Az, hogy lehet, hogy, ha valakit a kormány oldalon találnak pedofil gyanúval, akkor azt rögtön hazarendelik, lecsukják, miközben, ha az ellenzéki félről van szó, akkor nem történik semmi? Ennyire érinthetetlen lenne ez az ellenzék, vagy csak kamu?
Ki volt az akit lecsuktak?
Lehet, hogy jól látod? Tipikus az kis hazánkban, hogy az ellenzéknek mindent szabad? A kormányoldal szigorú korlátok között tevékenykedik, és az erkölcstelenségnek a látszatát is kerülik?
Hágt, kétféle ember van. Az egyik félének rövid a nyelve.
Úgy emlékszel, hogy Kaleta Gábort lecsukták? Én úgy emlékszem, hogy nem.
Azzal, hogy hazarendelték ő járt jól.
Ráadásul nem is hazarendelték, hanem titokban hazahozták.
"2018-19-ben az amerikai és koreai nyomozó hatóságok vezetésével, egy nemzetközi összefogás keretében felgöngyölítették a Welcome to Video gyermekpornográfia-megosztó oldalt, és beazonosították számos felhasználóját; Kaleta is közöttük volt. Miután értesítették őket erről, a magyar hatóságok 2019 márciusában titokban hazahozták Kaletát (a titkosságot állítólag az amerikai partner kérte a nyomozás érdekében),[12] majd felmentették a nagyköveti szolgálat alól, és novemberben vádat emelt ellene a Fővárosi Főügyészség. Mindez csak 2020 februárjában, az Index.hu szerint az Index.hu újságíróinak köszönhetően vált közismertté, még a Parlament külügyi bizottságának tagjait sem tájékoztatták.[1]
Kaleta a tárgyaláson beismerte bűnösségét, a bíróság pedig első fokon egy év felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve 540 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte.[13][1][2] Kaleta védője előbb fellebbezett az ítélet ellen,[14] később viszont visszavonta azt, így az ítélet jogerőssé vált.[
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!