Szeretnétek-e egy olyan hivatalos online felületet,ahol az országot érintő ügyekről lehetne mindenről szavazni?Ez lenne az igazi demokrácia?

Nem, ez őrültek háza lenne...

A demokrácia más.

Első blikkre jó ötletnek tűnhet, de pár ellenvetésem azért lenne:

1. Vannak, akik sok időt töltenek online, nagyon aktívak. És vannak, akik kevés időt töltenek online vagy semennyit, csak egy jól kialakított tartalomhalmazt fogyasztanak (mondjuk neten hallgatnak zenét, de nem ott olvasnak híreket). Egy-egy döntésnek vannak érintettjei közvetlenül vagy közvetve. De egy ilyen online felületen nem olyan arányban lennének jelen, mint amilyen arányban a társadalomban. Ez viszont torz, fals eredményeket szülne, aminek sok értelme nincs.

2. Egy akkora rendszerben, mint egy állam, a különböző döntések nem függetlenek egymástól. Felléphetnek különböző szempontok, amik akár egymást kizáróak, vagy egymással szembe hatóak lehetnek. Sőt sokszor egy laikus, egyszerű állampolgár nem látja át a következményeket, egymásra hatásokat, sőt még elmagyarázás után sem érti meg.

Legyen nagyobb választék a sarki pékségben? Igen – dönt a választó, mert szereti a nagy választékot. Legyen olcsóbb a kenyér? Igen – dönt a választó, mert ki a fene akarna magas árakat. Növeljük az adót, hogy támogatni tudjuk a pékeket? Nem – dönt a választó, mert ő nem pék, és a fene sem akar több adót fizetni. Oké, csak a három cél együtt hogyan érhető el egyszerre? Ha találunk is módot, az egy olyan negyedik lehetőséget vet fel, amiben már nem nagyon van döntési lehetőségünk, ha ezt a három célt el akarjuk érni. Röviden: Az egymástól függetlenül döntésre ajánlott kérdésekre adott válaszokból nagyon gyorsan egy önellentmondásos, megvalósíthatatlan megvalósítási terv születne csak, aminek megint nincs sok értelme.

3. És itt a kérdésfeltevés is fontos. A fene sem akar arról döntés hozni, hogy Kiskunfélegyháza külső kerületében szüntessék-e meg a STOP táblát. Aki ott él, annak ez lehet fontos, de egy szombathelyi polgárnak aligha. Aztán óhatatlanul adódnak az előző pontban példaként kitalált kérdések. Pedig nem az ilyen célok meghatározása az, ami fontos, hanem ezeknek a prioritása. Szóval ki írja ki a kérdéseket? A nép? Akkor az olyan is lesz. Egy szűk csoport? Akkor könnyen a ennek a csoportnak az érdekei felé fognak mutatni a döntések. Óhatatlanul, mert mindig egy-egy döntésnek az adott szempontú értelmezése lesz tálalva.

Az igazi demokrácia az, ha az állampolgár erősen megfontolt, végrehajtható javaslatot tesz, ezt e célra hivatott csoport megvizsgálja több szempontból, és azután fontossága függvényében végrehajtják.

Nos ezekből a feltételekből egy sem teljesül, mégpedig nagyon nem. Ennek is megvan a maga oka. Továbbá semmi sem valósul meg kívánságra. Az a mesék birodalma. A valóóságban a céljainkért vagy erősen megdolgozunk, vagy vágyálmok maradnak, amire senki se figyel.

Ott van a kedvenc állatorvosi lovam: Legyen-e ingyenes a kenyér?

(Régen a sörrel példálóztam, de annak annyira drasztikus egészségügyi és társadalmi hatásai lennének, hogy most inkább a kenyér lesz a ló.)

A kérdésre nyilván nagyon kevesen válaszolnának nemmel. Persze, hogy kell nekünk az ingyen kenyér.

1. probléma: Ki fog kenyeret forgalmazni? A boltok biztos nem. Ha hozzák a boltba a kenyeret, akkor azt le kell pakolni a teherautóról, raktározni kell, ki kell tenni a polcra, a meg nem vásárolt kenyérrel is kezdeni kell valamit. Helyben sem fognak sütni. A kenyér forgalmazása egy csomó időt, energiát, így egy csomó költséget jelent. Senki nem fogja ezt vállalni, ha nem kérhet a kenyérért legalább annyi pénzt, ami mindezt nem fedezi, de még az is kevés, mert akkor még mindig nem lesz motivált, hogy ezzel is foglalkozzon.

2. probléma: Ki fog kenyeret készíteni? Nyilván a kenyérhez kell liszt, víz, só. Kell egy csomó idő, energia, amíg ebből kenyeret dagaszt valaki. Aztán azt kenyeret meg is kell sütni. Meg aztán valahogy el kell juttatni a fogyasztóig, vagy közvetett úton a boltig. Megint rengeteg idő, energia, költség, amit épeszű ember nem fog ingyen csinálni.

3. probléma: Ha mindezeknek a költségét az állam finanszírozná, az állam fizetné meg a boltokat és a pékeket is, akkor működhetne a dolog. Csakhogy az állam az mi vagyunk, az államnak abból van pénze, amit adóként beszed. A kenyér árát ugyanúgy mi, emberek fizetnénk meg, csak éppen nem a boltban a pénztárnál, hanem a postán, meg a munkahelyen, ahol az adót befizetjük vagy ahol az adóelőleget levonják. De együttesen ugyanannyit fizetnénk érte, csak nem lenne annyira látványos. De már ezt egy raklap ember képtelen lenne megérteni, még hosszas magyarázat után sem.

4. probléma: Az előző pontban nem mondtam igazat. Nem ugyanannyiba kerülne a kenyér, hanem drágább lenne. Hiszen ki kell építeni, meg működtetni kellene egy finanszírozási rendszert, azt ellenőrizni stb… A pék is, a kereskedő is megpróbálná lecsípni a maga titkos hasznát. Vagy ha nem, hát maximum nem süt/árusít kenyeret. Senki nem érdekelt igazán abban, hogy a kenyér készítése, szállítása, forgalmazása költséghatékony, erőforráshatékony legyen. Hiszen az állam majd kifizeti. Ha az meg kevés, akkor maximum nem csináljuk.

Az eddigieket összefoglalva az ingyen kenyér vagy általános kenyérhiányhoz, vagy sokkal drágább kenyérhez vezetne.

5. probléma: Óriási pazarlás alakulna ki. Miért kérjek fél kenyeret? Macerás felvágatni, de ha előre ketté van vágva, akkor is gyorsabban kiszárad. Persze, hogy leemelem az egész kenyeret, hisz ingyen van. Oké, vágok egy szeletet a tízóraihoz. Miért vigyem tovább? Hogy aztán délutánra hazavigyek egy már száradásnak indult kenyeret? Hiszen hazafele fél perc beugrani a boltba és leemelni egy egész, frissen sült veknit.

Az eredmény: Még drágább kenyér, óriási pazarlás.

Nota bene egy csomó állam által támogatott, vagy teljesen az állam által finanszírozott, ingyenes juttatás van. Ennek célja nem az, hogy az adott dolog olcsóbb vagy ingyenes legyen, hanem általában az, hogy ne feltétlenül azok fizessék meg az árát, akik közvetlenül érintettek, hanem azok is, akiknek van miből áldozni erre is, és közvetett módon ők is érdekeltek az adott célban. Legyen ingyenes tankönyv? Persze. De ez nyilván az adóból lesz fizetve, viszont így a mélyszegénységben élő Pistike tankönyvét részben a dúsgazdag, de gyermektelen Karcsi bácsi is finanszírozza, aki ugyan – mivel nincs gyereke – közvetlenül nem érdekelt ebben, de közvetve mégis a hasznát húzza, hiszen ő is a későbbi Pistikék által nyújtott szolgáltatásokat, árukat fogja vásárolni.

~ ~ ~

Ezek után mit gondolsz? Megkérdezzük az embereket arról, hogy legyen-e ingyen kenyér? Én annyira nem tartom jó ötletnek.

> Meglepőek a válaszok. Tényleg az a jó, ha csak 4 évente szavazunk egyszer és azt is elavult, papír alapon?

Van azért ennek előnye. Normális esetben egy párt hasonló gondolkodású, értékrendű, hasonló célokat dédelgető emberek csoportja. Ott vannak intelligensebb emberek, szakértők, az esetleges ellentmondásokat fel lehet oldani a célok meghatározásánál, a priorizálást el tudják végezni a párton belül. A párt dolga, hogy nyújtson valamiféle jövőképet, egy víziót, hogy milyen célokat akar megvalósítani, és a párt dolga, hogy ennek a megvalósíthatóságát mérlegelje, kidolgozza. Normális esetben nem lesznek olyan ellentmondó célok, amik együtt nem megvalósíthatók, vagy ha mégis, majd a másik párt rámutat, hogy mik ezek.

A választópolgár dolga meg az, hogy az alapján válasszon, hogy melyik célok megvalósításával ért egyet, és melyekkel nem, vagy melyeket nem tart lényegesnek. Aztán a négy év letelte után az emberek mérleget tudnak vonni, hogy sikerült-e a kitűzött célokat elérni, a pártok feladata, meg hogy magyarázatot adjon, hogy ha nem, akkor milyen okból nem. Ennek mentén az emberek újra döntés hoznak, hogy melyik párt legyen az, ami meghatározza a főbb célokat.

Aztán persze olyan kérdésekben, amik időközben merülnek fel, és amire a válasz nem következik az adott párt célkitűzéseiből, arról az embereket meg lehessen kérdezni, vagy az emberek is szorgalmazhatják, hogy bizonyos kérdésekben tiszta vizet öntsünk a pohárba, és lehessen tudni, hogy az emberek mit gondolnak. Nyilván erre van a népszavazás intézménye.

Így sokkal inkább meg lehet fogni komplexebb problémákat. Vegyünk még egy példát. Túrázzunk! Az ember többsége jobban szeret lefele menni, mint felfele kapaszkodni. Ha minden elágazásban szavazásra bocsátanánk, hogy merre tovább, akkor az többség azt az utat fogja választani, ami lefele megy, vagy ha mindegyik emelkedik, akkor azt, ami kevésbé meredek. Könnyen lehet, hogy egy lokális gödörben fogunk körözni, miközben ugyanannyit megyünk felfele is, lefele is. Ha valakinek van egy átfogó képe és terve, akkor lehet, hogy azt mondja, másszuk meg ezt a nagyon meredek utat, mert azzal kimászunk a gödörből, és az út további 3/4-ben többet mehetünk lefele, mint felfele.

Na egy 4 éves ciklus során van lehetőség arra, hogy ideiglenesen meg lehessen lépni szükséges, de akár roppant népszerűtlen döntéseket is, amiknek a hosszú távú helyességét kevesen értik meg, vagy kevesen hisznek benne. És nem kell félni, mert utólag majd vagy belátják az emberek, hogy végtére jó irányba vezették-e őket, vagy ha nem, akkor lehet tudni, hogy az adott ember/párt nem jól vezet.

Nem.

1. Ellenőrizhetetlen a valóság, - semmi garancia nincs a hitelességre.

2. Általában nem az történik, mint amit a felszínen lehet sejteni, hogy fog.

3. B@szogatnak elég csatornán a digitális térből, - nincs szükségem egy újabb púpra.

2*Sü! A te válaszaidra érdemes reagálni. Egyrészt érdemiek, másrészt megdolgoztatják az ember agyát.

1. Állatorvosi ló: kenyér. A probléma itt az, hogy van egy elfuserált törvényi rendszer (a szemléletről már nem is beszélek, az is kreált, nem természetes), ennek változatlanul hagyásával bármit (jót, rosszat) helyezünk bele, az biztosan rossz lesz. Nem a bármitől, a környezetétől. Az egyes elemek költségeinek kezelésére számtalan jó megoldás kitalálható lenne. A pazarlás már nehezebb dió, de az igazi gond az, miért akarjunk ingyen kenyeret. Bármibe is kerül, de mit oldana meg? Semmit, ezért nem érdemes bevezetni.

2. választás. A levezetés brilliáns. Csak nem életszerű. Ennek két oka van alapvetően. Egyrészt kell hozzá "normális állampolgár", csakhogy a gond éppen ez, hogyan teremtsünk ilyent. Másrészt sajnos egyéb tényezők folytán ez (a rossz irány) világtrend, röviden fogalmazva, a globális elit (sokmilliárdosok) megfogta az államot. A politikusnak zömében nincs világképe, csak ezt mondja. Pontosabban, a világképe az, hogy "a következőben is én akarok irányítani". Ehhez viszont a mai környezethez elfuserált demokrácia azt követeli, vegye figyelembe a manipulált többség hamis igényét, és tegye ezt meg programnak. Van elképzelés részletesen, hogyan kellene működtetni a világot mindenki kényelmére és jóllétére. De mind hozzáteszi a végén, "csak nincs módszer a szükséges feltételek megteremtésére". Ma erről szól az úgynevezett klímaharc, a demokráciakép körüli viták és még sok más.

Az első ponthoz: ma sokfelé hallani, hogy kellene egy mindentől független, úgynevezett alanyi jogon járó alapjövedelmet megvalósítani, mert ez számos problémára megoldás. Hatalmas hullámokat verő viták szólnak erről. A mi társadalmunknak (az értő részének) van pontos képe arról, hogy bármit lehet a közösség üdvére és a közösség sanyargatására is megcsinálni. z alapjövedelemmel is ez a helyzet. Van erre egy részletesen kidolgozott módszertan, indokolva mi jó benne és miféle feltételek kellenek a jó működéshez. De mi legyen a módszer, hogy azt elfogadják azok, akik bevezetni is képesek.

A 2. ponthoz. A mai választási rendszer (négyéves, többségi ciklus) működésképtelen. A manipulációs képesség olyan szintre jutott, hogy nem létezik "józan" többség. Továbbá egy állam életében számos alapvető dolgot kell megoldani, amelynek kivitelezési ciklusa több mint négy év. E kettő okán a világon egyre ritkább a jó vezetés (vegyes még sok helyütt van), mert, mint említettem a politikus kénytelen 4 évben gondolkodni. Ezért hosszútávú terv egyre gyérebb. Még Skandináviában is.

Az alapprobléma a jelen helyzetből egy megfelelőbb társadalmi környezetbe jutáshoz az univerzum erőtörvénye. Minden a rá ható erő irányába mozdul el. A társadalomban is, csak itt kicsit nehezebb értelmezni az erőt, de azért nem lehetetlen. És itt az "erő", a pénz, az emberi természet és a manipulációs technológia fejlődése. Most új szakasz előtt állunk az MI lassan lassan történő elindulásával. Nem véletlen, hogy mindkét, e témában most Nobel díjat kapott tudós első dolga volt, hogy még az ünnepségen nyilatkozatot publikáljon elsősorban a világ vezetőinek, de mindenkinek: újra kell gondolni az MI működtetését - és addig felfüggeszteni a fejlesztését! Vajon miért? Akik képes és akar, érdemes ezen elgondolkodni. A válasz lényegét jó ötven éve egy Asimow nevű biokémikus kutató már megadta.