A magyar kormányt vagy a magyar jegybankot tartod értelmesebbnek?
Most nagyban megy a civakodás és az egymásra mutogatás, a jegybank a kormányra mutogat, a kormány pedig a jegybankra a most kialakult szar gazdasági helyzetért és kilátásokért. Nevezetesen hogy a fogyasztás még mindig nem tudott visszaállni a covid fogyasztás szintjére sem, a gazdaság nem tud a tervezett ütemben bővülni, és a rendszerváltás óta az eddigi legnagyobb és folyamatosan növekvő államháztartási deficittel működünk. Tehát többet költ az állam sokkal mint amennyi bevétele van. Mégis ennek ellenére minden akadozik, a gazdaság nem élénkül. Az adósság meg csak halmozódik. A magyar gazdaság bajban van.
Szerinted ki a nagyobb felelős a most kialakult helyzetért? Inkább a jegybank a felelős (Matolcsy) vagy a kormány (Orbán)?
Hol láttál te olyat, hogy "Most nagyban megy a civakodás és az egymásra mutogatás, a jegybank a kormányra mutogat, a kormány pedig a jegybankra a most kialakult szar gazdasági helyzetért és kilátásokért. "?
Más a két feladatkör amit ellátnak és ennek megfelelően ugyanazt a helyzetet másképp látják időnként. A törvény szerint a jegybanknak a kormányt kell segítenie a gazdaságpolitikában, de ettől még miért ne lehetne saját véleményük?
A jegybank szempontjából racionális kritikákat fogalmaznak meg, ugyanakkor a kormánynak nem csak azokat a szempontokat kell figyelembe vennie amiket a jegybank vezetőinek, hanem sokkal szélesebb körben kell figyelnie.
Ahhoz képest hogy Matolcsy Fideszes nekiugrik a kormánynak a rossz döntések miatt.
Egyébként Orbán száműzte ide a pénzügyminiszterségből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!