényt kéne írni. Ezért mindig fel van tételezve, hogy az olvasó megérti, mi lett kiemelve és mi nem lett tárgyalva, és eszerint reagál. Én nem így tettem, és ennek oka volt. Mégpedig az, hogy (mivel az a véleményem, alapvetően egyetértünk) a válasz valójában nem is neked szólt, hanem a köznek. De néhány észrevétel most kifejezetten neked.

Egyetértek abban, hogy a képviseleti demokrácia sok helyen jól működik. Szerintem ennek oka az, hogy ott felelős és értő állampolgárok szólnak hozzá, és törődnek a kevéssé értő állampolgárral (nem manipulálják, hanem tágítják ismereteit). Kiváló tapasztalataim voltak erről például a skandináv államokban. Még az erősen érdes dánoknál is.

Minden törvény, minden szabály, minden állam annyit ér, amennyire ezek használói kezelik. Persze, a törvény is lehet rossz, de a jóból is lehet oltári rosszat csinálni, ha eszerint használják. Ezért élesen megkülönböztetném, hogy egy felvetésre elméletileg, vagy a magyar társadalommal összefüggésben válaszolok. Ez utóbbi esetében a képviseleti demokráciánál nehéz rosszabbat elképzelni, ez látszik a helyzeten, és nem csak én mondom, hanem a külvilág értelmes emberei is, akár politikusok, akár más szakértők.

Amit tapasztalok, az ilyen kérdések egyre gyakoribbak. Jól mutatják a változásra való igényt, és az igyekezetet a kivitelezésre. Sajnos a jó kivitelezéshez itt hatalmas szakértelem kellene. Erre szoktam azt mondani, adott egy jelenlegi hely(zet), és adott egy vágyott hely(zet). Útóbbi akár lehet hamis is. Mi a teendő ekkor? Válasz: érvényesíteni kell a világ alapvető törvényét, az erőtörvényt. Dolgok A-ból B-be csak akkor jutnak el, ha rájuk B irányú és megfelelő nagyságú erő hat. Nyilván az emberi társadalom esetén az erő meglehetősen sajátos, jelenleg itt a domináns a manipuláción alapuló. És ehhez a fejlődés következtében egyre kiválóbb eszközök vannak. Emiatt lehetséges, hogy itt egy jó eszköz (a képviseleti demokrácia) a lehető legrosszabb cél érdekében működik. És más érdekében nem tud, ennyire megcsúfították. Csak mondom: Iránban is demokrácia van. Mikor ott jártam, a hátam borsózott a nyiltan és nyilvánosságban megtapasztalható önkény manipulációs tökélyétől. Egy példa: a nők rettenetesen el vannak nyomva ott (a mi értékrendünk szerint). A szép az, hogy ha egy fiatalabb nő ez ellen lázad, szimplán kivégzik (nem a törvény, nem a hatalom, akár az anyja, a rokonai, akik tökéletesen manipuláltak, és becstelenségre hivatkoznak). Majd ha a demokrácia hivatott szerepét tölti be, mellé állok teljes szívvel és erővel. Itt és most ugyanezekkel ellene vagyok. Remélem, nem kell sokáig.

Egyébként a manipuláció emberi tulajdonság, tehát soha nem vész ki. Ezért talán van jobb is a képviseleti demokráciánál. Mégpedig a részvételi demokrácia, elei kidolgozottak, lokálisan kipróbáltan rendkívül hatékonyak (míg az önkény el nem söpörte). Lényege, hogy vannak civil szervezetek megfelelő törvényi háttérrel. Ide mindenki, aki fontosnak tartja élete alakulását (tehát a politikát), beléphet. Lehet több szint is. E civil szervezetek tagja megfogalmazzák aztokat a feladatokat, amelyekről úgy látják, tapasztalják, hogy szükségesek a jóllét érdekében. Ezek végig mennek a hierarchián, a következő szint aggregálja a megfelelő térséget, végül a kormány pontosabban tudhatja, mit kell lépnie, mint egy "KSH". Nincs parlament, az alkotmány meghatározza az eljárásrendet, a kormány választása közvetlenül, többségi alapon e szerezeteken keresztül történik (végülis, ha jól meggondoljuk, pártok se kellenek úgy, ahogy most). Egyértelmű, hogy számos feltételt és körülményt ki kell dolgozni, és minden ezek minőségén múlik (no meg a polgárok felelősségén, gondolkodásának minőségén - de csak azokén, akik erre tettleg hajlandók és értik, aki nem kíván ezzel foglalkozni, fel van mentve).

Lehetőség van számtalan, de egy jó megoldáshoz végig kell gondolni az ember természetét, ebből adódóan az akaratok hierarchiáját, és olyan felépítményt kell alkotni (hosszú időn át kivitelezve), amely a jó célt az emberi képességek optimalizálásával éri el, és gondol a kikezdhetőség védelmére (mint egy tűzfal).

> Egyetértek abban, hogy a képviseleti demokrácia sok helyen jól működik. Szerintem ennek oka az, hogy ott felelős és értő állampolgárok szólnak hozzá…

Nekem az a gondom, hogy felelős, értelmes, széles látókörű polgárok jól fogják megválasztani a vezetőiket, meglehet ha minden egyes kérdésben nekik kellene személyesen dönteniük, rossz döntéseket hoznának. Egyszerűen azért, mert nem értenek egy adott szakterület mélyebb összefüggéseihez. Mondok egy példát: napelem. Mindenki maximálisan támogatná, hiszen megújuló energia, környezetbarát stb… Kevesen vannak, akik átlátják, hogy ha napelemből termelünk nagy mennyiségben energiát, és jön egy kiterjedtebb felhőzet, akkor viszonylag hirtelen kiesett termelést viszonylag hirtelen beüzemelhető forrásból kell biztosítani, azaz be kell röffenteni egy hőerőművet. Mert hát villamos energiát nagy mennyiségben és hatékonyan nem igazán tudunk tárolni. Könnyen lehet, hogy nem csökkenne vagy akár nőne is pl. a CO₂ kibocsátás. (Nem tudom, mert ennyire én sem értek hozzá, de könnyen elképzelhetőnek tartom.) Sokszor egy-egy kérdés nem olyan egyszerű, mint amilyennek első blikkre egy laikusnak tűnik, sőt annyira sem, hogy motiváljon, hogy mélyebben utána járj. Így viszont a döntést célszerűbb lenne olyan embereknek adni, akiknek nagyobb rálátásuk van a területre.

Ha meg úgy általában az emberek kevésbé felelősek, kevésbé értelmesek, kisebb a rálátásuk a világra, ott meg rosszul fognak választani vezetőt, de a direkt döntésekben is rossz döntéseket fognak hozni.

Egy példázat: Anno egy újság szervezett sakkversenyt egy profi sakkozó és az olvasók között. Az újságban megjelent a sakkozó lépése, és az olvasók szavazhatták meg a következő lépést. Természetesen a profi sakkozónak nem volt nehéz dolga. Mert hát az emberek sakktudása átlagban középszerű, és mivel a tudásuk nem összeadódott, hanem kiátlagolódott, így középszerű lépésekre szavazott a többség. Lehet, hogy voltak nagyon jó sakkozók, akik briliáns lépéseket léptek volna, de a többség ezt nem látta, így nem is szavaztak erre sokan. Ugyan ez a szavazósdi kizárta a legpocsékabb lépéseket, de a legjobb lépéseket is.

> Ezért élesen megkülönböztetném, hogy egy felvetésre elméletileg, vagy a magyar társadalommal összefüggésben válaszolok.

Nem szeretek direkt módon magyar aktuálpolitikai kérdésekben állást foglalni, mert a legtöbbször parttalan, nemtelen, de főleg értelmetlen szájkaratéba szokott fordulni. De talán azért annyit hadd jegyezzek meg, hogy van is a magyar politikában némi lépéskényszer jelenleg. Azért a jelenlegi kormányzás lábai is megrogytak kicsit, annak ellenére is, hogy vannak akik vitatják, hogy demokráciában élünk-e még egyáltalán. Jöhet persze még három 2/3, ami egy emberélet tükrében sok, de történelmi léptékben rövidtávú helyzet. El lehet hitetni sok dolgot az emberekkel, de azért előbb-utóbb mégiscsak szembe jön a valóság. Tehát történelmi léptékben viszonylag rövidtávon is vagy kell érdemben tenni az emberekért, vagy átveszi a hatalmat más. Az eredménytelenséget – mármint annak az eredménytelenségét, hogy az emberek javát szolgáló döntések és tettek szülessenek – hosszútávon csak a demokrácia felszámolásával vagy erős megnyirbálásával lehet csak fenntartani.

~ ~ ~

De hadd hozzak be egy másik értelmezési keretet. Mi is tulajdonképpen az állam legfőbb feladata, úgy egyáltalán mi indokolja, legitimálja a létezését? Én úgy gondolom, hogy ami megy magától, pl. működik piaci alapon, ott nincs szükség az államra. Az államra leginkább ott van szükség, mikor valami összességében nézve közérdek, de az emberek többsége a belátás hiányából fakadóan mégsem járul hozzá a megvalósulásához, vagy kevés ember is szabotálná az ilyen jellegű erőfeszítést.

Pl. egészségügy. Ott egy 25–30 éves. Úgy van vele, hogy makk egészségesnek érzi magát. Miért áldozna az egészségügyre? Miért fizetne be nagyobb összeget az egészségügyi rendszer finanszírozására? Oké, vannak szülei, meg minden, de ez csekély motiváló erő, mikor azon gürcöl, hogy végre megszabaduljon az albérlettől, és megvegye az első lakását. Vagy inkább választja ma a nagy képernyős tévét, mint befektessen valami időben távoli, bizonytalan szolgáltatásba már ma. A rövidtávú érdek könnyen elnyomja a hosszútávú érdekeket. Aztán mikor mondjuk 50 éves lesz, és jön egy komplexebb egészségügyi probléma, akkor meg azzal szembesül, hogy x millióba kerülne a műtét. Neki meg nincs ennyi félretett pénzre rá hirtelen. És lehet Józsi kellően előrelátó volt, ő tett félre erre, és nincs közvetlenül ilyen jellegű problémája, de Józsinak, mint munkaadónak sem mindegy, hogy a meglévő vagy potenciális munkavállalói kezelhető, de mégis kezeletlen betegségekkel küszködnek.

Vagy ott van az infrastruktúra, pl. a közutak kérdése. Senki nem rendelné meg magától, hogy leaszfaltozzák a háza előtti útszakaszt. Karcsi bácsi meg úgy van vele, hogy neki nincs autója, neki jó az az út, ahogy van. Aztán persze csodálkozik, hogy miért drágul a kenyér a boltban, mert hát a boltba a teherautó is azon az úton megy el, ami miatt gyorsabban amortizálódik, ami meg nyilván többletköltség. És ha a többség ezt be is látja, Karcsi bácsi egyedül tudja szabotálni az egész útszakasz járhatóságát. De még ha ez nem is áll fenn, és az emberek még ennyi összefüggést be is látnának, arra már rávenni is nehéz lenne őket, nemhogy várni, hogy önként tegyék meg, hogy befizessenek most x százezer forintot, mert aktuálissá vált a rájuk eső autópályaszakasz felújítása. Ráadásul ha itt mindenki megy a maga feje után, a maga pillanatnyi anyagi hullámhegyén döntene arról, hogy áldoz a rá eső útszakasz felújítására, karban tartására, akkor meg nem utak lennének, hanem patchworkök. Az már csak hab a tortán, hogy ráadásul igazságtalan is lenne, mert sokkal több út jut egy sarokházra, mint egy négyemeletes társasház egyik lakására.

Ilyen helyzetekben kell az állam, ami rákényszeríti az embereket, hogy áldozzanak ezeknek a közérdeket szolgáló szolgáltatásoknak, infrastruktúráknak a finanszírozására – adók formájában –, illetve koordinálja ezek működtetését.

Tehát az állam nem kizárólag, de nagy mértékben azért kell, hogy olyan dolgok is megvalósuljanak, amiket az emberek adott pillanatban nem akarnak magukra vállalni, holott az összképet nézve mégis érdekeltek benne.Így értelemszerűen egy közvetlen demokráciában is leszavaznák az adott dolgot, még ha csak pusztán elodázás okán is.

~ ~ ~

Ami a manipulációt illeti… Tegyük fel jövőre áttérnénk egy olyan rendszerre, ahol a kérdések zömétől közvetlenül döntenének az emberek. Remek. Orbán Viktor, Magyar Péter vagy Gyurcsány Ferenc megszűnnének létezni? Nyilván nem. Továbbra is megmaradnának, mint politológusok, influencerek, véleményvezérek vagy mint valamiféle „civil” társadalmi szervezetek vezetői. Ugyanúgy megmondanák, hogy mit gondolnak x kérdésben, és a követői vagy rajongói – mélyebb megfontolás és utánajárás nélkül – ugyanúgy meghoznák azt a döntést, amiről a vezér megmondta, hogy hogyan is kell dönteni. Viszont mindez sokkal körülményesebb lenne, mert nem négyévente lenne hajrája, hanem minden hónapban, ha nem minden héten.

De ha tovább is lépünk néhány generációt, és már mindenki az új rendszerben nőtt fel, akkor is lesznek olyan társadalmi, gazdasági erők, amik megtalálják a módját annak, hogy sokak véleményét formálják a számukra hasznos irányba. Pl. jönni fog egy dohánygyár és rengeteg energiát fog befektetni, hogy eljuttassa az embereknek az örömhírt: kiderült, hogy a dohányzás egyáltalán nem káros az egészségre. Az emberek meg örömmel elhiszik, mert szeretnének is kockázat nélkül dohányozni,el *akarják* hinni. Persze jön majd a másik oldal, ami tízezernyi bizonyítékot fog szolgáltatni, hogy ez úgy hülyeség, ahogy van, és a probléma nem is az lesz, hogy nem fog az ő szavuk eljutni az emberekhez, hanem hogy az emberek nem is akarják hallani a szavukat.

Egy kormány/országgyűlés legalább azt tudja mondani, hogy kedves dohánygyár, értem az érdekeidet. Sőt hajlandó is vagyok bizonyos engedményeket tenni, mondjuk levinni a dohánytermék vásárlás korhatárát 16 évre, meg nem kell a továbbiakban elrettentő képeket, szövegeket elhelyezni a termékeiteken. Persze elvárjuk, hogy az így keletkezett többlet profitnak a felét szépen ide becsúsztassátok a zsebünkbe. Mi is jól járunk, ti is, az emberek meg le vannak tojva. De vannak határok, mert hát értelmes, tanult emberek vagyunk, mi tudjuk, hogy a dohányzás igenis károsítja az egészséget, és nekünk itt kellene üzemeltetnünk egy egészségügyi rendszert is, mert ha nem, akkor csökkenni fog a támogatottságunk. Szóval elégedjetek meg ezzel a szerény engedménnyel.

Nekem egy ilyen kontroll erősen hiányozna egy közvetlen demokráciából.

~ ~ ~

> E civil szervezetek tagja megfogalmazzák aztokat a feladatokat, amelyekről úgy látják, tapasztalják, hogy szükségesek a jóllét érdekében. Ezek végig mennek a hierarchián, a következő szint aggregálja a megfelelő térséget, végül a kormány pontosabban tudhatja, mit kell lépnie, mint egy "KSH".

Jól hangzik. De mi garantálja, hogy a legfelső szint végül nem hoz-e gyökeresen más intézkedéseket, nem valami alapjaiban mást valósít meg, mint ahogy az emberek döntöttek? Végül a törvényeket csak meg kell fogalmazni valakiknek, ugyanúgy egy szűk hatalmi réteg lenne, tényleges hatalommal. De ha lennének is biztosítékok, annak, aki hatalmat akar, annak ugyanúgy meglenne a lehetősége, hogy a hierarchia minden pontjára befészkelje magát.

> (végülis, ha jól meggondoljuk, pártok se kellenek úgy, ahogy most)

De a pártok sem mesterséges képződmények, spontán alakult ki a pártosodás. Ha többeknek hasonló elképzelése, ne adj' isten érdeke van, akkor együtt fognak működni, hogy az érdekeiket erősebben, hatékonyabban érvényesíteni tudják. Pártok lesznek egy közvetlen demokráciában is, csak éppen nem direktben lesznek hatalommal felruházva, viszont permanens kampányidőszakban élnénk.

Tehát vegyük sorra.

Mindenekelőtt szögezzük le, ki lehet találni egy jó módszert és lehet jól használni. Ez az optimum. Lehet a jó módszert rosszul is használni, ez rendszerint (de nem feltétlenül) a legrosszabb változat, mert ebben szándék van. Ha a módszer rossz, akkor két eset van: vagy nem veszik észre és hamis dolgok történnek az állampolgárok zömének kárára, vagy észreveszik. Ekkor is két eset van, vagy kevesen és nem érvényesül az akarat, vagy elég sokan, és meg fog változni a módszer. Ez az elv mindenre igaz. Egy állam a polgárai minősége szerinti minőségben működik. A többséget egyilyen kijelentés irritálja, ha az az állam nem jó.

Képviseleti demokrácia. El kell döntenünk, komolyan gondoljuk-e, amit mondunk. Ha a polgár felelős, azon lesz, hogy jó vezetőt válasszanak. A jó vezető nem dönt a polgár rovására, mert akkor rosszvezető. A jó vezető nem tolja át a döntést a polgárra, ha ez nem indokolt, mert akkor rossz vezető. Ergo a polgár vagy nem volt felelős vagy nem voltak elegen, hogy kellő erőt alkalmazzanak. Tehát a gondod megalapozatlan. Egy egészséges társadalomban van elegendő aktív, politizálni (saját életét meghatározni) kívánó ember. Lehet, nem mind fog hozzászólni ha nem muszáj, ha azonban felelős, akkor abból következik, hogy amint érzi, hogy a dolgok nem mennek jól, véleményt mond. Minél rosszabbnak ítéli a helyzetet, annál erőteljesebben. Ha nem teszi, nem vele van gond, hanem a társadalom nem egészséges. Akkor bármi lehet. A Szubszidiaritás elve azért fontos az Unióban, mert tudják, egyes döntéseket központilag kell meghozni, másokhoz meg helyi javaslatokra van szükség. Ennek oka az információáramlás tökéletlensége.

Ami a napelemeket illeti. ha pesszimista a hozzáállás, mindig lehet rossz eredményre jutni, főleg némi hozzáértéssel. Tehát a hozzáállás elsődleges. Trivialitás a napelem előre (jobbára) meghatározhatatlan működési teljesítménye. Éppen ezért a kitalálása pillanatában gondoltak a párhuzamos működésre. Fontos: itt egy hatalmas hálózatról van szó, milliós fogyasztóréteggel. Itt statisztikus módszerek lehetségesek, ami azt jelenti, ha azt mondjuk, 90% a biztonság (ez elképesztően jó), akkor lesznek hibák. Ez nem a technológia miatt van, hanem rendszerhiba, az ország sajátosságaiból ered. Szó sincs a napelemek ilyen problematikájáról, mindössze te itt ezt tapasztalhatod, mert a dilettantizmus magasiskolája, ahogy csinálták (igyekeztem rendkívül visszafogott lenni).

Kevésbé felelős és értelmes emberek esetén nem azt kell vizsgálni, mit fognak elrontani, hanem azt, hogyan lehet eljutni a felelős hozzáértéshez. A sakkpélda hamis. Bocs, véletlenül sem bántani akarlak, de meg kell mondanom, okos ember mindig tud előhúzni látszólagos ellenpéldát. Itt szimplán a szervező nem tudta mit csinál, de önmagát se ismerte, nekifogott egy tudhatóan hibás feladatnak. Ez egy pesszimista hozzáállás.

Nem szeretsz direkt módon magyar aktuálpolitikai…. Elhiszem, félsz. Nem kedveled a durva beszólásokat, pedig kaphatsz. Az a tapasztalatod, hogy ebből csak egymás kinyírása lehet, mert erre manipuláltak, pedig ez nem igaz. Egyszer egy vérfideszes fickóval fél évig diskuráltunk magánban itt. Lényegében mindenben ellentétes volt az álláspontunk, meggyőzni egymást semmiben nem tudtuk, fél év múlva ebben megegyezve elköszöntünk. tisztelettel. A tisztelet nem a politikai hozzáállásnak szól, hanem a méltóságteljes embernek. A minőségnek. Lehet vitatkozni a legkényesebb mai politikai témákról. Vannak bőven. Sőt, kiegyezni is lehet. A vita az emberi minőségen múlik. A kiegyezés azon, tévhitekkel állunk e szemben. Azok zömével meghalni lehet csak, megalkudni nem.

Tehát a mai politikában a lépéskényszer nem véletlen, hanem tudatos, hibás lépéssorozat következménye, ahol az eredmény előre látható volt. Abba azért nem megyek bele, hogy demokráciában élünk-e, mert nem ismerem a demokráciafelfogásodat, de gyanítom, nem egyezik az enyémmel, annak elemzése pedig hosszadalmas. Nem érdemes idehozni történelmi léptékeket, az egy tudományos vita tárgya lehetne. Itt az emberek a saját életminőségük, illetve amit annak hisznek, az alapján ítélkeznek, cselekednek. És nem, a valóság nem jön szembe, az csak nagyon kevesek szerencséje. erről Krekó Péter politológus értekezett egyszer hosszabban. De ez szimpla pszichológiai dolog, evolúciós kérdés (most nem tárgyalnám). Az utolsó mondatot nem értettem meg, de ahogy értelmezem, ez viszont nem felszámolási vagy más probléma, hanem annak meghatározása, hogyan jussunk A-ból B-be (politikailag).

Állam feladata. Attól tartok, kicsit másképpen gondolom. Az állam létének egyetlen oka a mennyiség minőségbe való átcsapásának egyetemes törvénye. 10 ember egy csoport. Szervezése nem szükségeltetik, ha az emberek normálisak. 100 ember esetén, viszonylag gyakran szükséges, hogy valaki koordináljon. 10 ezer ember esetén már állandó ilyen szerepre van szükség, méghozzá hozzáértéssel, amiből következik, hogy a hozzáértéshez jutást is meg kell szervezni. Orszegok azonban több milliós embertömeget jelentenek, itt egy csomó ember hozzáértő szervezése kell, azoknek eszköz a szervezéshez, ezeket az embereket képezni kell, amihez képzési rendszer kell, az eszközeiket meg kifejezetten e célra előállítani. Röviden, ez az állam felépítménye. Annyira fontos, hogy meghatározza működését. Ha érdekel hogyan, olvasd el Acemogluék népszerűsítő, magyarul is megjelent könyvét, most kaptak érte közgazdasági Nobel díjat. Tehát az állam lte elengedhetetlen. Az álam egy fogalom, emberek alkotják elképzeléseikkel, szakértelmükkel és ebből következően létrehozott felépítménnyel. Ahol ezek az emberek minőségiek (értsd: elkötelezetten szociálisan érzékenyek), ott létrejön egy demokratikus állam, ahol az öntudatos polgárok felelős gondolkodás érdekében intézményrendszereket hoznak létre (kis aktuálpolitika: itt és most ennek a gyér rendszernek a totális leépítése történt meg az emberek meghülyítése érdekében. 1998 óta haladunk a totális önkény felé, de ha mélyebben belegondolok, 1990 óta, csak akkor kevéssé tudatosan. Itt már az én komoly gondom nem ez, hanem az, miképpen lehet eljutni A-ból B-be. Sőt, lehet-e egyáltalán.)

Visszatérve: az állam e hatalmas feladatokat akkor tudja megoldani, ha hatalmas erővel rendelkezik (többek között pénzzel). A baj az, hogy minden erőt lehet jóra és rosszra használni. A késsel lehet kenyeret szelni, és ölni. Az atomenergiával népekre áldást hozni és népeket eltörölni. Akkor ne csináljunk atomenergiát? Talán inkább csináljuk jó vezetőt. Odafigyeléssel, tudással, igényességgel, határozottsággal. No mostanában éppen ezeket szüntetik meg módszeresen. Nem könnyű, de kitartással menni fog.

Manipuláció és a felsorolt vezetők. A manipuláció az ember alaptulajdonsága. nem lehet és nem is kell kiirtani, helyesebb jóra használni (történetesen ez az eszköz mostanában kezd az atomenergia lehetőségein túlnőni, csak máshogy. veszélyesebben). Na most akkor el kellene takarítani a szóban forgó embereket? Szó sincs róla, ismét más a módszer. Egy konkrét ember hatása egyfelől függ a tudásától. A felsoroltak mind messze kimagaslóak, főleg manipuláció terén. De ez egy ember, nem számít. Ami számít, mekkora a hatóköre, ez pedig az eszköztárán múlik. Vegyük észre, Orbán Viktornak a többi kemény ellenfele. És eltakarítja őket, tehetné? De nem, az rossz módszer lenne, el kell venni az eszköztárukat, ma minden valamirevaló médiát államosítottak, oda ezek (és társaik) be nem mehetnek, el kell venni a hatásukat lejáratással. Ebből az is következik, ha egy jövendő új rendszer vezetői komolyan gondolják, akkor első lépésként elveszik az eszközárat (a lejáratás is roppant hasznos, de nem méltó). Azok a követők, gondolod hogy annyira elszántak, felelősségteljesek és átlátóak, hogy maradnak, sőt cselekszenek? Pofázni és cselekedni nagyon kettő.

Ismételten mondom: tökéletes rendszer nincs, tökéletes társadalom és tökéletes vezető sincs, mert az ember ilyen. Tudása véges, érzelmei, kötődései vannak, kapott rossz vagy jó neveltetést és ez meghatározza életét. De azért mégis vannak különbségek, nem is kicsik. Belorussziában nem voltam, ott mégsem szeretnék élni. Nem érezné szabadnak magam. Kanadában voltam, ott szeretnék élni. Pedig akadnak ott nagy kihívások (most égett le az ország jó része, pedig micsoda szép tájak). Viszont ott ismeretlenül is lennének társaim, segítőim, az ember társas lény, ha tagadja is. Pedig Kanada közel sem tökéletes. De jó. És ez kizárólag az ottélők minőségén, ezek kölcsönhatásán múlik. És tudod mit élveznék benne a legjobban? A lehetőséget a cselekvésre. Ha jó leszem, folyamatos lenne a sikerélmény, mert figyelnek erre. És kell ennél több?

Végezetül a civilszervezetekről. Ismételten mondom, pesszimista hozzáállással lehet mindent rossznak látni. Ekkor egyben le is mondunk róla. De lehet jónak is. ekkor igyekszünk kijavítani észlelt hibáit. Mert ahogy nekem egyszer egy nagyvállalkozó mondta, minden a kitűzött céltól függ. Utána már csak érteni kell az elérésének módját. Ha rosszul tűztűnk ki, akadályoz valaki a saját egódon kívül? Akkor meg?

A civil (vagy nem civil) szervezetek meghozzák helyi szinten a döntéseiket. Arról volt szól hogy felelősek. Tehát nem fognak hozni döntést, ha nem illetékesek. És képesek ezt eldönteni. Talán akarják is. A felső vezetők? Arról volt szó, hogy őket eme felelős alsó szint választotta. A felső vezetők direkt rosszat fognak dönteni? Elvileg akár lehet, de miért ne lehetne ezt megakadályozni alsóbb szinteken? Sok lúd disznót győz -tartja a mondás. Hozzáteszem, ha minden lúd ugyanazt akarja. De hát öntudatos felelős, polgárok társadalmáról beszéltünk, ez feltétel volt.

Bocsánat, itt és most természetesen ez rendkívül rossz módszer. Mindig érdemes olyan dolgot tenni, aminek a feltételei adottak. Itt és most az a nagy kérdés, hogyan kell A-ból B-be jutni. Ha szabad saját véleményt mondani, Az A-ból B-be jutás keserves lesz és még a mai negyvenes-ötvenes generáció élete is rámegy. Talán, ha okosak és ügyesek vagyunk, a mai huszonévesek hatalmas feladata lesz ama civil szervezetek és a többi létrehozása. Az ő életük is rámegy. Ha nálunk nagyobb külső erők ezt engedik. ebben sem lehet biztosra menni, és nem feltétlenül fegyverekre gondolok. És hozzáteszem, ennek megfogalmazásakor rendkívül optimista voltam (vagyok).

Ha megbántottalak, az nem volt szándékos és a figyelmetlenségem az oka. De amit írtam, véresen komolyan gondolom. Ha hihető, nagyon örülök. Ha nem, én a magam életét próbálom irányítani, a másokén így már nem az én felelősségem.

Szép napot!