Miért olyan meglepő az, hogy manapság az ember idővel inkább távolabb költözik a munkahelyétől?
Az ember ma sem költözik távolabb a munkahelyétől.
Inkább a munkahelye költözik távolabb tőle.
Manapság nem szokás onnan nyugdíjba menni, ahova az ember elsőre elhelyezkedik. Sőt, 5-10 évnél többet nem is töltenek el ugyanazon a munkahelyen az emberek.
Ugyanakkor ha valaki saját lakóingatlant szerez magának, akkor azt nem csereberéli egy másik munkahely miatt.
Nem tudom miért kell butaságokat leírni.
Kérdező
Amit leírtál az mindig is egy gyakori helyzet volt. Amíg egyedülálló valaki addig kevés helyjel, kisebb lakással is beéri és a pénzét csak magára költi, könnyebben együtt tud esetleg lakni másokkal. Sokan - nem mindenki - szeretnek bent lenni a sűrűjében, a városban, mert az életüknek az a fontosabb része hogy hova tudnak menni buliba, szórakozni, a barátokkal mit csinálhatnak szabadidőben.
A lakások mindig is olcsóbbak voltak a város központjától távolodva és akinek már lakás vásárlása a szándéka az gyakran köt kompromisszumot és költözik távolabb, csak meg tudjon fizetni egy lakást/házat amit a belvárosban/városban nem tudna. Egy kisgyerekes családnak már teljesen más a fontos a környezetében.
Ez nem manapság van így, ez a realitás.
De ettől még éppen úgy mindig is volt, hogy aki megteheti az nem költözik messzebb a munkahelyétől. Az is hogy a munkahely költözik máshová, az illető meg marad. Vagy minden más.
Ami neked furcsa vagy amin meglepődsz, az nekem természetes - és fordítva is igaz lehet. A fiatalok meg most tapasztalják meg azt ami nekem már 30 éve volt meglepő vagy ismeretlen.
Nem mindenki szeret napi két órákat ingázni még autóval sem, nem hogy tömegközlekedéssel, általában ezért költöznek közel.
Aki távol lakik a munkahelytől, az naponta jelentős órákat elpazarol az ingázással.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!