@30
Az a baj a feltehetőleg következő jóban, hogy Magyarország valszeg egy kisebb idő után kezd majd kilábalni abból a mély gazdasági válságból, amiben most van (a legmélyebből csak felfelé vezet út), és ami automatikusan azzal fog járni, hogy a most kis számú kételkedő Fidesz-hívőben (akikben még a józan ész és emberség halványan pislákol) a kedvezőbb gazdasági folyamatok ismét visszabillentik a feltétlen hit állapotát. Nem fogják átgondolni, hogy a Fidesz utóbbi 14-éves periódusában mindig váltogatták egymást a süllyedő és a felfelé ívelő állapotok, de az eredő mindig az elszegényedés felé mutatott.
Félő az is, hogy a két irányba való nyalakodás (ami szükségszerű) kiábrándítja a másik oldalt is ilyen-olyan mértékben, pedig nem lesz soha Fidesz trónfosztás, ha nem vagyunk képesek Péter pajtás hibáival magunkban kompromisszumot kötni. Egyelőre annak kell örülni, ha a Fideszt ki tudja ütni a nyeregből.
32:
Korabban is így nézett ki, csak akkor még arra a kevés képre rátette a beauty effect-eket
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!