Ilyet hogy lehet mondani? (Megafon)
Szakács István, a Fidesz-közeli internetes propagandisták egyike azt mondta egy TikTok videóban, hogy a halálos beteg Karsai Dániel kapja be... és vegyen be több levél Xanaxot, hogy így oltsa ki életét. Ez már a sokadik botrány a Megafon influenszerei körül: egyik tagjuk például valakinek a szájba kakilásával fenyegetőzött, másikukról egy régebbi, náci karlendítős fotó került elő.
Ezek Fideszesek, nem pedig emberi lények. Hogyan vársz el tőlük empátiát, jóérzést, emberséget?
Nézd meg, mit tettek az országgal, hogyan viszonyulnak a politikai ellenfeleikhez, milyen gyűlöletpolitikát szabadítottak az országra és milyen mélyen megosztották a magyar társadalmat!
Miért gondolod, hogy akik egy egész néppel szemben sem tudnak jóérzéssel, empátiával viseltetni, azok majd pont az egyes ember fájdalmát és szenvedését értenék meg?
Majd az utolsó órán, amikor az ő ajtajukon is kopog a halál (mint minden egyes emberén), amikor fájdalmak és szenvedés között haldokolnak a Fidesz által lerohasztott egészségügyi rendszer valamelyik hullagyárában, és amikor majd nekik is öngyilkosságot javasol a szenvedésükre valamelyik állat kollégájuk, akkor talán, az utolsó órán, megbánnak valamit abból, hogy ilyen nyomorult férgek voltak egész életükben.
De addig biztosan nem!
Ez totális hülye!
Xanax túladagolással nem fog meghalni!
Keresztényként ezért szégyellem magam, amikor ezek a farizeusok próbálnak keresztényt játszani...
Egyik szájukkal azt hazudják, hogy azért ellenzik az eutanáziát, mert a gyilkosság/öngyilkosság egyik formája (a kettő határán), és az Isten elleni vétek - a másik szájukkal pedig elszólják magukat, amikor öngyilkosságra buzdítanak egy szerencsétlen haldoklót!
Ebből is látszik, hogy a fideszeseknek sem Istenük, sem erkölcsük nincsen. Pontosabban bálványimádók: az istenük Orbán Viktor, az egyházuk a párt!
Nem is tudják, mit miért akarnak, mi mögött milyen gondolat van, csak böfögik fel a gyűlöletet!
Nem isteni parancsok miatt ellenzik az eutanáziát, hanem azért, mert ÉLVEZIK, ha még azt is ők mondhatják meg az embertársaiknak, hogy mikor halhatnak meg és milyen körülmények között!
Ha isteni parancsok érdekelnék őket, akkor nem lopnának, hazudnának, nem volnának képmutató farizeusok, nem ítélkeznének (Isten helyett), nem prófétálnának hamisan, nem esnének a bálványimádás bűnébe, nem paráználkodnának, nem harácsolnának, nem kívánnák a másét, nem tennének hamis tanúbizonyságot felebarátaik ellen, szeretnék ellenségeiket, követnék a Krisztust - és egészen biztosan SOHA NEM BESZÉLNÉNEK ÍGY egy haldokló kapcsán!
Ez a báránybőrbe bújt farkasok "kereszténysége", amelyikben nincs irgalom, emberség, sem pedig szeretet!
És hogy világos legyen, miről is van szó, érdemes a videóban szereplő mondatot külön is kiemelni:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!