Márki-Zay Péternek sikerülhet visszanyernie a szavazók bizalmát?
Az volt vele a baj, hogy tùl liberàlis irànyba ment.
Ez lett a veszte.
Ha nem ìgy tesz,nincs 2/3.
"viszont az tényleg zavaros, hogy hogy akarta elszámoltatni azokat, akikkel összefogott"
A koalíciós partnereket jó politikával fel lehet használni egymás ellen. Nem tudom hogyan tervezte és abban is kételkedek hogy ez lett volna a legfontosabb feladata, de úgy gondolom, nem volt lehetetlen vállalás és volt rá egy terv a fejében. Most sem hiszem hogy az elszámoltatás lenne a legfontosabb dolog, bár kétségkívül fontos.
Egyébként nem új pártot alapított, szimplán csak pártot alapított, mert eddig nem volt neki. A népszerűsége szerintem nem csökkent, azok akik az előválasztás első fordulójában rá szavaztak, ott állnak mellette most is. Az előválasztás második fordulójában kapott többletszavazatok már nem az ő népszerűségének, hanem Dobrev népszerűtlenségének szóltak. Én úgy látom hogy nem MZP népszerűsége csökkent a választás óta, hanem egész egyszerűen nem is nőtt nagy arányban az elmúlt 1-2 évben. Ezt pedig nem lehetetlen megoldani.
3 - Milyen ostoba ember hisz abban, hogy ő elszámoltatná a saját szövetségeseit, most komolyan?
Ha tőlük függetlenül indulna, még hihető is lenne (bár ezt az elszámoltatás dumát 30 éve halljuk mindenkitől és sosem történt meg...), de így abszurd az egész...
"de így abszurd az egész"
Kivizsgálni a korrupciós botrányokat mitől ennyire abszurd? Oké, a fidesz nem csinált elszámoltatást az elmúlt másfél évtizedben, de ez nem jelenti azt, hogy soha senki más nem fogja meglépni...
Markizai sosem élvezte a választók bizalmát
Meghekkeltek egy előválasztást és igy lett belőle miniszterelnök jelölt
Se párt, se szavazók nem voltak mögötte
"Például azért, mert azokat számoltatná el, akikkel összefog"
Nem értelek, az Európai Ügyészséghez is csatlakozni akart a koalíció, és a bíróságok függetlenségének visszaállítását is támogatták. Mind a 6 párt és MZP is kifejezte hogy harcolni szeretnének a korrupció ellen. Ha végül mind a 6 párt nem is tett volna így, 4 vagy 5 párt is elég lett volna az elszámoltatásokhoz. Nekem nem tűnik ennyire futurisztikus dolognak a törvények betartatása...
"Nem értelek"
Hát akkor kár magyarázni, mert már egy fogyatékos is átlátja, hogy nyilvánvalóan nem csatlakozna Gyurcsány Ferenc egy olyan koalícióhoz, aminek (többek közt) az a célja, hogy őt elszámoltassa.
Te hihetsz ebben, de ez egyszerűen abszurd, hogy valaki olyan mozgalomnak legyen a tagja, ami őt magát küldené börtönbe.
Ha ennyiből nem érted továbbra sem, akkor felesleges magyarázni, mert te nem a tényeket akarod látni, hanem egy vágyálmot az ellenzék és MZP korrupció- és hazugságmentes tisztaságáról...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!