Mi tortenik ebben az orszagban?
"14 èvnyi fasizmus hatàsa a tàrsadalomra."
Milyen fasizmus? Hagyjuk már.
Gyurcsányék alatt voltam iskolás. Akkor is ugyanúgy voltak ilyen balhék. Csak kevesebb kapott hírverést. Nem voltak még az okostelefonok és közösségi oldalak elterjedve, így nem is kerültek fel azok a videók, ahol egymást elég erőszakosan verték a gyerekek.
Az iskola így el tudta intézni nagy hírverés nélkül az adott ügyet.
Nálunk 6-7. osztályban rászálltak egy fiúra nagyon. A wc-ben lefogták és a seggébe dugták a ceruzát. Meg belehajították a kinti nagy szemetes kukába. Haját is megtépték. Az egész csak úgy derült ki, hogy a gyerek szólt az anyjának, hogy vérzik a segge.
Rendőrségi ügy lett belőle, de a végén elintézték annyival az egészet, hogy a bajkeverő gyerekeket külön osztályba rakták.
Szóval régen is ez ment. A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni.
Nem vagyok fideszes, nem őket akarom védeni ezzel.
Egyrészt a politika, a gyerekek ugyanúgy kapják ezt a sok mocskot, ami a magyar politikából ömlik a társadalomra, ők hatványozottan valósnak láthatják, hiszen, nekik ezek a politikusok, felnőtt emberek.
Másrészt, meg az oktatásunk szinvonalát tükrözni sajnos ez a jelenség. Annyira kiesett, mindenki, aki kicsit is szakember, hogy olyanok maradtak, akik fél lábbal már a föld alatt vannak -már bocsánat tőlük, de statisztikák azt igazolják, hogy baromira kiöregedett a tanári szakma is- és nem biztos, hogy ők a legmegfelelőbbek a mai gyerekek kezelésére.
És, azt hiszem, a kevertfajú beszéde, a folyamatos homofób és rasszista politika után, nyugodtan lehet ezt újfasisztának hivni.
A H betűs rohadék se sértődne meg érte, ha még élne.
Semmi meglepő nem történik, ilyen irányba halad a világ.
Ez nem jó, nagyon rossz irány, de a tendencia már évtizedekre visszanenőlrg egyértelműen megjósolható volt, és figyelmeztetések is voltak.
Nem.magyar jelenség, nem csak "ebben az országban történik".
Mindíg is létezett az iskolai erőszak is, amelyeket régen elszigetelt, helyi eseményekként kezeltek, nem kaptak széles sajtóviszhangot, ami akaratlanul is példa lehet máshol.
Jó régen volt már az, amikor az USA-ban lőfegyverrel támadt a tanáraira, társai diák, és az bekerült a világ híreibe.
Már akkor megjósolták, hogy ez volt az első, de a rossz példának is lesz követője, és előbb-utóbb Európában is lesz, csak itt némileg nehezebb fegyverhez jutni.
Az utóbbi évek, évtizedek sajtója sokkal szélesebb ablakon keresztül zúdol rá a sokkal nagyobb tömegre az interneten keresztül, és a horror mindíg is jobban érdekelte az embereket átalakult a közlés stílusa is.
A közösségi médiának is része van abban, hogy a különböző csoportok már ellenséget látnak a másik csoporthoz tartozóban, lehet a téma bármi - és ez is globális jelenség.
A gyerekek pedig ezt a világot látják maguk körül, ehhez szocializálódnak.
Amikor kiderül valami bűncselekmény, az bekerül a sajtóba, a híreken szeretnek csámcsogni az emberek, de a rossz példa is példa lehet valahol.
Nem feltétlenül a politika a hibás benne, hanem a szülők, a nevelés hiányosságai. Meg egymástól is eltanulnak dolgokat.
Sajnos még középiskola 12. osztályában is menő hülyének lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!