Mi az oka annak, hogy 2011 -ben erősebb volt a magyar baloldal, mint ma?
Akkoriban még friss emlékként élt az emberek emlékezetében az "elmúltnyócév". A Gyurcsány -Bajnai kormány alatt Magyarország minden szempontból alulteljesített a környező országokhoz képest, amire még rájöttek a 2006 -os események is. A 2006 -os mentalitás egyébként folytatódot a Bajnai kormány leváltásáig, tehát rendszeresen érték attrocitások a tüntetőket később is. Én például emlékszem rendőrterrorra 2009 -ből, igaz ez szerintem hungaristák ellen történt, akik (ideológiát figyelembe nem véve) békésen akartak tüntetni.
Az sem igaz, hogy a problémák okozója a gazdasági világválság. A válság csak 2008 második felétől volt érezhető, viszont itt már 2007 -ban is érezték a problémákat az emberek. Én például emlékszem egy traktoros gazdatüntetésre még jóval a válság előtt.
A lényeg, hogy volt egy nagyon rossz rendszer, amit követett egy olyan, ami nagyon sokat ígért. 2 év után még nem lehetett látni, hogy az új rendszer milyen lesz, mégis az előző rendszer képviselői Juhász Péter vezetésével tömegeket tudtak kivinni az utcára.
Ma meg ehhez képest ott tartunk, hogy a jelenlegi rendszer már hatalmon van 13 éve és látszik, hogy Európán belül csak Bulgáriát előzzük meg, miközben a lepukkant Bukarestben is jobbak a fizetések mint itt. Ráadásul közben felnőtt több generáció, akiknek az előzőr rendszer inkább történelem kategória.
Mégis az idei év fő tüntetésén max 1000 ember volt kinn..miközben Juhász Péter és később Gulyás Balázs meg tízezreket vitt ki. Arról nem is beszélve, hogy az oktatás egy olyan ügy, amit a mostani rendszer példaképe, a Horthy rendszer is jól csinált..tehát akkoriban az állami iskolákban tanári fizetés például a legmagasabb fizetések közé tartozott.
"az MSZP-t pedig felfalta a DK":
Tehát annyira nem sikerült nekik, hogy a pártjukon belül is elbukott és eredetileg eltávolított politikusuk végül felfallta őket kívülről.
"milliószor tüntiztek eredmény nélkül":
2006 és 2009 között milliónyi tüntetés volt eredmény nélkül. Aztán látták az emberek, hogy mi a helyzet és a szavazófülkében végrehajtották a forradalmat.
"Klasszikus baloldal pedig külföldön sincs már igazán, idehaza pedig egyáltalán nincs. Talán a Fidesz áll hozzá a legközelebb.":
Igen, nyilván nehéz klasszikus baloldalról beszélni..én a nyugaton regnáló kormányok politikájára gondolok minden ellentmondással együtt, amiből van bőven.
Viszont a másik oldalon igazi jobboldali ideológia sincs igazán. A miniszterelnök a Nagy Imre újratemetésén tartott beszédével lett sikeres, most meg egy hasonló "intervenciót" támogat Ukrajnában. Aztán a keresztény Magyarország államalapításának ünnepét meg Erdogán szultánnal nézi közösen.
Nyilván most azért vagyunk Magyarország és nem Magyar köztársaság, mert a mostani kormány az 1000 éves keresztény királysággal vállal inkább kontinuitást a baloldali rendszerekkel szemben, ami viszont 300 éven át harcolt az Oszmán birodalommal, amivel meg Erdogan vállal kontinuitást az Atatürk féle ifjútörök mozgalommal szemben.
Ha Magyar köztársaság lennénk, nem lett volna gond ezzel a látogatással, de így furcsa.
"Nem volt 12 év agymosás az adófizetők pénzén."
Azért volt egy TV2 meg emlékszem a TV3 -ra is.
Kicserélődött a brigád.
Nem vagyok MSZP-rajongó, de régen komolyabb párt látszatát keltették.
Most meg ilyen Kunhalmik vannak.
(Az az ajtós jelenet az MTV székházban teljes mértékben minősíthetetlen volt.)
"És ez betudható annak hogy a nép nemigazán akarja még egyszer balos korszakot."
Én a többi emberhez képest viszonylag hamar, 12 évesen kezdtem el követni a politikai eseményeket. Ezt a számot alapul véve az utolsó generáció, ami az "elmúltnyócév" korszakában kezdett el politizálni és nem csak a Fideszes országvezetést látta, 1998 -ban született. Onnantól 2004 van 8 évnyi ember, akik már csak a Fideszt látták és sokan csak 18 -19 évesen az egyetemen kezdik el követni a politikát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!