Elmagyarázná valaki a mostani magyar választási rendszer lényegét, aki ért hozzá?
54%-kal szerzett 2/3-ot, nem 45%-kal.
Vannak listás mandátumok, és körzeti mandátumok.
A listásból 93 van, körzetiből 106, így jön ki a 199 összmandátum.
A listás mandátumok alakulása nagyjából a pártokra leadott százalékoknak megfelelően alakul, tehát ha 54% adott le listás szavazatot a Fideszre, akkor a 93 mandátum 54%-át szerzi meg a Fidesz, ez kb 50 mandátum.
A körzeti mandátumok már jóval kuszábban alakulhatnak. Nagyon nagyon extrém esetben még az is előfordulhat, hogy a Fidesz 54%-kal behúzza az összes körzeti mandtumot, ha mindegyik körzetben pont néhány szavazattal nyer. De ennek az ellenkezője is megeshet, hogy 54%-kal csak pár körzetet visz, ha pl.: 6-7 körzetben 99%-ot szerez, a többiben meg 48-49%, és mindig pont megelőzik.
De általában az a jellemzőbb, hogy aki kicsivel vezet, az aránytalanul több körzetet szerez.
A választás célja a kormányozhatóság, ezért mindenhol alkalmazna súlyozást. Sok országban erősebbet, mint nálunk. (Amúgy nem 45%-kal nyert a Fidesz.)
Jó példa a kormányozhatatlanságra a budapesti főpolgármester választás. Ott egészen más a rendszer és most 1 ember döntésén múlik, hogy tud-e alakulni...
"A választás célja a kormányozhatóság, ezért mindenhol alkalmazna súlyozást."
A legtöbb Európai országban (Nagy-britannia és Franciaország a kivétel) az egyéni körzetek önmagukban azok amik a kormányozhatóságot javítják, de a lényeg a listás mabdátumokon van. Ennél több nem is kell.
Ez a körzetes rendszer problémája. Ha egy-egy körzetben csak egy kicsivel is, de nyer a párt, akkor az egy mandátum. Az tökmindegy, hogy a körzetben csak a választók 40%-a voksolt rá (a maradék 60 meg eloszlott mondjuk 3 jelölt között). Éppen ezért egy orbitális baromság a körzetes rendszer, pláne ilyen kis országban, ahol nemigen vannak jelentős régiós különbségek.
Listás szavazás kellene csak, na azon soha nem lenne kétharmada semelyik pártnak egyedül.
#5!
Orbitális baromságokat írtál.
Körzetekre azért van szükség, mert a elvben az atott helyet képviseli a politikus a parlamentben. Tudod, azért hívják képviselőnek.
Nem a körzetekkel van probléma, hanem azzal, hogy csak egy emberre lehet szavazni. Sokkal reálisabb képet adni a támogatottságról, ha a helyik jelöltek között kellene százalékosan elosztani a pontokat. Technikailag ma már megoldható, de sokan nem fognák fel ezt a rendszert.
"mert a elvben az atott helyet képviseli a politikus a parlamentben"
Igen, ELVBEN. Gyakorlatban meg nem, hanem pártkatonaként úgy szavaz, ahogy a nagy vezér elrendeli.
A választási rendszer lényege, a választópolgár (birka) választási lehetőségének illúziójában tartása.
Választás nem egyenlő a változással.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!