A Fidesz kormánynak vajon miért lehet az a célja, hogy az emberekből szó szerint egy biorobotot, rabszolgát csináljon?
A diktátoroknak általában az a célja, hogy rabszolgát csináljon az emberekből.
Ennek nincs miértje, általában véve ez a diktatúrák jellemzője. Nekik ellenségük az elemző, kritikus gondolkodású, jogait ismerő ember.
Benne volt az emberekkel foglalkozó minisztériumuk nevében is az ok (2022-ig), így hívták: Emberi ERŐFORRÁSOK Minisztériuma.
Az orbánisták az emberi lényekre, mint kiaknázandó puszta ERŐFORRÁSRA tekintenek, amely a rezsimet hivatott szolgálni.
Ez egy vállalt dolog a részükről. Gyermeket sem magadnak szülsz, vagy önmagáért, hogy egy új, boldog EMBER jöhessen a világra, hanem NEKIK SZÜLÖD és erőforrásként tekintik, ami szolgálni hivatott a rendszert, élén egy dúsgazdag, velejéig korrupt elittel.
Még mindig (sokadjára) nem érted. Már az első Orbán kormány is ilyen volt. A körülmények voltak mások. Éppen egy "minőségi" országos jelentőségű munkahelyen dolgoztam, amit sikerült abszolút hazavágnia. Amit te nem hiszel el, az egy teljesen nyilvánvaló emberi magatartásforma. Nagyon sok olyan ember van, akit mások semennyire sem becsülnek, de olyan nincs (feltéve hogy nem orvosilag megállapított őrült), aki önmagát nem becsüli. Márpedig ezt kellene elismernie annak, aki otthagyja a Fideszt. Ez a Fidesz ereje.
Mindezeken túl, nem hiszem, hogy kérdésed őszinte és valós. Ezért a válasz sem neked szólt (de lehetőséged van megérteni).
8-as, azért ezzel ne mentsük fel a magyarországi rezsimet! Nagyon sok helyen az ottaninál azért sokkal kevésbé súlyos a helyzet!
Én Romániában élek, és itt pl. nem érzem azt az egyoldalú propagandát, dehumanizáló elnyomást, ami nálatok van, ahol már lassan sztrájkolni és tüntetni sem lehet.
Itt még mindig százezres tüntetések vannak, amikor a kormány egy-egy galádságot csinál. Igaz, itt volt tökük az embereknek forradalmat is csinálni 1989-ben. Az anyaország 1956 óta alszik, és bárki bármit elművelhet a néppel, aki hatalmon van.
Orbán szabadkőműves, a háttérhatalom embere. A háttérhatalom meg hatalommániás sátánista pszichopatákból áll, akik szerint az a legjobb nekik, ha az emberből egy dolgozó-fogyasztó-harcoló minimálisan gondolkodó könnyen irányítható, uralható programozott/agymosott biorobot válik.
Az emberek 90%-a hipnotikus transzban van. Egyszerűen akkor sem KÉPESEK meglátni a valóságot, ha a képükbe tolják.
A világ és az emberi társadalom tele van gyanusan sok és gyanusan súlyos problémákkal. Nincs az a hipnózis, ami az emberek többsége elől eltakarhatja ezeket a problémákat, ezért létre kellett hozni egy narratívát/ egy torzító-félreértelmező "szemüveget" az emberek számára, hogy azáltal ne a problémák valódi forrását és valódi megoldását lássa meg, ha kutakodni kezd utána, hanem álforrásokat és álmegoldásokat.
A háttérhatalom biztosra akart menni abban, hogy az emberek (legalábbis a többség) nehogy véletlenül rátaláljanak a valódi problémaforrásokra és megoldásokra, ezért nem egy torzító/eltérítő narratívát hoztak létre, hanem 2-t: egy jobboldalit és egy baloldalit, majd a 2 narratívát egymásnak ugrasztotta, hogy az "oszd meg, és uralkodj" elve mentén, amíg az ellenséges narratíva elleni harccal foglalkozol, addig a rád szabott eltérítő narratíva kritikus vizsgálatával ne legyen időd, energiád, hajlandóságod foglalkozni.
Jól látszik ez a gyakorlatban: amikor minden Fideszt érő súlyosabb lényegi kritikára legtöbbször úgy kezdődik a válasz, hogy "de a baloldal/Gyurcsány", míg a baloldaliakat sem elsősorban a baloldali politikával nyerik meg, hanem azzal, hogy a másik oldal "náci, fasiszta, homofób stb., és persze Orbán".
Szóval a Fidesz nagyon ügyes ebben a hipnotizálós dologban. Főleg, hogy olyan látszatokkal és kommunikációval szédíti a népet, ami közel áll a magyar néplélekhez. Sokkal erősebb úgy a hipnózis, ha olyan dolgot akarunk elhitetni valakivel, amiben az illető eleve szeretne hinni.
És nem, nem túlzok. Ez szó szerint hipnózis, és a népesség nagy része szó szerint hipnotikus transzban van. Mind a baloldalon, mind a Fideszesek közt. A hipnotikus állapot velejárója az, hogy hiába nyomod bele a képébe a hipnotizált illetőnek a valóságot, azt ő nem látja vagy másnak látja.
Van pár Fideszes ismerősöm. Akiknek elmondtam, és bizonyítottam, hogy mit tesz valójában a Fidesz, teljesen elszörnyedtek, hogy hát ez milyen borzalmas. 5 perc múlva pedig, mintha mi sem történt volna, újra teljesen Fideszes mentalitásba kapcsoltak. Ilyen nincs, csak ha valóban hipnotizálva van valaki, márpedig hipnotizálva van az emberek nagy többsége világszerte.
Jön a lepontozás, meg az hogy konteo-s hülyeségekkel jövök, de nem érdekel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!