Összeomlott a költségvetés?
Nézzük a nem ATV-ről és nem Bod Péter Ákostól származó hireket:
-a magyar költségvetést hetente értelmezik újra, gyakorilatilag nincs, vagy, amit annak neveznek az egy hetente megjelenő új excel tábla
-szinte minden állami beruházást visszavágott az állam
-Navracsics Tibó jelentette be tegnap, hogy a tanári béremelést nem tudja megelőzni a költségvetés
-A gazdaság 3 szereplője Varga Mihály, Nagy Márton és Matolcsy György, gyakorlatilag háborúban áll egymással, aminek az eredménye egy semerre nem vezető vita a magyar gazdaságról az összeomlás közepén
-a forint árfolyama
-az infláció, amit mint kiderült mégsem fogadott el az EU és vizsgálják a számokat
-a csődhullám
és nap hosszat tudnám sorolni. Nem kell ide Bod Péter Ákos és nem kell ide ATV, hogy lássa az ember, hogy tényleg baj van, akkora, amihez még maga Gyurcsány Ferenc sem volt elég böszme.
Összeomlott az ország, nem kicsit, nagyon.
Mivel sokadjára sem tudják tartani, a sokadjára megemelt és kölcsönökkel teli költségvetést tulajdonképpen lehet úgy is fogalmazni hogy összeomlott.
Megfogalmazás kérdése. Ha van pl 150k nettód de mivel elcseszted focijegyre és 340k kéne akkor összeomlott a háztartásod?
#5 >A miniszterelnököt ma nem Gyurcsány Ferencnek hívják. Így elképzelhetetlen, hogy összeomoljon a költségvetés.
-Államadósságban visszajutottunk a gyurcsányi mélypontra, 81% GDP-arányosan. Az éves hiány még nincs ott, akkor 8% volt a tervezett hiány, most 5-6% körül alakul majd. De nagy különbség, hogy a Gyurcsány kormány idején volt egy rakat pénze az országnak, amihez nem fért hozzá, mert évtizedek múlva akarta csak feltörni a malacperselyt: a magánnyugdíjpénztári megtakarítások. Ennek einstandolásával a Fidesz-kormány könnyen stabil költségvetést teremtett (egyensúlyba jött a nyugdíjkassza), de most nincs ilyen lehtőség. Illetve azért jócskán javítana a helyzeten az EU-s pénzek megérkezése. De orosz propagandát tolva, a kereszténydemokrata sokgyermekes jobboldali Ursula asszonyt a balliberális Sorossal összeplakátolva erre nem sok esélyt látok kormányváltás nélkül. Viszont mert propagandában nagyon jók, kormányváltás az nem lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!