Ha a rendőrök megverik a diákokat, akkor az Orbán hibája, ő a felelős?
#7-nek:
Nem oszlatnak mert tele a gatya, csak gázspray-t használnak, ha tele a gatya.
Vagy azt is parancsra tették? XD
Nem, az annak a gyökér rendőrnek a hibája és felelőssége.
Az már az állam és főképp Orbán felelőssége, ha ezért nem vonják felelősségre.
Sajnos úgy néz ki, hogy egyelőre ebben a tekintetben semmivel sem különbek, mint Gyurcsányék.
Mert rendőri túlkapások mindenhol előfordulnak, de egy normális jogállamban ezt nem hagyják büntetlenül.
Sokakkal ellentétben én pl. Gyurcsányt sem azért vetem meg, mert elmondta az őszödi beszédet.
Azért már egy kicsit megvetem, hogy nem mondott le utána - egy normális jogállamban így illett volna.
De a fő dolog, amiért megvetem, hogy a 2006-os rendőri túlkapások után nem volt semmiféle érdemi felelősségre vonás.
Pedig ártatlan emberek tucatjait, talán százait verték sz-rrá akkor a rendőrök, olyanokat, akiknek köze nem volt a tüntetésekhez meg a rendbontásokhoz.
És még mielőtt próbálná valaki megmagyarázni, hogy nem is úgy volt: tudom, mert ott voltam, akkoriban voltam egyetemista pesten, egy kocsmából mentünk hazafelé okt. 23-án este a koliba, és a rendőrök bármiféle indok nélkül ránk támadtak és megvertek nem kicsit.
És senkit nem vontak felelősségre. Gergényit még ki is tüntették ezért a mutatványért.
Sajnos Orbánékból is kinézem, hogy az ilyen rendőrök elő lesznek léptetve.
"De mi a rendőri túlkapás azon ha erőszakos embereket leállítanak?"
Ezt csinálták nagyrészt 2006-ban is, butus.
Az a pár ártatlan áldozat, hát ez van, ahol fát vágnak, hullik a forgács, ugyebár.
Szóval b--sszad szépen szájba anyukádat, mert úgy látom, hogy te attól teszed függővé a rendőri erőszak jogosságát és szükségességét, hogy egyetértesz-e az épp regnáló kormánnyal, vagy sem.
Mivel látszik hogy ez békés uton nem lerendezhető, agresszivaban kell fellépni, hogy értse a Főni meg azt, hogy nem tehet meg akármit a tanárokkal.
A fidesz a békés tüntetésekből nem ért, nem foglalkoztatja.
Pedig most kiálhatna Orbán, tüzzsünetett és békét hirdethetne, hamár ezt kommunikálja állandóan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!