Van-e párhuzam a Fidesz politikája és a kommunizmus között?
ninncs
más az egyedurlom és más a kommunizmus! a kettő nem fedi mindig egymást!
Nincs
így megfelel, Kedves ééjszakaisretegő?
Azt csak szeretnék, hogy legyen
De ők még a komcsik cipőjét sem pucolhatnák ki
A Fidesznek NINCS semmilyen meghatározható politikai irányzata, az egyeduralomra való törekvésen kívül.
A kommunizmus egyik elve: egyenlő munkáért egyenlő bért! Ennek nyoma sincs a Fidesznél.
Rákosi hangoztatta állandóan: "A népakarata van mögöttem." "Nem engedjük,hogy a gaz imperialisták dirigáljanak, akadályozzák a szocialzmus építését,megdöntsék a vívmányainkat!" "Az egész nép mögöttem áll!"
Ismerős a szöveg?
Rákosi kvázi kommunista volt. Sok hasonlóság van az ő "intézkedései" és a Fideszé között,és sok küólönbség is.
Rákosi elvette a jómódúak és gazdagok vagyonát. A Fidesz megadóztat néhány multit,de nem adóztatja meg a rózsadombi,többszázmilliós vilák tulajdonosait. Nem vet ki külön adót a milliárdosokra, Csányira,Demjánra vagy éppen Simicskára.
Rákosi a proliknak munkát adott,a gyerekeiknek lehetővé tette az ingyen tanulást. Az "osztályellenség" gyerekei elől pedig elzárta ennek lehetőségét! Ma az egyetemeken csak a gazdagok gyerekei tudnak tanulni,a többieknek súlyos anyagi áldozatot kell hozni ezért.
Az egykulcsos adó a proliknak anyagi hátrányt,a gazdagoknak komoly jövedelemnövekedést hoz. Ez ellenkezik a kommunizmus eszméjével.
Rákosi az államháztartás bevételét úgy növelte,hogy a lakosságnak kétszer is kellett kb.egyhavi jövedelmét adni a Békekölcsönökre. A Fidesz pedig a magánnyugdíjak eddigi befizetéseit nyúlja le.
Ez se nem kommunizmus,se nem kapitalizmus,hanem egy sehova nem sorolható politikai irányzat. Kérdés csak az,hogy hova vezet majd ez a politika?
Igen van!!!
Az igaz, hogy nem a bőség kosarát lenegti az emberek orra előtt, mint valami mézesmadzagot, de az ötvenes évek szellemiségét azt mindenek felett napirenden tartja! Hogy hogyan? Hát, csak úgy, hogy koncepcionál!!! Koncepciókat gyárt a leendő pereket illertően. Mert "ez a harc lessz a végső!!!" mentalitással, minden bal, vagy szociáldemokrata törekvésnek, még a csíráját is elakarja tiporni. A 2/3-os többség poziciójával, erősebb kutya b'..ik alapon, bebetonozni látszik magát az alkotmányozó nemzetgyűlés és "párbeszéd"-re hivatkozva. Mikozben a választási győzelem euforiájából lassan-lassan kijózanodó polgári körök és fidesznyikek kezdenek rájönni arra, hogy a'la vágópista, módra, fele se lett, lessz igaz, amiben reménykedtek az elvakúlt és elhülyitett voksolók.
Igen, vélek felfedezni némi párhuzamot a fidesz és a kommunista korszak között! Legfeljebb nüansznyi eltérés lehet akközött, hogy nem hajnali háromkor zörög az ÁVO a lakás ajtaján, hanem előre megkoncepcionálva - pusztán logikai következéstetésképp -, kikiáltja először az ítéletet, majd hozzá igazítja a koncepciójához a delikvenst. A kisemberek, mindig nagyok akartak lenni és ebben a fusztráltságukban mindenáron nagyot akarnak álmodni!!! Igen abban is van párhuzam, hogy mregkell erősíteni azokat az erőszakszervezeteket, amikkel a nem is olyan hamar bekövetkező elégedetlen tömegeket meglehet fékezni jogos felháborodásukban!!!
Tény, hogy voltak 2006-ban rendőri túlkapások, ez bizony több, mint sajnálatos!!! Az elkövetőket valóban meg kell büntetni. Csak az ad némi dilemmára okot, hogy vajon O.V. mit tett volna abban a helyzetben ha Ő lett volna a prim miniszter? Neki vajon nem kellett volna minden eszközzel fenntartani az államrendet?
Némi fatális tévedésben is szenved a jelenlegi fidesz többség, mert abban a (tév) hitben leledzik, hogy az Ő elkövetkezendő regnálása tartama alatt nem lesznek elégedetlen, olykor a Parlament előtt is nemtetszésüknek nyomatékot adó embertömegek.
Ja az bizonyára más lessz, mert minden bizonnyal, ha koncepcionális logika mentén haladunk, akkor minden valószínűség szerint a leendő tüntetők a posztkomcsik és baloldali emberek millióiból tevődhet ki!!!
Hát majd meglátjuk, ez a jövő zenéje, csak ne legyel diszharmonia
"a fidesz posztkádárista"
Nem, nem.
A Fidesz posztrákosista.
Pl. az egyik Kádár-elv az volt, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van, de a Fidesz által mindig is nyíltan kimutatott "aki nincs velünk, az ellenünk van" elv Rákosi-módszer.
A személyi kultusz lés a diktatúra a Rákosi korszak
A "mindegy, ha nem éret hozzá, az a lényeg, hogy jó elvtárs legyen" elven pozícióba helyezés is Rákosista.
A tisztogatás is, és még nagyon sok más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!