Egy tizes skálán mennyire megalázó szerintetek a szívhang törvény?
Arra nézve, aki abortuszra készül.
1-legkevésbé
10-legjobban
#20
Mondtam én, hogy nem érted. Kezdjük pl. az általános iskolai biológia órákkal, ahol elmondták talán neked is, hogy az emberi élethez nem elegendő a spermium (vicces is lenne), petesejt is kell. Nincs az a logika, ami alapján az erre vonatkozó mondatod értelmes lehetne. A magzat egy emberi élet, aminek növekednie, fejlődnie kell az anyaméhben ahhoz, hogy életben maradhasson. A magzat él. Működő és fokozatosan szerveződő szervezete van, ami az édesanyja testén keresztül marad életben. Te ezt élősködésnek nevezed, szerintem meg egyszerűen táplálkozásról van szó, két okból. Egyrészt nem a magzat kérte, hogy ott legyen, tudatosan hozták őt létre. A nemi erőszak esetét kivéve a "gazdatest" bevállalta ezt az "idegen testet", nem pedig véletlenül termett meg benne. A magzat nem tehet a saját létezéséről, szó sincs tehát kéretlen élősködésről. Másrészt a te logikád szerint minden táplálkozás élősködés, hiszen elfogyasztjuk a növény- és állatvilágot, mindenféle anyagokat feldolgozunk, építünk belőle, elfüstöljük, megolvasztjuk és üveget fújunk belőle stb. Amit tehát te élősködésnek nevezel, abba többek között besorolható a táplálkozás összes formája is, illetve minden olyan cselekedet, ami szimplán az életben maradást célozza, pl. légzés.
#21
"az emberi élethez nem elegendő a spermium (vicces is lenne), petesejt is kell. Nincs az a logika, ami alapján az erre vonatkozó mondatod értelmes lehetne"
És ez miben más, mintha azt mondanám, hogy az élethez, akkor maradjunk emberi életnél, kell étel és víz? Vagy levegő?
Ha összesen ennyi az érved, akkor nem létezik az emberi élet, mivel mindenhez kell valami más.
"A magzat egy emberi élet, aminek növekednie, fejlődnie kell az anyaméhben ahhoz, hogy életben maradhasson"
Nem látom a különbséget aközött, ha én azt mondom, hogy a spermium él és ahhoz hogy életben maradhasson találkoznia kell a petesejttel.
Azért mert nincs minden egyes sejted neve, még élnek a sejtjeid.
"A magzat él. Működő és fokozatosan szerveződő szervezete van, ami az édesanyja testén keresztül marad életben."
Szintén, hasonló analógia létezik a spermiumra.
Tessék, itt még azt is leírják neked, hogy hány napig él: [link]
"Egyrészt nem a magzat kérte, hogy ott legyen, tudatosan hozták őt létre."
Ez pl. nem igaz.
Ha nem védekezem, akkor is előfordulhat, hogy nem akarok gyereket. Pont arról van szó, hogy nem a tudatosságtól lesz gyerek. Vannak, akik akarnak gyereket, de nem jön össze, míg vannak, akik nem akarnak, de lesz.
Továbbá azért sem igaz, mert az élősködők sem választanak gazdatestet. Nem ők döntik el, hogy kin élősködnek.
"A magzat nem tehet a saját létezéséről, szó sincs tehát kéretlen élősködésről."
Több élősködő faj is van és egyik se tehet a létezéséről, ez nem kizáró ok, max megmutatja, hogy mennyire kevés tudásod van.
"Másrészt a te logikád szerint minden táplálkozás élősködés, hiszen elfogyasztjuk a növény- és állatvilágot, mindenféle anyagokat feldolgozunk"
Legalább a definíciónak nézz utána, ha már amúgy alapból egy idióta vagy:
Nem, nem leszel élősködő, mert eszel, mert nem más szervezeten ÉLŐSKÖDSZ. Pont ezért mondtam, hogy ha kikanalazod és elsétál, akkor rendben van.
"Amit tehát te élősködésnek nevezel, abba többek között besorolható a táplálkozás összes formája is"
Te tényleg szellemileg sérült vagy. :DDD
Hol írtam ezt? :DDDD
Nem, az sorolható bele, amit tudományosan oda sorolunk, ha más szervezeten élősködik.
"És ez miben más, mintha azt mondanám, hogy az élethez, akkor maradjunk emberi életnél, kell étel és víz? Vagy levegő?"
Mindezt megkapja a magzat az anyaméhben.
"Szintén, hasonló analógia létezik a spermiumra."
Tudjunk már különbséget tenni aközött, hogy egy ember él vagy egy spermium. Nyilván nem olyan értelemben él, mint te vagy én.
"Ha nem védekezem, akkor is előfordulhat, hogy nem akarok gyereket."
Tehát tudatosan bevállaltad annak a kockázatát, hogy összejöhet a gyerek. Mi a kérdés?
"Több élősködő faj is van és egyik se tehet a létezéséről, ez nem kizáró ok, max megmutatja, hogy mennyire kevés tudásod van."
Hát ha te egy kalap alá veszel egy gyermeket egy parazitával, az nem az én szegénységi bizonyítványom, hanem a tied. Még egyszer mondom: általános iskolai tananyag. A parazita is, a magzat is.
"Nem, nem leszel élősködő, mert eszel, mert nem más szervezeten ÉLŐSKÖDSZ."
A természet egy élő szervezet. Ugyanarról a folyamatról van szó. Élősködő vagy, mert akárcsak a magzat az anyaméhben, te is felhasználod, elfogyasztod, feldolgozod azokat az anyagokat, amiket a természet a rendelkezésedre bocsátott. Pont ugyanígy tesz a magzat is az anyuka által belélegzett oxigénnel, a bevitt táplálékkal, folyadékkal, stb.
"Hol írtam ezt?"
Sehol. Én írom neked.
"Nem, az sorolható bele, amit tudományosan oda sorolunk"
A tudomány soha nem állított olyat, a magzatok élősködők. Te egész egyszerűen a magzat létszükségletének a betöltését nevezed élősködésnek, pedig az ugyanolyan táplálkozás és létfenntartás, mint amit te csinálsz nap mint nap.
#23
"Mindezt megkapja a magzat az anyaméhben."
Ugye felfogod, hogy ez nem érv? Azt mondtad, hogy a spermium azért nem élet, mert kell hozzá a petesejt, erre hoztam pár dolgot, ami megtermékenyítés után is kell, az teljesen mindegy, hogy hol kapja meg.
Amúgy ha ez érv, akkor azt mondom, hogy a spermium megkapja a petesejtet az anyaméhban és akkor ez jó érv arra, hogy a spermium miért élet.
"Tudjunk már különbséget tenni aközött, hogy egy ember él vagy egy spermium. Nyilván nem olyan értelemben él, mint te vagy én."
Ez érvelési hiba. Ha ismernéd a különbséget és nem ökörségeket beszélnél, akkor azt mondtad volna. Ezzel szemben mondtál egy szar definíciót, amiről kiderült, hogy a spermiumra is igaz.
Én tudom a különbséget, ha te is tudnád, akkor nem kezelnéd életként.
"Tehát tudatosan bevállaltad annak a kockázatát, hogy összejöhet a gyerek. Mi a kérdés?"
Ez egyrészt megint érvelési hiba, mert korábban azt mondtad, hogy tudatosan akartak gyereket, de ettől még ez mindig nem lesz igaz.
Másrészt, ez nem feltétlenül igaz, mivel simán nem lehetnek tisztában dolgokkal vagy lehetnek tévképzeteik, ami miatt nem tudatosan vállalták be. Pl. mi van, hogy ha azt hiszik, hogyha állva csinálják, akkor nem lehet gyerek?
"Hát ha te egy kalap alá veszel egy gyermeket egy parazitával, az nem az én szegénységi bizonyítványom, hanem a tied"
De, a tied, mivel nem én veszem, hanem megfelel az élősködő fogalmának, amivel láthatóan te nem vagy tisztában.
"Még egyszer mondom: általános iskolai tananyag. A parazita is, a magzat is."
Még se tudod melyik micsoda, mert én bizony belinkeltem a fogalmat és engem támaszt alá.
"A természet egy élő szervezet. Ugyanarról a folyamatról van szó."
Szintén jó bizonyíték, hogy te nem vagy tisztában az általános iskolás anyaggal. Nem, a természet az szervezet definíciójának nem felel meg. Nyugodtan nézz utána, kedves idióta. :)
"Élősködő vagy, mert akárcsak a magzat az anyaméhben, te is felhasználod, elfogyasztod, feldolgozod azokat az anyagokat, amiket a természet a rendelkezésedre bocsátott. Pont ugyanígy tesz a magzat is az anyuka által belélegzett oxigénnel, a bevitt táplálékkal, folyadékkal, stb."
Egyébként ez több szempontból se igaz. Az élősködőnek az áll rendelkezésére, amit a szervezet a rendelkezésére bocsájt. Leegyszerűsítve, ha az anya uborkát eszik, akkor se fog tudni a gyerek fagyit enni a hasában. Miközben te vagy én választhatunk, hogy mit akarunk, mivel nem a természet adja a tápanyagot, hanem mi választunk.
"Sehol. Én írom neked."
Ezzel gyakorlatilag beismerted, hogy hazudtál. Szép munka. Mondjuk láthatóan nem zavar, hogy ilyet gerinces ember nem tesz. :)
"A tudomány soha nem állított olyat, a magzatok élősködők"
Na, megint kiderült, hogy valaki mennyire tudatlan. De, nem kevés ilyen tudományos munka van, ahol erről beszélnek. Csak, hogy egyet mutassak:
És ez egy .gov weboldal, scak szólok. :)))
"Te egész egyszerűen a magzat létszükségletének a betöltését nevezed élősködésnek, pedig az ugyanolyan táplálkozás és létfenntartás, mint amit te csinálsz nap mint nap."
Egyrészt, a parazitának létszükségletének betöltése miatt nevezzük parazitának. Nem viccből élősködik a szervezeten.
Másrészt, ezen tápanyag megszerzésének formája az, amiben különbség van az ember és magzat között, vagyis nem, nem arról van szó, amit én csinálok. Nekem nem kell egy másik szervezet, ami a tápanyagokat elkezdi feldolgozni, hogy az én szervezetem befogadja.
"Nyugodtan nézz utána, kedves idióta. :)"
Úgy látom, fölösleges beszélgetnünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!