Milyen volt a Kádár rendszerben élni?

Sokkal jobb.

A Kádár-rendszer alaphangulatát ezzel a mondattal lehet jellemezni (Kádár mondta): "Aki nincs ellenünk, az velünk van."

Vagyis egy békés, kiegyensúlyozott világot csináltak. Való igaz: a szólásszabadság korlátok közé volt szorítva. Nem lehetett őszintén beszélni '56-ról, Nagy Imréről, a "felszabadító" szovjet hadseregről, arról, hogy miért nincs többpártrendszer, miért vannak itt a szovjet csapatok. Nem lehetett a Rákosi-rendszer minden bűnéről nyíltan beszélni. A személyi kultuszról igen, de a gulágra elhurcoltakról, a recski és hortobágyi munkatáborokról nem lehetett beszélni. Rendszerkritikus véleményt csak erősen korlátozva, leginkább humorba ágyazva lehetett mondani (pl. rádiókabaréban). Ugyanakkor a rendszer hibáit kisebb-nagyobb mértékben el lehetett mondani (ld. Moldova György szociográfiáit).

Viszont ezen korlátokon belül a rendszer törekedett a békére és a köznyugalomra. Nem volt uszítás, gyűlöletkeltés, mint ami jelenleg megy. Még az "imperialista nyugat" ellen is csak szórványosan voltak olyan nyilatkozatok, mint amik jelenleg Brüsszel és Soros György ellen szinte folyamatosan.

Volt egy, ma már nehezen elképzelhető társadalmi béke. A hatalom alapvetően törekedett arra, hogy a lehető legfinomabb eszközökkel tartsa fenn a meglevő (kétségkívül nem demokratikus) társadalmi rendet.

És évről évre lazult minden. 3-as nagyon szépen megfogalmazta: akkor azt éreztük, hogy mindig egy kicsit többet szabad, most meg azt, hogy egyre kevesebbet. És ezt sokkal rosszabb megélni.

Nos a románok is vágyakozó nosztalgiával epedeznek a Ceausescu korszak után.

A 60-as 70-es évek nagyon nyomasztó volt. Nekem csak a 70-esből jutott. Épp elég volt.

A 80-as években ahogy élénkült a gazdaság a kivállalkozások és GMK-k szaporodásával és a nyugati áruk beengedésével valamint a nyugati utazások engedélyezésével úgy enyhült egyre inkább a rendszer.

Aki visszavágyik azoknak létrehoznék egy rezervátumot, de csak az lenne benne ami akkor volt. Minden tizedik embernek auto Trabantostul, minden huszadiknak telefon, parizeres kenyér tízóraira meg még ami ezzel járt. Balatoni nyaralás az átlagnak csak álom volt.

Kiváncsi vagyok, akik ide kommentelnek, hány évesek.

1983-ban születtem Budapesten. A szüleim hitelből vették a panelt, ahol laktunk, azelőtt évekig szobabérlőként éltek, értsd: felnőtt párok éltek úgy, hogy volt egy szobájuk és közös fürdőn és konyhán osztoztak más párokkal. És ez kifejezetten jó dolog volt, protekció kellett hozzá, mert másoknak albérlet vagy társbérlet jutott, azaz pl egy lakásban éltek egy idegen özvegyasszonnyal.

A szüleim esküvője 1979-ben volt és mesélték, hogy állati szerencséjük volt, mert pont,

miután befizették az éttermet, volt egy óriási élelmiszerár-emelés, és necces lett volna, hogy miből fizetik ki az esküvőt ha belecsúsznak.

Amikor kisgyerek voltam, a keresztszüleim támogattak minket, hogy mindig legyen friss zöldség, gyümölcs, különben nem lett volna (nekünk, gyerekeknek igen, de a szüleimnek nem). Anyukámnak azért kellett engem bölcsibe adni 1 évesen, hogy meg tudjunk élni, mert dolgozni kellett neki is ehhez. (Szüleim első generációs diplomások)

Autóra, mosógépre éveket kellett várni, hogy vehess (ha volt pénzed rá). Amikor végre eljutottunk Nyugatra (értsd: Bécsbe) gyerekként feltűnt h mennyivel jobb íze van a “bécsi csokinak”, mint az itteninek. A banán, a narancs egzotikus finomságok voltak.

Otthon nem beszéltek a szüleim politikáról előttünk, mert féltek h nehogy visszamondjuk az oviban.

Szóval szerintem ma jobban él egy átlag magyar mint akkor, csak nagyobbak és feltűnőbbek a különbségek.

#8.: "Autóra, mosógépre éveket kellett várni, hogy vehess (ha volt pénzed rá). Amikor végre eljutottunk Nyugatra (értsd: Bécsbe) gyerekként feltűnt h mennyivel jobb íze van a “bécsi csokinak”, mint az itteninek. A banán, a narancs egzotikus finomságok voltak."

Legalább az nem egy eldobható világ volt, mint ma, amikor minden tele van kínai sz*rságokkal.

A csoki meg ma egyformán veszített az ízvilágából, Bécsben is és nálunk is. Nem tudom, miért van ez, de az élelmiszerek minősége is esett a színvonalában.

A banánt, narancsot és más déligyümölcsöket ma sem szeretem; ezek ott jók és egészségesek, ahol megtermelik azokat; mi már csak a vegyszerekkel érlelt hulladékot kapjuk.

Magyar ember elsősorban hazai gyümölcsöket egyen - és akkoriban mezőgazdaságunk bizony világszínvonalú is volt!

Én szívesen visszamennék az 1980-as évek második felébe.