“ Ötödik alkalommal szavazta le a Fidesz azt a javaslatot, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná szenteste napját, azaz december 24-ét” - Dehát a fidesz nem a magyar családok érdekeit védi?
10: Persze, én is meg tudtam/ meg tudnám oldani.
De sokan nem akarják. Te nem emlékszel, hogy mennyire kiakadtak és meg kellett szüntetni?
13-as, de hogy lehet úgy ünnepelni, karácsonyfát állítani, sütni-főzni a családra, ha aznap délután még dolgozik valaki?
Nekem és a feleségemnek sosem volt munkanap dec.24, mert olyan a munkánk. Mégis aznap mindketten korán kelünk és délutánig keményen dolgozunk, hogy minden elkészüljön az ünnepre. És úgy, hogy természetesen előtte már készülünk rá, pl. a takarítást se utolsó napra hagyjuk, de a karácsonyfa talpát is napokkal előbb befaragom, hogy ne dec.24-én kelljen az időt tölteni vele. Boltba már csak azért se megyünk aznap, mert időnk se lenne rá.
"Dehát a fidesz nem a magyar családok érdekeit védi?"
A bevétel és pénz azért jóval nagyobb úr... Pláne pártunknál.
Ráadásul a legtöbb helyen évvégi pénzügyi zárás van ekkor. Nem boltos, hanem (főleg kereskedelmi) cégnél dolgozó családtagjaimmal is gyakran megesik, hogy dec. 24-én még csak el sem engedik őket korábban, mert akkor és a két ünnep között is nagy a pörgés.
14#
Kinek mi a munkája. Gyárakban ahol nem 6+2, 4+3 van ott már bőven leállás van. Nyakkendős helyeken is általában 23. az utolsó munkanap. Az üzletek nyitva vannak 12-14-16 ig. Rengeteg vásárló van még délelőtt is. A tömegközlekedés sem állhat le teljesen. Például egy aznap délutános kemencekezelőt haza kell vinni az utolsóval. Aztán eü dolgozók, rendvédelem stb. Valakik szintén "szívni" fognak a beosztással.
Senki nem vitatja, hogy a rendőröknek, tűzoltóknak dolgozniuk kell, a kórházak sem zárhatnak be. Logikus, hogy kora délutánig a tömegközlekedésnek is mennie kell.
A boltok tipikusan nem ilyenek. Pláne, amelyik nem is élelmiszerbolt.
Én egyébként soha nem a kötelezés, hanem az önszabályozás híve vagyok. Nagyon helyes, hogy a Lidl maga ezt bevezeti, de ha egy másik bolt nyitva akar tartani, akkor ő meg nyitva tart. Mindenki számoljon, megéri-e neki, ill. a dolgozó is látja, ha itt vagy ott dolgozik, milyen különbség van a körülményeiben.
17: Jó, hogy írod a Lidl-t.
Most is meg van a lehetőség a zárvatartásra, csak nem kötelező.
Nekem is van rokonom, aki kereskedő, ruhaüzletben dolgozik, ráadásul bevásárlóközpontban van. Ott sose lehet bezárni, a bevásárlóközpont nem engedik. Még a Covid alatt se zárhattak be, amikor szinte senki sem dolgozott.
Időszerű a téma: 2023. december 24. vasárnapra (pihenőnap) esik.
Jövő évben kedd lesz, de pihenőnap lesz: [link]
2022. december 24. szombat (pihenőnap) volt.
2021. december 24. péntek, pihenőnap volt: [link]
2020. december 24. csütörtök, pihenőnap volt: [link]
2019. december 24. kedd, pihenőnap volt: [link]
És így tovább…
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!