A baloldal szerint a melegeknek joguk van a gyerekhez, a jobboldal szerint meg a gyereknek van joga apához és anyához?
Miért vitázunk a jobboldaliakról, amikor intézményesített módon erőszakolják a gyerekeket az árvaházakban aztán titokban felmentik őket?
Ezeknek kell odaadni a gyereket? A fidesz féle keresztény konzervatív embereknek?
"Általában a párok 1-3 eveset akarnak ami érthető. És egészséges gyereket akarnak, ha lehet fehéret. Nem hiszem hogy a meleg pároknak más lenne a preferenciája"
. Volt egy cikk, talán a Telexen, egy leszbikus nőről, aki örökbe akart fogadni, direkt roma gyereket, mert tudta, hogy lenne rá esélye, és ő boldog lenne vele, volt is kiválasztott, összeszeismerkedtek aztán Novák Kati elkaszálta a folyamatot.
De egyébként a valóság az, hogy a meleg párok is saját gyereket preferálnának, de mivel nincs báranyaság, illetve olyan nincs, hogy a pár egyik tagjának a gyerekét a másik örökbe fogadja, jogi szempontból nincsenek meleg szülők, holott van olyan, hogy így ketten nevelik. Ez pedig abszurd. Ennek így tényleg semmi értelme.
17. Nem azt írtam higy nincs olyan aki beteg vagy cigány gyereket akar. Csak azt hogy a többség nem ilyet akar. Úgyhogy az hogy a Telexen volt egy leszbukus aknek az is jó lett volna nem zarja ki azt amit írtam. Elolvastam jópár cikket már ezzel kapcsolatban.
16. Az alapján feltételezem hogy a melegek is ugyanolyan emberi lények mint más ember. Azert mert meleg valaki még nem lesz szent. És szerintem egy meleg ember nem kap több diszkriminációt mint egy átlagember 2024-ben, mert a tobbseget rohadtul nem érdekli a hétköznapokban ha a másik meleg. "azok, akik a saját bőrükön tapasztalják a diszkriminációt"
Minden ember tapasztalta már a negatív megkomböztetést. Legyen mozgáskorlátozott, idősebb ember, cigány származású, alacsony, tulsulyos stb. Aki egy kicsit kitűnik az már tapasztalta.
Tehát ha odakerülnének a melegek se lennének mások. Ők is emberek , ők is babakoruktol kezdve akarnák nevelni a gyereket. Ezért akarnak az emberek amúgy babát orpkbefogadni, nem iskoláskorút. A beteg gyerekhez extra idő, pénz stb kell.. nem hibaztatok senkit aki egeszsegeset akar. És így tovább. Az higy milyen a suexualitasa valakinek attól bem teszi különlegessé, nem teszi jobb emberré.
Megint próbáljátok nyomni az amerikai szlogeneket meg az onnan jövő agyament liberális baromságokat. Pont mint a "nőknek kevesebbet fizetnek" meg a "rasszizmus" meséket is.
Magyarország nem az USA. Itt nincsenek örökbefogadásra váró gyerek tömegek az árvaházakban. Ellenkezőleg, örökbefogadásra váró heteró házaspárok tömegei vannak, akik éveket várnak a gyerekekre.
Éppen így nem igaz, hogy a legtöbben kisgyereket akarnak csak örökbefogadni. Ahogy az sem igaz, hogy az örökbefogadó bemegy és válogat, hogy ez tetszik, ez nem, akkor az elsőt viszem.
Az örökbefogadás ELŐTT hosszas folyamattal mérik fel a párt, az életmódjukat, a családjukat, és a gyámügyesek választják ki azt a kisgyermeket aki velük a legvalószínűbben tud majd megfelelően együtt élni. Több barátunk is fogadott örökbe gyermeket és nem kisbabát, nem gyermek nélküliként, hanem már amikor a saját 2-3 gyerekük nagyobb volt. Az egyikük egy autista gyermeket fogadott örökbe (szakemberek).
A gyerekkel a másik családok akkor találkozhattak először amikor már a gyámügy kiválasztotta és eleinte nem is beszélhettek vele az örökbefogadásról, hanem megismerkedtek és több alkalom után derült csak ki, hogy kedvelik is egymást.
A nevelőotthonokban levő és nem örökbefogadott gyerekek többsége nem is örökbe adható. Pont emiatt változtattak épp most a törvényen, hogy a kórházban hagyott babákat 6 hét után azonnal örökbe lehessen adni ha addig az anya nem tért vissza érte (vagy más közeli rokona a babának) hogy még ezzel is csökkentsék ezen gyermekek számát akik nem kerülhetnek családba.
A másik hazugság, hogy a melegek gyereket akarnának örökbe fogadni meg házasodni akarnának. Nem akarnak. Pár éve változtattak csak azon a törvényen hogy homoszexuálisok nem fogadhatnak örökbe és előtte sem volt ilyenre csak nagyon ritkán példa. Az ilyen eseteket pedig egyedi elbírálással meg lehet tenni.
A telexes cikk azért ostobaság, mert roma gyereket hiába akar valaki örökbefogadni ha a gyámügyesek szerint az nem a gyermek érdeke és nem illik a családjába. Ez tényleg nem kívánság műsor.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!