Karácsony Gergely alkoholista?
2014-ben megkérezték KariGerit, hogy mennyire tartja kudarcnak, hogy Gyurcsány is ott van a korszakváltást hirdető Együtt–PM-mel közös listán. Akkor Karácsony ezt válaszolta:
"Nem tagadom, néhány Unicumot meg kellett innom ma, hogy elviseljem a helyzetet, nem szeretem, hogy így alakult, de ez van."
Azóta a DK listáján volt 2019-ben és a DK támogatásával lett főpolgi. Majd megpróbált miniszterelnök lenni és ha megnyeri a ballib előválasztást, akkor szintén Gyurcsány miniszterelnök-jelöltje lett volna.
Most pedig ismét a DK vezette ballib szövetség listáján van.
Ebből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy Karácsony folyamatosan Unicumot vedel, tehát alkoholista.
Hát, még, ha az is lenne, nem lógna ki a nagy nemzeti átlagból.
Ha a főnök pálinkázhat naphosszat.
Az Unicum egy nemes ital, gyomorkeserű. Köszönet érte Zwack-nak, aki először kikeverte. Kimondottan jól tud esni, amikor az ember gyomra összeugrik a világ ganajságait látva. Olyankor egy sör is lecsúszik hozzá.
Ami az alkoholizmust illeti, egy barátom szokta mondani, hogy az értelmiségi előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik út járhatatlan...
Milyen fura hogy ha Karácsony letol egy felest akkor alkoholista.
A kolostormalac meg benyom 3 páleszt aztán felül a traktorra amire nincs is jogsija az nem gond.....
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!