Ha indítok egy pártot mi kell ahhoz,hogy bekerüljek a parlamentben, és feltudjak szólalni ott?
Szükség lesz legalább 10 fős nyilvántartott tagságra, alapszabályra, és bírósági nyilvántartásba kell az új pártot ventetni. Jó ha a szükséges dokumentumokat a párt saját jogi képviselője állítja össze, amik a székhelyhasználat jogcímét igazoló okirat másolata, a párt alakuló ülésének jegyzőkönyve, az alakuló ülés jelenléti íve, az ügyintéző és képviseleti szerv tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozata, vagyonmérleg, képviseleti jog igazolása, névhasználathoz hozzájáruló nyilatkozat, a Magyar Tudományos Akadémia névviseléshez adott engedélye, a felügyelő szerv tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozat – külön jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítését igazoló okirat.
Aztán a parlamenti választások előtt a párt jelöltjeként ajánlásokat kell gyűjteni hitelesített ajánlóíven a választókörzetedben, legalább 500-at, ha megvannak, az illetékes egyéni választókerületi választási bizottság nyilvántartásba vesz. Aztán már csak el kell nyerned a legtöbb szavazatot. Bekerülsz országgyűlési képviselőként az országgyűlésbe, és beszélhetsz.
Ehhez nincs szükség pártra, független jelöltként is indulhatsz; jutottak már be így képviselők.
Leghamarabb akkor, ha egyéni választókerületi listáról bejutott képviselő (106 ilyen van) mandátuma megszűnik (meghal, visszaadja), akkor időközi választáson indulhatsz abban a választókerületben, ahol üresedés történt. Ehhez össze kell gyűjteni legalább 500, a választókerületben lakóhelycímmel rendelkező választópolgár ajánlását, majd a választáson a legtöbb szavazatot kell kapnod.
Megkapod a megbízatást, leteszed az esküt, és jelentkezhetsz napirend előtti-, napirend utáni felszólalásra, interpellációra, törvényjavaslatok általános vitájában történő felszólalásra.
Egyébként, 2026. tavaszán lesz általános országgyűlési képviselő választás, ha addig nem adódik időközi alkalom, akkor ugyanígy az általános választáson nyerhetsz el egyéni mandátumot.
A pártlistáról bejutás nehézkesebb: ahhoz, hogy a párt egyáltalán listát állíthasson, az szükséges, hogy a 106-ból legalább 70 egyéni választókerületben legyen választólistára került induló jelöltje, ezeknek legalább 14 vármegyére és a fővárosra kell eloszlaniuk. Ha ez teljesül, akkor a pártlistás szavazatok legalább 5%-át kell elérni ahhoz, hogy akár 1 fő is bejuthasson a listáról.
Ilyen alkalom legközelebb 2026. tavaszán lesz.
Az esélyed mindkettőnél nulla.
Ahogy a jelen dolgok állnak van kb két lehetőséged.
a) Legyél populistább még Orbánnál is. Sok sikert, viccpárt már van, a kétfarkúak és a fidesz között az a különbség, hogy a kétfarkúak tudják magukról, hogy viccpárt. Ha mégis népszerűvé válsz, akkor kapni fogsz egy visszautasíthatatlan ajánlatot, és a pártodat beolvasztja a fidesz.
b) Megpróbálsz értelmesen politizálni. Abban a pillanatban, hogy mérhetővé válik a népszerűséged, össze fog gyurcsányozni a fidesz. Ott fogsz vigyorogni a plakátokon Fletó mellett, még akkor is, ha tényleg semmi közöd nem volt hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!