A kormány miért várt éveket a szuverenitásvédelmi törvénycsomaggal?
Elfogadták ezt.Én csak azt nem értem, minek kellett vele éveket várni, meg miért ilyen szoftos változatot fogadtak el.
Belső körben, már 2015 körül beszélgettünk ilyesmikről,hogy miért nincsen egy nemzetvédelmi hivatal közvetlenül a titkosszolgálat fölé rendelve, ami betölti ezt a funkciót.
Azért, merült fel, mert voltak szervezetek, amik a migránsok határon átjutását segítették, megmondták mit hazudjanak,hogy beengedjék őket, "felokosították őket".
Ez ellen kellett volna fellépni, viszont a Fidesz olyan, mint dinoszaurusz, baromi lassan reagál, ha rálépnek a farkára.
Évek kellettek ahhoz,hogy rájöjjenek, vannak külső komoly külső beavatkozások a magyar politikai életbe, közéletbe, illetve komoly befolyásolási kísérletek.
Ezzel a törvénycsomaggal, Ghidorah egyik fejét vágták le a háromból.
A másik kettő még ott van.
A külföldről finanszírozott politikai jelentőséggel bíró civilszervezetekre is figyelni kellene, számláik közötti pénzmozgását, aktivizmusukat.Megfelelő törvénycsomaggal kordában tartani őket.
1#
Az ÁVH kvázi a tükörképe volt.Ugyanis, az ÁVH azok ellen küzdött, akik a szuverenitást támogatták.
Egy nemzetvédelmi szervezet azok ellen küldene, akik a szuverenitás ellen tesznek.
#1
Engem inkább a "Nincs magántulajdonom, és boldog vagyok" szlogen emlékeztet az elvtársi világra.
Dúrva lett volna egyből Észak-Kóreának hivni az országot.
Kellett hozzá idő, hogy hozzászokjunk.
Üdv Észak-Kóreában.
"Belső körben, már 2015 körül beszélgettünk ilyesmikről,hogy miért nincsen egy nemzetvédelmi hivatal közvetlenül a titkosszolgálat fölé rendelve, ami betölti ezt a funkciót."
Ez melyik belső kört takarja, te GYK-huszár, a kurucinfón napi 8-10 órát kommentelő noliferek Discord-csatornáját? :DDDD
Jaj de kis cuki vagy, hol érdekli szerinted a Fideszt a szuverenitás? Amikor ők kaptak külföldről támogatást, az ellen semmi kifogásuk nem volt :)
Egyszerűen csak megcsapta őket a választási vereség szele 2022-ben. Még ha nagyot nyertek is, nagyon úgy nézett ki, hogy az Összefogás megszorongatja őket, és erre 2006 óta nem volt példa. Ezzel most egy picit megnehezítik a dolgukat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!