Az ellenzékiek miért érzik úgy, hogy értelmesebb döntés volt az ellenzékre szavazni, és miért nézik le a Fidesz-szavazókat az ő döntésük miatt?
Egyik oldalról ott a Fidesz. Tőlük tudjuk mire számíthatunk. Sokan jól jártak, nőtt az életszínvonal, lett több munkahely, reálbérek is nőttek valamelyest, kiszámíthatóak.
Másik oldalról ott vannak:
MSZP: Ők már kormányoztak 8 évig, leszerepeltek.
DK: MSZP utódpártja az elkúrós ex-miniszterlenökkel, leszerepeltek.
Jobbik: Elvtelen, 0 párt. Gyakorlatilag megsemmisült. Aki ellen létrejöttek, azokkal szövetkeztek.
Momentum: Komolytalan ficsúrokból áll.
LMP: Létezik még?
Mi Hazánk: szélsőjobboldaliak.
Ezeket én nem látom jobb döntésnek, sőt, rosszabbnak.
Ezek fényében miért nézik le az ellenzékiek azokat, akik a Fidesz mellett döntöttek?
#22
Amikor liberális volt (úgy 30 éve), a liberalizmus még mást jelentett, mint ma.
Milyen az a polgári nézet/ideológia amúgy?
De egyébként ha ezen múlik, felőlem kiegyezhetünk abban, hogy a Fidesz is elvtelen.
Sokkal viccesebb szerintem az, amikor a levitézlett emberkék becsmérlik a Fidesz kormányzását, egészségügy állapotát, fizetést. Az ő kormányzásuk alatt milyen volt?
#19: "A Fidesz nem tud kommunikálni."
A Fidesz a legjobban kommunikáló politikai erő, ezt még az ellenzék is többször elismerte (bár ezt populizmusnak nevezi, amely működik).
"Az nem kommunikáció, hogy az van amit én mondok. Az nácizmus."
Alapfogalmakkal sem vagy tisztában. A nácizmus fajelméletet jelent. Amikor a Jobbik jelenlegi elnöke zsidókat akart listázni a parlamentben, na, az volt a színtiszta nácizmus.
"A Fidesz egyáltalán nem tud kormányozni, ezt a mostani gyerekverések is világosan mutatták." Hát, barátom, te még magadat is képes vagy alulmúlni. Megint csak ellenzékieket idézek: a Fidesz kormányképes, döntésképes. Gerő András (néhai ellenzéki történész) ismerte el a Hír TV-ben, hogy nem azért van a Fidesznek 3 millió szavazója, mert ennyi nemzeti-keresztény-konzervatív ember él az országban, hanem mert egész egyszerűen jól kormányoznak (tehát a szavazók egy része puszta racionalitásból szavaz rájuk, mint az ország egyetlen kormányképes erejére). Milyen gyerekverésről beszélsz, bogárka? A múltkori tüntetésről? Nézzük, mi történt ott:
"Tompos Márton (Momentum) rátámadt a rendőrökre.
A tüntetők vasrudakkal szurkáltak a rendőrök felé és kövekkel, sörrel dobálták őket.
"PROPAGANDA! PROPAGANDA! PROPAGANDA!PROPAGANDA! PROPAGANDA!" - szajkózta a megafonba Pankotai Lili, mint egy 5 éves hülyegyerek. Mindezt a munkáját végző Hír Tv-s riporter provokálása céljából.
Fa**szopó!!!" - üvölti egy eltorzult arcú tüntető.
A tüntetők egy része rádöntötte a kordont a rendőrökre."
Kis cuki gyerekek, ugye? Akik a munkájukat végző rendőrökre támadnak...
"Ha ennél rosszabb lesz, a Fidesznek akkor is mennie kell, bár nem valószínű mert ennél (a fajirtásnál) nincs lejjebb."
...és ezzel III. Károly után a te fejedre is felkerült a korona - csak te a szánalmas erőlködésed jutalmaként kaptad... Milyen fajirtásról beszélsz te szerencsétlen elmeháborodott??? :DDD
#24
Először azt hittem náRcizmust akart írni, de amikor elkezdett fajirtásról beszélni elbizonytalanodtam.
#22: "...volt már liberális, demokrata, polgári..."
Megsúgok valamit: egyik sem zárja ki egymást. Sajnálom, de ezzel nagyon mellélőttél. Főleg annak fényében, hogy egyes ellenzékiek (pl. Hadházy Ákos, Demeter Márta, stb.) már nagyjából a harmadik pártuknál tartanak, de a jelenlegi DK-sok túlnyomó része is még az MSZP-ben kezdte. Hogy magáról Gyurcsányról már ne is beszéljek, aki a kommunistáktól (MSZMP) a szocialistákon át (MSZP) most épp a szociálliberalizmussal (DK) próbálkozik - nem túl nagy sikerrel. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!