Orbán Balázs nyilatkozatával mi a baj? Ha Oroszország megtámad egy gyenge jelentéktelen országot mint Magyarország, akkor mi értelme védekezni? Ha egyből megadjuk magunkat, akkor nincs felesleges halál.
#30 Megint nem vagy tisztában a számok sorrendjével vagy direkt csinálod a hülyét?
Az első 20 kommentben NEM VOLT leírva az amit OB mondott, pedig többször kérdeztem. Ennek ellenére TE állítottad, hogy le volt írva, miközben te is ez UTÁN írtad le a 21-ben. UTÁNA.
Vagyis előtte hazudtál, nem volt leírva. Most is itt hisztizel, hogy nekem kellene tudnom. Én tudom. Feltételezem egy itteni másik kérdésből vetted át a szöveget - azt meg pont én tettem oda be.
AZÉRT kérdeztem többször előtte mert azok akik OB-t most ekézik azok túlnyomó többségében azt se tudják mit mondott. Erős bennem a gyanú, hogy te se tudtad korábban, szokásodhoz híven előbb te is támadtad, aztán néztél utána mi volt.
Megjegyzem láthatólag most se értetted meg amit mondott, különben nem hisztiznél, mivel nem mondott semmi olyat ami miatt el lehetne ítélni vagy amit ne mondtak volna már el sokan az elmúlt 2,5 évben.
"Kértem a kérdezőtől és több válaszolótól mutassák meg mit mondott OB. Senki nem válaszolt mert valójában egyik sem tudta."
"akik OB-t most ekézik azok túlnyomó többségében azt se tudják mit mondott."
De. Tudjuk mit mondott, a Napnál is világosabb.
Idézet Orbán Balázstól:
"Ami szerintem nyilvánvaló, hogy ugye mi pont '56 miatt visszük azt a politikát, amit viszünk és ugye mi nyilvánosan nem mondjuk el a véleményünket Ukrajna meg Zelenszkij elnök döntéséről az elmúlt két és fél évben, hogy amit csináltak a háború ügyében, vagy nagyon finoman fogalmazunk. Azért, mert minden országnak megvan a joga, hogy döntsön saját sorsáról, a vezetők vállalják a felelősséget. De pont '56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2 és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé."
Forrás: [link]
"mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2 és fél évvel ezelőtt"
Mert mit is csinált Zelenszkij? Nem adta meg magát, nem adta oda az országot az agresszornak. Ergó: ha Magyarországot megtámadná egy ország, akkor a kormány nem csinálná azt, amit Zelenszkij, azaz, nem védené meg az országot az agresszorral szemben, rögtön megadnák magukat. Ha a románok kérnék a Tiszántúlt, akkor odaadnák nekik, csak ne legyen háború.
Orbán Balázs végre nyíltan kimondta azt, amit a Fidesz 2 és fél éven keresztül kerülgetett, mint egy forró kását. A Fidesz meggyalázza 1956 emlékét, durva, hogy a nagy antikommunista, 1956 és 2006 közé párhuzamot vonó Fidesz mivé vált...
És nevetséges, hogy a Fidesz MZP szavaira azt aggatta rá, hogy MZP katonákat akar küldeni Ukrajnába, pedig ilyet konkrétan nem mondott (a katonai segítség nem feltétlen jelent katonák küldését, elég csak fegyvereket), de a fideszesek mégis végig ragaszkodtak ehhez. Most, hogy Orbán Balázs nyíltan kimondja, hogy nem védenék meg az országot, akkor hirtelen csak az ellenzékiek forgatták ki a szavát. Az ellenzék kiforgatta a szavait, nem úgy gondolta, hibázott - ebben a sorrendben reagált a Fidesz.
Kabaré.
Nyilván megadná magát az ország. Nem a középkorban élünk. Ma már mindenki a neten lóg Facebook, Netflix stb. Interneten rendelt gyorskajak...stb. Kinek van kedve meghalni a semmiért. Amikor elmehet Amerikába, Ausztráliába stb. Ja és aki onnan visszajön az így járt (ismerek ilyet). Én soha nem jártam külföldön, sajnos.
De ha egyszer kijutok, vissza se nézek.
#31: "Az első 20 kommentben NEM VOLT leírva az amit OB mondott,"
MONDOM AZ #5-ben le van írva!!!
Te teljesen hülye vagy??? :D
#5: "Ami szintén nyilvánvaló, hogy mi pont '56 miatt visszük azt a politikát amit viszünk..." stb.
#35 Na ezzel most betaláltál.
Az 5-ös az én kommentem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!