Erdély történelmi távlatából nézve általában fejlettebb volt a mai Magyarországnál?
Vagyis Erdély nem annyira mezőgazdasági terület, de voltak erdői, bányái és talán jobban védhető is a domborzati viszonyok miatt. Bethlen Gábor idején biztos, hogy Erdély volt sokkal fejlettebb, akkoriban a mai Magyarország jelentős része török hódoltság alatt állt.
A kommunizmusban Ceausescu eléggé ostoba módon kormányozta Romániát és ennek következtében Erdély is nagyon lemaradt gazdaságilag, a 80-as években nagy különbség volt Magyarország javára, ami a 90-es évekre is megmaradt. Talán ez az, ami a legtöbb ember fejében van és ezért akad ki, ha azt látja, hogy Románia lehagyta Magyarországot gazdaságilag, de ha tágabb kontextusban nézzük, akkor lehet, hogy ez többnyire is így volt, nincs igazából új a nap alatt.
4-es.
Az említett városok pont kiemelkedtek kissé a magyar átlagból. Az igazán elmaradott inkább a sokszor elnéptelenedő, gazdát cserélő alföldi régió volt.
Mohácstól a 19 század közepéig mindenképp fejlettebb volt.
Az iparosítást viszont már a dualizmus korában kapta ki, elveszítve a politikai, gazdasági függetlenségét, saját fővárosát, történelmi autonómiáját.
A dualista központosítás Bécs-Budapest tengelyen centralizált és Erdélyt elsorvasztotta, hagyta leszakadni.
Ezzel együtt szellemi, kulturális értelemben fejlettebb volt továbbra is. Az nem véletlen, hogy hamarabb lett magyar Nemzeti Színház Kolozsváron mint Budapesten (ahol addig csak német volt), de az egyetemi központok is híven jelzik ezt.
Erdélyben mondták ki a vallásbékét először Európában, sok szempontból fejlettebb volt, mint szellemi központ. Hogy az önálló államiság elvesztésével visszaszorult a jelentősége, az meg természetes: a három nagy "B" (azaz Bécs, Budapest, Bukarest) elsősorban az erőforrásainak kiaknázására és bedarálására törekedett, nem a fejlesztésére.
Erdély hihetetlen erejét mutatja, hogy ma is egész Romániát Erdély tartja el és a hihetetlenül durva adóztatása ellenére egy főre eső GDP-ben Közép- és Nyugat-Magyarország szintjén van, rég lehagyva Kelet-Magyarországot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!