A rendszerváltás óta melyik párt privatizált a legtöbbet?
Orbán eladta az ország gazdaságát Oroszsoroszágnak és Kinának.
Kanyarba sincs azzal, amit a szocik csináltak. Messze nagyobb rombolást csinált.
Sok a buta kommentelő, nem ismerik a magyar történelmet, a közelmúltat sem.
A privatizációk nagy része 1990-1998 időszakban lezajlott.
Az első Orbán kormány leállította.
Aztán a 2000-es években újraindult, 2005-2006-ban volt még egy nagy privatizációs csúcs évi 500 milliárd bevétellel, akkor főként a Budapest Airport, majd a MOL állami részesedés eladásából.
2010 óta vegyes a kép. Voltak jelentős államosítások és privatizációk is, de a privatizációk azért is visszaszorultak, mert már nem igazán volt mit eladni az államnak.
- legjelentősebb esemény talán a magánnyugdíjpénzátrak államosítása volt 2010-ben, mellyel kb. 2400 milliárd forinttal csökkentették az államadósságot az állampíprok bevonásával (az explicit államadósságból, implicit adósság lett) és kb. 600 milliárd részvényhez jutott.
-2011-ben a korábban prvitaizált MOL 21%-os részvénycsomagját vásárolta vissza a kormány 500 milliárd forintért.
-2015-ben az állami földeket kezdte nagy ütemben privatizálni a kormány, akkor 130 ezer hektár állami föld került magánkézbe, ebből 170 milliárd forint bevétele lett az államnak.
- Az állami tulajdonú MVM visszavásárolt néhány 1995-ben privatizált, külföldi tulajdonba került céget az utóbbi években: EON Földgáz Trade, gáztározók, FŐGÁZ, Mátrai Erőmű, ÉMÁSZ, DÉMÁSZ...
Az energiaszektorban megnőtt az állami tulajdon szerepe.
- Ami jelentős tétel volt tavaly, az az autópályák koncesszióba adása 35 évre, de ez eléggé átláthatatlan, nem tudni mit nyert és mit vesztett az állam.
A Vodafone-t megvette a 4iG az állammal közesen.
Az állami tulajdonú MOL, OTP részvényeket egyetemi fenntartó alapítványoknak adta át a kormány (főként a Corvinus), ezek a jövőben már aligha privatizálhatók.
Nagy állami vagyonelem még az MVM (benne a Paksi Atomerőmű), ami maradt, ennek részleges privatizációja már 2007 körül is felmerült.
Legnagyobb állami cégek még a MÁV, Volán, A Magyar Posta Zrt és a Szerencsejáték Zrt.
Természeti erőforrás, födek a magyar erdők. 22 nagy állami erdőgazdaság van, évi 130 milliárd forint árbevétellel.
Lényegében ezek maradtak még, amit a jövőbeni kormányok még privatizálhatnak, ha újraindul a privatizáció.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!