Összesen mennyibe kerül a költségvetésnek mostani olimpikonjaink díjazása és a várható életjáradéka?

#8 > Hiába az olimpiai aranyak, hiába 12 évnyi mindennapos testnevelés óra a rangsor végén állunk sportolásban.

No igen, ebben azért szerepet játszik az adott nép kultúrája is persze. De…

> #4 - "sokakat inspiráltak a sportolásra"

> Az élsport csak az élsportot termeli újra.

Biztos hogy csak az élsportot?

Hány olyan magyar gyerek van, aki olyan focista akar lenni, mint Puskás vagy Szoboszlai? Vagy olyan, mint Messi, Ronaldo vagy Zidane? Százezerszámra találsz ilyen gyerekeket. Tíz- meg százezer gyerek jár el hétről hétre a fociedzésekre, mert ott lebegnek előttük ezek a példaképek. A 99%-uk aztán nem lesz soha profi focista vagy egy profi csapat utánpótlásába sem kerülnek bele, de éveken át fociznak.

Hány olyan magyar gyerek van, aki úszni jár, és példaképként ott van előttük Egerszegi Krisztina, Hosszú Katinka vagy Milák Kristóf? Abból is vannak tízezrek. És hány lesz ezekből élsportoló, indul akár csak egy regionális versenyen? Nem sok. De azért ezek a minták, példaképek hozzájárulnak ahhoz, hogy elmenjenek hétről hétre azokra az úszás edzésekre.

És hány olyan magyar gyerek van, aki világszínvonalú krikettjátékos akarna lenni? Hát nem sok. Miért? Mert Magyarországon nincs igazán profi krikett, nincsenek profi csapatok, a képernyőn is szökőévben egyszer futsz össze krikett mérkőzéssel.

Szóval nagyon nem mindegy, hogy milyen élsporttal találkozik az ember akár csak a médiában is – főleg ha gyerek –, akkor is, ha amúgy 99%-os valószínűséggel soha nem lesz élsportoló, viszont éveken át űz valamilyen sportot, ami nyilván a sporthoz való későbbi, akár felnőttkori viszonyára nézve is meghatározó lehet.

Én személyes élményt nem tudok mondani róla, mert 1–2 évnél tovább semmilyen sportot nem űztem, ezekkel is felhagytam 9–10 éves koromra. Viszont én néptáncoltam. És az bizonyos, hogy a néptánc iránti lelkesedésemhez nagyban hozzájárult az, hogy láttam profi táncosokat, profi táncosok előadásait, láttam és részese voltam mondjuk egy országos táncháztalálkozón. Ezek láttatták, hogy milyen ez a legmagasabb szinten, hogy van hova fejlődni, van hova haladni ebben és milyen hosszú és nehéz, de milyen szép ez ez az út. Nyilván volt olyan időszak, amikor én is profi táncos akartam lenni. És bár majdnem 20 éven keresztül aktívan táncoltam, sőt pár évig néptáncoktató is voltam, de profi táncos végül nem lett belőlem. Viszont az aktív tánc abbahagyása után is eljártam táncházakba, a mai napig meghatározó az életemben, akkor is, ha időközben én is keveset mozgó, némi túlsúllyal rendelkező ember lettem. De milyen lettem volna, ha ez sincs? Nem tudom mennyire alakult volna ez máshogy, ha nincs előttem a profi tánc által megjelenített minta, példa, úgy sejtem, egyáltalán nem biztos, hogy megszületett volna bennem az a fajta rajongás, mint ami megszületett.

Az élsport nyilván újratermeli magát persze. De biztos, hogy ezen kívül mást nem tesz, más hatása nincs vagy az elhanyagolható lenne?

Haladjunk a kontrától a pro érvekig:

> nem látom az arányosságot.

Hogy a kifejezés matematikai értelméhez nyúljak vissza, az arányt két mennyiség hányadosa határozza meg. Ha az arány nem olyan, mint amit elvárunk, abban nem biztos, hogy a számláló a bűnös, lehet, hogy a nevező. Lehet, nem az olimpikonok anyagi elismerése a magas, hanem kvázi majd minden más anyagi elsimerése aránytalanul alacsony.

> egy egyszeri sikerért egy átlagfizzetést kapnak

Túl sokszor hallom ezt az „egyszeri siker” dolgot. Ez olyan, mintha a Mount Everest megmászását pusztán a legmagasabb sziklára való rálépéssel azonosítanád, mondván mi olyan nagy teljesítmény abba, hogy valaki rá tud állni egy sziklára? Mintha nem lett volna előtte egy több napos küzdelmes út, előtte egy több hónapig tartó felkészülés, akklimatizálódás, előtte meg több évnyi tapasztalatszerzés, ami egyáltalán képessé tett arra, hogy megtedd azt az utolsó lépést.

Meg egy anekdota jutott eszembe egy gó játékosról, akit az akkor még erősebb ellenfele úgy jellemzett, hogy „nagyon tehetséges játékos”. Ő erre kifakadt, hogy ő 3 éves kora óta minden nap játszik gót, másfél évtizede napi 4–6 órát fordít arra, hogy elemezze, megértse a játékot, tanuljon, majd ugyanennyi időt fordít a fizikai edzésre, hiszen fizikai kondíció nélkül a szellemi kondíciót sem lehet kimaxolni. Több évtized szorgalma, kitartása, munkája, erőfeszítése után a másik azt mondja rá, hogy „tehetséges”?

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Ugye az egész életjáradék kérdése Gedó György kapcsán merült fel. Ha jól rémlik ő 8 éves korától boxolt, kint volt 4 olimpián, 1972-ben olimpiai bajnok lett, majd 31 évesen visszavonult az aktív sporttól. Utána a jó pár évig a Belvárosi Vendéglátó Vállalat üzemeltetője lett, amíg fel nem mondták a szerződését. Ekkor – nyilván részben demonstratív jelleggel – módon a Hősök terén vállalt cipőpucolást.

Na ez szerintem is, meg az akkori országgyűlés szerint is eléggé méltatlan állapot volt, ekkor született meg az olimpiai életjáradék ötlete.

Valaki a sportra teszi fel az életét. Évtizedekig kemény munkát tesz bele. Ezzel általában el is vágva magát más karrierek lehetőségétől. Ebben olyan teljesítményt ér el, amiben a világ legjobbjai közé verekszi fel magát. Mindezzel dicsőséget szerez a hazának, a társadalom nagy részére van ilyen-olyan-amolyan szempontból pozitív hatással. Mennyi legyen ez az életjáradék? Egy minimálbérnyi összeg? Az, amit egy tanulatlan, lusta ember is megkap különösebb erőfeszítés nélkül? Nem lenne ez sértőbb még annál is, mintha semmit nem kapna. Ha valaki egy messze-messze-messze átlag feletti teljesítményt ér el, annak tényleg sok egy átlagos juttatás? Mennyit keres a világ tíz legjobb informatikusa? Mennyit keres a világ tíz legjobb költője? A tíz legjobb rockzenésze? Mennyit keres a világ tíz legjobb mérnöke? Hát biztos, hogy nem egy magyar átlagbér összegét. És ezek közül sokan szintén úgy vannak vele, hogy 30–40 éves koruktól már nem kell külön megdolgozniuk a havi keresetükért, a múltra építve csekély teljesítménnyel is komoly összeghez jutnak hozzá, mondjuk hébe-hóba nyilatkoznak, esetleg tartanak valami előadást, esetleg az általuk írt könyvek vagy zenék szerzői jogdíjából jól élnek.

Innen nézve az átlagjövedelem, mint juttatás olyan teljesítményért, ami a maga területén a világ legjobbjai közé emel, az nem is olyan sok.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

És akkor jöjjön némi pro érv is:

> azt lehetne szociális rászorultság alapján adni nekik

Azért ebben is van némi igazság. Azért egy olimpiai bajnok ha már elvágta magát attól, hogy más szakmákban legyen sikeres – 35 évesen, tapasztalat nélküli pályakezdőként nemhogy sikert elérni egy másik szakmában nehéz, de még elindulni is egy ilyen úton –, azért a sport világában még tud második karriert építeni, pl. mint edző, valamilyen sporthoz kapcsolódó intézmény vezetője, vagy mint szakértő, szakkommentátor. A legtöbb ilyen szintet elérő sportolnak a visszavonulása után az életjáradék nélkül sem kell nélkülöznie.

Olyat esetleg el tudnék képzelni, hogy ha egy olimpiai bajnok havi bevétele nem ér el egy bizonyos összeget, akkor az állam pótolja ki azt erre az adott összegre. Viszont itt nem csak arról van szó, hogy biztosítani kell, hogy egy olimpikon ne kerüljön mélyszegénységbe. Ha a társadalom nem tudja biztosítani, hogy egy olimpikon ha ne is luxuskörülmények között éljen, de azért egy középosztálybeli életszínvonalát biztosítsa, akkor rég megette a fene az egészet. Én ezt nem tartom túlzott elvárásnak a társadalommal szemben.

De azért itt is felhozok egy ellenérvet. Van mondjuk egy vidéki sportegyesület, annak a edzője lesz az immár 50 éves kort elérő olimpiai bajnokunk. Nyilván az egyesületnek is van bevétele, kiadása, költségvetése. Miért adjon az olimpikonnak egy 600 000 Ft-os havi fizetést, mikor adhat neki egy minimálbért is? Az állam így is, úgy is kiegészíti ezt annyival, hogy amit kézhez kap, az elérje mondjuk az átlagjövedelmet. Az volt olimpiai bajnok nem jár vele rosszabbul, az egyesület viszont jobban jár vele, ami részben amúgy az olimpiai bajnoknak is érdeke, ha valóban lelkesen végzi az egyesületben a munkáját. Nem ugyanott vagyunk akkor, mintha fix összegű lenne az az életjáradék?

> És nem ér azzal jönni, hogy nem ez az oka a gazdaság csődjének. Meg hogy a politikusok többet lopnak. Persze. Én értem.

+

> nem látom az arányosságot.

Én azt látom, hogy így az olimpia közben, után naponta több kérdést látok, ami az olimpikonok életjáradékának a jogosságát vagy az összegét firtatja. Sokkal többen firtatják ezt, mint mondjuk az általad is említett a volt köztársasági elnökök életjáradékát, aminek jóval magasabb az összege, és jóval kisebb teljesítmény, és jóval kisebb a társadalomra gyakorolt pozitív hatás áll a hátterében. (Noha amúgy ebben is van ráció, az élethosszig tartó javadalmazással valamennyire elejét lehet venni, hogy a köztársasági elnök a hivatali ideje alatt a saját anyagi érdekeit helyezze a társadalom érdekei elé, és nyilván ez az összeg kellően magas kell hogy legyen ahhoz, hogy érdemben csökkentse a motivációt a kapott hatalommal való visszaélésre. Bár mondjuk lassan ott tartunk, hogy nincs az a pénz, ami ne tenne érdekelté a korrupcióban.) Sokkal többen firtatják az olimpikonok életjáradékát, mint mondjuk azt, hogy politikusok, azok rokonai, ismerősei, meg más csókosok miért kapnak havonta az olimpikonoknál kétszer-négyszer-hétszer nagyobb juttatásokat mindenféle cégek, intézmények, alapítványok ilyen-olyan bizottságainak és gittegyleteinek névleges tagjaként, ténylegesen bármiféle munka, teljesítmény nélkül. Lehetne azt firtatni, hogy mennyire aránytalanul alacsony bizonyos területeken a közfeladatot ellátó dolgozók bére.

Én értem, és teljességgel elfogadom, hogy lehet az olimpikonok életjáradékának a kérdéseit annak ellenére is firtatni, hogy vannak más, esetenként súlyosabb problémák is. De én meg abban nem látom az arányosságot – ami előtt félig-meddig értetlenül állok –, hogy hányan és hányan helyezik pont *ezt* a reflektorfénybe, más problémák firtatásának intenzitásához képest. Igencsak erős túlzással, de mégiscsak úgy hat ez az egész, mintha az albérlőtársad azon lovagolna, hogy a bérbeadó miért nem cseréli ki a csöpögő csapot a konyhában, miközben amúgy a szobában meg félig leszakadt a mennyezet. Értem, hogy a csöpögő csap is lehet tényleges probléma, de hogy a félig leszakadt mennyezet tükrében miért jön ez egyáltalán szóba, azt már kevésbé.

16. "az általad is említett a volt köztársasági elnökök életjáradékát"

Én azt nem firtattam, másik válaszolóra gondolsz.

Egyébként értelek, és a te szempontjaid is helytállóak.

Egy olimpikon az egész életét napról-napra felkészüléssel tölti, hogy elérje azt az eredményt és ahogy többen írták, az a 4 milliárd töredéke a költségvetésnek. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy jó és igazságos ez a rendszer, de messze nem ettől omlik össze a gazdaság.

(Mondjuk azt senki nem említette, hogy az egyesületi fizetések és életjáradékok, ösztöndíjak és egyebek mellett mekkora szponzori pénzeket is zsebre tesznek. Nem csak olimpia idején vannak tele a reklámok a különféle olimpiai bajnokokkal, amiket nyilván nem puszta szív jóságból vállalnak.

Nem sajnálom tőlük ezeket sem. De lehet, hogy a privát üzleti sikerekkel lehetne valahogyan arányosítani az állami támogatásukat.)

Viszont, ha már tudjuk, hogy az ország 4 milliárdot költ az összes olimpikon egész éves megélhetésére, akkor tegyük mellé, hogy 2,4 milliárdba fog kerülni az augusztus 20-ai fél órás tüzijáték Budapesten.

A 4 napos ünnepségsorozat teljes költségvetése valahol 12-15 milliárd körül van.

A sport nem csak élsportot jelent. Hanem egészséget is. Márpedig akit egy olimpikon mozgásra ösztönöz, az egészségesebb lesz, így nemzeti érdek is az, hogy legyenek olimpikonjaink.

Nem mellesleg azt az arányt nézd inkább, hogy hány ingyenélőt tartunk el. Munkanélküli segély, ilyen segély, olyan segély. Családi pótlék, gyes, amelyek nincsenek munkaviszonyhoz kötve. Na, ezekre nem kellene egyáltalán költeni és máris százmilliárdok maradnának az államkasszában. Rengeteg olyan embert tartunk el, aki életében nem rakott egy fillért se a kasszába, de most meg előnyugdíj, ilyen segély, olyan járadék, mert jajszegénykeöreg.

Na nem. Lehet utálni meg mindennek elhordani a nézeteim miatt. De bakker van számtalan olyan 60+ éves ember, akit még a postamesteri időm alatt rendszeresen láttam és fizettem ki a mindenféle járandóságát, akinek annyi munkaviszonya sincs, mint nekem 28 évesen 2 gyerekkel. És nem, nem maszekban volt meg gyereket nevelt. Csak elvolt magának, mert miért ne.

Ott a gyes meg a csp is. Ha legalább 5 év munkaviszonyhoz lenne kötve vagy megszüntetnék teljesen és adókedvezmény lenne belőle, megint csak jobban járna az ország minden szempontból. Már az is üdvösnek mondható, hogy mennyivel kevesebb megélhetési szülő van, mióta nem volt emelve se a csp, se a gyes. (Még emlékszem arra a dunaszekcsői cigányasszonyra, aki 49 évesen is szült egyet, mert a legkisebbre lejárt a családi és a két legidősebb lánya elmenekült, így nem volt aki eltartsa. Ő bevallottan a csp meg a gyes miatt vállalt be 10+ gyereket.)

Szóval tökmindegy mennyibe kerülnek a sportolóink, mert a haszon több, mint a kiadás. Nem kell Hosszú Katinkának lenni minden gyereknek, csak mert elkezd úszni. Az a lényeg, hogy legyen egy példaképe a következő generációnak, akik miatt lesz kedv a sportolásra és ezáltal előrébb mozdulunk az egészség alapján készített ranglistán, emelkedik a várható élettartam és az életszínvonal, továbbá az emberek mentális jólléte is.