Szerintetek is nevetséges, hogy a Fidesz 2024-ben is Gyurcsánynál van leragadva?
Azért lehet még most is Gyurcsányozni, mert még mindig aktívan politizál az ember és ahogy te is említetted, a legerősebb ellenzéki párt élén vissza akar térni a hatalomba.
Ezt kell megakadályozni.
Nem muszáj neki visszavonulni, de akkor vállalja a következményeket, hogy sorozatosan nyer a fideszes oldal.
"Korrekt volt az öszödi beszéde, le is mondott. " mikor mondott le? Amikor már olyan szinten tüntettek ellene, hogy tarthatatlan volt a helyzet. Eltakarodott a közéletből? Nem.
2008-ban volt a világválság és még akkor is a legtöbb gazdaság éves szinten nőtt, mert az év eleje még jó volt. A magyar kormányok 2002-2006 között úgy költötték a pénzt, mintha nem lenne holnap(GDP arányos hiány 6,5-9,5% között mozgott). Még választás előtt megérted, hogy választási év, költeni kell hogy megnyerd, de az MSZP-SZDSZ kormány ezt csinálta folyamatosan. 2006-ban már ez komoly problémát okozott, de mivel meg kellett nyerni a választást így tovább költöttek. 2007-ben jött a kiigazítás, gazdaság befékez, 2008 válság, gazdaság még jobban befékez, a kormány nem tud költeni, mert nincs pénz, rosszul kezelik a válságot, 100-150 ezer ember elveszíti a munkahelyét, majd ezután mond le Gyurcsány.
Illetve még egy, nézd meg mennyit nőtt 2002-2010 között a frissen felvett EU tagok GDP-je. Ha a miénk csak azon az átlagon nőtt volna, akkor 2010-ben 1000 milliárddal több bevétele lett volna az államnak. Ez nagyságrendileg az az összeg amit az EU-tól akkoriban kaptunk, illetve amennyit az adóságunk finanszírozására költöttünk.
Persze, hogy gáz. Azon lehet filozofálni, hogy Gyurcsánynak el kellett volna-e tűnnie a politikából, de nem a Fidesznek.
Fidesz pontosan azért kapta a kétharmadát, mert az emberek változást akartak, a szavazók megtették a maguk dolgát: megadták a felhatalmazást. Ha tényleg Gyurcsány a démon, akkor a gyurcsányozás annak a beismerése, hogy a Fidesz viszont nem végezte el, amivel megbízták.
"Azon lehet filozofálni, hogy Gyurcsánynak el kellett volna-e tűnnie a politikából, de nem a Fidesznek."
Ébresztő! Neked tényleg ennyire nem esik le hogy a fidesz valójában rohadtul nem akarja hogy gyurcsány eltűnjön?
14 év és 2/3-os kormányzás után ott tartunk, hogy az EU-ban már csak Bulgária van mögöttünk, kb. az összes szövetségesünk utál minket, és nyugati bérek helyett jönnek a keleti vendégmunkások.
Szerintem ezek után nem azzal kéne foglalkozni, hogy mit mondott Gyurcsány 18 éve, mert ezt a sz*rt, amit a Fidesz ideépített semmiféle Gyurcsányra nem lehet rákenni. Persze értem én, hogy az IQ hiányos fideszeseket kiválóan lehet ezzel riogatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!