Aki albérletben lakik Budapesten az már effektíve úgy él mint egy indiai kb.?
Szerencsére én már több éve Nyugat-Európának is egy jó részén élek, ahol a lakásbérlés (1 szobás) az a fizetés 20%-a rezsivel együtt. Így itt nem megy el a pénzed jelentős része csak a megélhetésre.
De ahogy nézem Budapesten már ööö.. nem ez a helyzet. Úgy jött elő a téma, hogy egyik rokonom felkeresett, hogy pénzeljem már őket, mert nem tudnak fizetni még egy szobát sem Pesten a diák fiúknak továbbtanulásra. Természetesen leráztam őket, ezt oldják meg ők, nem vagyok én ilyen rokoneltartó balek. De erre fel megnéztem már milyenek a bérleti díjak ott, döbbenetes, már egy nyomor garzonért egy VIII/X. kerületi cigu kerületben is elkérnek 150 ezer + rezsi + közös költséget :D Miközben a medián bérek, ha a túlórát nem számoljuk, nem haladja meg a nettó 250 ezret. A mai rezsi árak mellett így marad kb. 30-40 ezer forintja ételre egy hónapja a bérlőnek, ha főállásban dolgozik és medián bért keres és nem túlórázik. A diákok hogy tudják ezt kifizetni arról fogalmam sincsen.
Ebből nyilván az következik, hogy még egy 1 szobás lakásba is kb. 3-an költöznek hogy kijöjjenek 0-ra. Mekkora balkáni! Sőt, ez mér nem is balkáni, egyenesen India szint.
Budapesten aki nem örökölt saját lakást és bérelni kényszerül az tényleg iszonyú nyomorban él már? Erre vitte az Orbán kormány? Gyurcsány idején még sokkal-sokkal megfizethetőbb volt.
Hát ez ennyi kérdező, 1-es megmondta hogy hülyeséget beszélsz, kapcsold ki a számítógépet. Neki jó, többi le van szarva.
Budapesten egyedül megélni egy rosszul fizető állással lehetetlen, ketten már könnyebb, de még úgy sem könnyű. Diákként közel lehetetlen, mert a diákmunka (bár egyéb bármilyen ilyen szintű munkára is mondhatnám) nem fizet eleget.
Nem egy olyan embert ismerek, aki 1-2 szobatársat bevett maga mellé (és ő nem egyetemista), mert úgy tűrhető csak, de akkor szintúgy ott a rezsikérdés, és remélem egy csóró egyetemista életét nem kell bemutatni, hogy miken spórol.
"Szerencsére én már több éve Nyugat-Európának is egy jó részén élek, ahol a lakásbérlés (1 szobás) az a fizetés 20%-a rezsivel együtt"
Hol is van ez kamu hely?
"Miközben a medián bérek, ha a túlórát nem számoljuk, nem haladja meg a nettó 250 ezret"
Még jó, hogy már egy Mekiben is 350 körül fizetnek, de nem baj.
Szerintem inkább nyugodtan maradj Nyugaton, a kamu helyen, mert nem nagyon vagy képben a dolgokkal.
Dehhogy nyomorgok Budapesten, ennyire hülye még nem vagyok azért.
Igenis főnök! Kikapcsolom a gépet, mert nincs jó hatással rám, nem istenítem tőle eléggé a Fideszt. Beszereltetem inkább az M1-et és azt nézem.
Viccen kívül, azért ilyenkor néha elgondolkodom azok, hogy Gyurcsány nem is volt ezek szerint olyan rossz miniszterelnök. Annak idején azért nem voltak ilyen megélhetési problémák és nem volt ilyen nyomor sem.
4-es
Nem vagy képben :D A mekiben még a nettó 200 ezer is csak némi túlórával van meg Budapesten. Bizony.
Akinek van rendes képesítése, tudása, az nyilván nem.
Ezért szoktuk mondani,hogy Budapestre akkor jöjjön valaki vidékről,ha minimum nettó 400 ezret megkap nettóban.Ennél kevesebből csak vegetálni lehet kicsiny fővárosunkban.
Tessék utánanéztem: bruttó 1800 forint az órabér egy budapesti mekiben. Annak a nettója 1200 / óra. Ha normál munkaidővel nézzük, ami havi 160 óra, akkor 1200 * 160 = 192 000 Ft.
Szóval még a nettó 200-ra is túlórát kell vállalni vagy éjszakázni néha.
5 - Persze, hogy nem volt olyan rossz, ez csupán szlogen már manapság itt, hogy bezzeg gyúcsány idejében rossz vót, mert azok a csúnya gyúcsányidőkben nem volt semmi jó.
A vicc az egészben, hogy ha meghallgatja az ember a 2010-es orbánc beszédét, hogy miért kéne leváltani a gyúcsányt. De ezt egy átlag narancsszerető úgy fogja fel, hogy hát azóta már változtak az idők (véletlen sem úgy, hogy orbánc hiteltelen és szavahihetetlen).
Nem vagyok gyúcsányista, de 13 év után is visszamutogatni, hogy bezzeg az milyen rossz volt és őszödi beszéd, szánalmas. 13 éve más hibájára mutogatnak, 13 éve semmi egetverő változtatás nem történt, amit ki lehetne emelni.
A narancsszeretők egyszerűen nem hiszik el, hogy a gonosz hanyatló nyugaton meg lehet élni, és hogy nem is akarnak hazajönni az emberek általában, mert megszeretik őket és tudnak alkalmazkodni. Szerintük a nyugat az minden napi migránstámadás és gyújtogatás, iskolalövöldözés és drogozás. Váljon az ő kárukra, hogy a képzett szakemberek elmennek az országból ilyen pokoli helyekre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!