A 2024-es EP-választás világossá fogja tenni a szavazók számára, hogy a Toroczkai László és pártja a Mi Hazánk a Fidesz legesélyesebb kihívói?
A Nézőpont közvélemény-kutató intézet pár hete 12%-ot (!) mért nekik.
Ellenzéki oldalon (ha a DK által szponzorált kutatókat nem nézzük) akkor:
DK 14-15%
Momentum 8-9%
A többiről beszélni sem érdemes.
Az EP-választáson amúgyis rengetegen fognak – akik a Fidesz ellen akarnak majd szavazni – protest szavazatot leadni a fősodratú ellenzék ELLEN (a szerencsétlenkedéseik miatt). Így akár 20% környékére is emelkedhet Toroczkaiék népszerűsége.
15
Vannak feltételek amit az EU-nak is be kell tartani nem csak a tagállamoknak. Továbbá az EU kettős mércét sem alkalmazhat, még is megteszi. És csak szólok, hogy olyan pénzeket nem kapunk meg amit az EU a tagállamok nevében HITELKÉNT vett fel. Perpill egy olyan hitelt törlesztünk, aminek a ránk eső részét nem adták ide olyan okokra hivatkozva, amiket egy Németország vagy Spanyolország esetében simán elnéznek. Ennél fogva támogatok minden olyan pártot ami egy ilyen ideológiai alapú kétszínű "közösségből" kifelé vezet minket.
#30
Szerinted fán terem ez a pénz? :D :D
32
Lehet neked újdonság, de a GDP függvényében Magyarországnak is vannak befizetései az EU-ba. 2015-ben 460 milliárd forintot, 2020-ban már 600 milliárd forintot. Az is roppant európai dolog, hogy a 2021-2027-es időszakra még egy fillért nem adtak a nekünk járó összegekből, és a covid utáni helyreállítási hitel ránk eső részét sem fizették ki. Tehát perpill csak befizetünk évente, de semmi nem jön vissza. Hajrá EU.
#33
Olvasd vissza értően az előző válaszokat.
33
Upsz bocsi. Attól még itt marad ismertetőnek ez a kis szösszenet, nem árt ha páran elolvassák két EU mánia között.
#35
Fontos dolgokat írtál le, ez vitathatatlan.
#37
Szóval továbbra is naív vagy, ideje felébredni.
37
Természetesen nagyobb arányban VOLTAK a kifizetések, de már ez sem igaz, mert politikai okokból nem utalták át sem hitelt, sem a 2021-2027 közötti jogosan járó kereteket.
De az egyébként is egy ordas kamu, hogy mi semmit nem tetszünk a közös EU költségvetésért, amikor a gdp-hez mérten mi is befizetünk. Honnan szedtetek ilyen hazugságokat?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!