Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mit gondoltok erről a kivétele...

Mit gondoltok erről a kivételes Fidesz-Mi Hazánk együttműködésről Pest vármegyében?

Figyelt kérdés

[link]


Alapjáraton nem támogatják egymást, de most a Mi Hazánk kisegítette a Pest Vármegyei Közgyűlés alakuló ülésén a Fideszt: megszavazták a fideszes elnököt és az általa javasolt alelnököket is. A régi-új elnöknek, Szabó Istvánnak nem volt kihívója. Miután nem a Mi Hazánké a legnagyobb ellenzéki frakció (8 képviselőjük van, szemben a 10 momentumossal), a momentumos Szemző Áron háttéralkut sejt a történtek mögött, és álellenzékiséggel vádolta meg a Mi Hazánkat. Kisberk Szabolcs szerint ez túlzás. A Mi Hazánk kommunikációs igazgatója és helyi frakcióvezető-helyettese azt mondta, azért szavazták meg az elnököt és az alelnököket, hogy működőképes legyen a közgyűlés és a vármegye. „Épp a szavazás előtt tettünk esküt arra, hogy Pest vármegye fejlődéséért dolgozunk.” Sem a DK, sem a Momentum nem szavazta meg az új vezetést, ők Kisberk szerint „a működőképesség ellen szavaztak, és ugyanazt csinálják, mint az országos politikában.” Jelen esetben Pest vármegye ellen dolgoznak. Állítja, nem kötnek koalíciót a Fidesszel, ügyek mentén politizálnak. „Nem lesz mutyi, nem fogunk támogatni olyat, hogy haveri alapítványoknak adjanak pénzt”, lesz egy „egészséges felügyelet” a Fidesz felett. A DK és Momentum javaslatai mögé sem állnak be automatikusan. Nélkülük pedig senkinek nincs meg a többsége.


ma 13:42
 1/9 anonim ***** válasza:
60%
Kommunistából nem lesz demokrata.
ma 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
0%

Tökéletes alaphangot biztosít a mindennapos ajvékhoz, fasisztázható a Fidesz, lekormánypártizható a Mi Hazánk, pont jó.


Már csak a Tisza Pártot kell elintézni és megint beülhetünk ellenzékbe 4 évig, semmit se csinálni.

ma 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
17%
Ilyen egy patrióta párt. A működőképesség tontosabb mint a politikai érdekek...
ma 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
34%
Nem kivételes eset. Mindennapos. Hozták a mihasznák a kötelező formát, amire megbízta őket Vitya.
ma 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
0%
Momentum, ellen bárkivel erdemes osszeallni. De ezen csak a konteosok csodalkoznak. Hiszen megmondta Torockai! Ha az orszag erdeke a tét akkor tamogatni fogja a fideszt, de ha ellene cselekszik a legelhivatottabb ellenzéke lesz. Ez egy korrekt szakmai hozzaallas. Nem az amit a baloldal bohockodik a platós sörpuccsával.
ma 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
40%

5.


Jóvammá, de nekik árnyékkormányuk se nincsen, mint az igazi ellenzéki DK-nak.


Mindenki aki nem DK az Fidesz kollaboráns!

ma 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
0%
Valami szlogen kell nekik. Miközben a fidesz pont azert van meg hatalmon mert a moslekoalicio miatt siman nyertek. Ergo fleto vezetesevel az összes bohocra mondhatjuk hogy a fidesz szatelitpártjai. A tiszavirag eletű NERcisztikus "Magyar" pétert meg inkább hagyjuk. Akkor is hazudik, ha kérdez.
ma 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
60%
Ahogy az lenni szokott, Orbán gazdi füttyentett és a MHM-pincsi egyből lábhoz igazodott.🙂 Semmi váratlan nem történt.
ma 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Bepincsulni nem a balipsyk szoktak? Mintha ők akarnának egymas hátán feljutni a húsosfazékhoz🤔
ma 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!