A balosok értik, hogy hárommillió ember miért szavaz a Fideszre?
Az hogy valaki értelmiségi vagy okos még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is naiv. Az viszont tény, hogy a nemzeti kincsek lobogtatása nemes cél, de ez nem jár automatikusan azzal, hogy a kormány nem b*ssza át a szavazótáborának 90%át.
Ez csak az én véleményem, de én azon vagyok, hogy túl tudjak látni a saját határaimon, nem érdekel, hogy mennyire kényelmetlen a baloldali eszmék szerint élni, ha ezzel nyerhetek egy kis kontrollt a fejem felett és nem kell abban a tudatban élnem, hogy bármit teszek az én vagy a gyerekeim jövőjéért, értelemtlen, mert mindent a nemzeti értékekre alapozva megengedjük a korrupt vezetőinknek, hogy rombolják a jövőt a hozzá nem értő, de annál inkább kapzsi döntéseikkel.
Szerintem sokan le vannak ragadva az elmúlt évtizedekben és elfelejtik vagy nem tudják elfogadni, hogy a világ ma már szinte teljesen megnyílt a fejlett távközlésnek és technológiának köszönhetően és emiatt nem a nemzeti kincseknek kellene előtérbe kerülniük...
Mert a fidesz szavazók imádják ha ellopják a pénzüket, hülyének nézik, uszítják őket, olyan mértékű adót húznak le róluk amilyet sehol máshol európában, ráadásul az adó orbán zsebébe megy mert se oktatás, se jó utak, se jó egészségügy nincs magyarországon.
Ez kell a magyarnak, ide jutottunk.
#9 Támogatják a családokat? És mivel? A CSOK-kal? Hát hogyne, felverték vele az ingatlanárakat 20 millióról 50 millióra, aztán hű de jó adnak 10 millió ingyenpénzt. Már csak 20 millió többletben leszel a saját zsebedre.
Melyik cigányok helyzete? A Farkasflórié? Na az valóban javult a putri meg putri maradt azóta is.
Balos libsiként szerintem egész sok emberről tudom elképzelni, hogy a Fideszre szavazana:
1. Tényleg vannak krumplis alakok, de szerintem ez a kisebbség
2. Azok akiknek 3 vagy több gyereke van
3. Az átlagnál jobban keresők, mert nekik jó az egykulcsos adó
4. Akik benyelik a fideszes propagandát
5. Akik egyetértenek Fidesz kultúrharcban betöltött szerepével
6. USA és nyugatellenes emberek
7. Akik annyira utálják az ellenzéket (főként Gyurcsányt)
8. Akik a Fideszben látják a stabilitást
Egyébként tényleg sokan tudatlanságból szavaznak rájuk. A nagyszüleim "utálják" a Fideszt már évtizedek óta, de mindennap TV2-t és M1-et néznek, mert azt szokták meg egész életük során és lényegtelen, hogy közben mennyit változott a 2 csatorna az elmúlt 13 évben. Kognitív disszonanciában élnek, amiben utálják a Fideszt, de közben elhisznek mindent amit a Fidesz mond. A választások előtt őszintén azon aggódtak, hogy az ellenzék meg akarja támadni Oroszországot és erőszakkal vinnék a bátyámat harcolni keletre.
Értjük, mert ezek az emberek szegények, félnek és örülnek egy kiló krumplinak vagy 5000ft ételjegynek.
Ugyanazt csinálják mint az általatok utált black rock a dolgozókkal: tartsd nyomorban a őket, majd dobj neki egy csontot hogy örüljön.
A helyzet kérdező, hogy te is e hárommillió közé tartozol, még ha tagadod is.
Bizonyára sokan adnak leegyszerűsített válaszokat. Ám te a kevésbé egyszerűeket is leegyszerűsíted, és ez baj.
Agymosás és agymosás között óriási eltérések vannak. Bizonyos formák itt nincsenek, például Iránban igen. De az is agymosás, ha szervezetten látszólag szimpatikus, ám hazug állításokat nyomnak módszeren úgy, mintha vitatkoznának egymással. Normális ember elsőre azt hiszi, ezek vittkoznak, és hazugságokról nem lehet. Pedig de.
Elfelejted, hogy három féle "szimpátia" van. Egyik a szimpla agymosás, másik az érdek (kink mi. egyiknek kiló krumpli, másiknak 3% fizetésemelés .- de nem tudja, hogy 30% járna -, és van, aki milliárdokért. A harmadik az érzelmi, aki nem képes szembenézni a múlt bizonyos téves vagy valós problémáival, és sok ilyen van. Főleg, akiket valami konkrét sérelem ért, és nem veszi észre, hogy eminnen azóta a százszorosát kapta, csak nem személyesen, hanem csoportosan.
Aztán ha neked az általuk propagált család és nemzeti identitás a normalitás, akkor elmesélem, ez valóban normális helyeken bűncselekmény vagy azonnali beavatkozást igénylő orvosi eset. Még a legkisebb probléma, amit most megemlítek: orrba szájba családtámogatás, mi vagyunk ebben a megjobbak a világon - annyira hogy küzdjük le magunkat a legalacsonyabb szaporulat felé. Tudod a CSOK-ot is nagyon szeretik, amíg az jövő. Mikor a visszafizetés következik, akkor már kétségbe esnek. Csak hát ha a vízesésbe bátran belehajtunk, annak halál a vége. Ezek a CSOK-osok már tudják, a többi még nem hiszi.
És még egy apróság. Észre kéne venni, a "balosok" "jobbosok" régi jelentése már a múlté,. Ma semmit sem jelent. Csoportmeghatározásnak végképp alkalmatlan. Ezt sok "balos" se hiszi, pedig így van.
-"Ön a Fideszre szavazott?"
-"Há' arra köllött nem?"
15# Nehogy azt hidd, itt normális szakmával rendelkező emberek is úgy gondolták hogy gyurcsány kézenfogva viszi a gyerekeiket harcolni.
Ha nem a saját fülemmel hallom, akkor nem hiszem el. Az már más kérdés hogy ez a "jókeresztény" ember 1 éve tagadta ki a gyerekét mert meleg... de hát ugye ha a fidesz utálja a melegeket, akkor a gyereknek is mennie kell.
Nem értik, mert nem akarják érteni.
Mindenütt azt fogják mondani, hogy "mert buta fogatlan ősemberek" meg "vidéken nincs net, mindenki csak m1-et néz" stb. Láthatod, hogy itt is ilyesmiket írnak.
Egyszerűen képtelenek megérteni, hogy a választók döntő többsége pusztán "a kisebb rossz" alapon szavazott a fideszre. Mert Gyurcsányhoz képest (meg akik vele összefogtak) kevésbé tartják rossznak. Tehát szó sincs arról, hogy itt több millióan Orbánt annyira szeretnék. Valójában a fideszre szavazottak nagy része is utálja Orbánt meg a fideszt. Alig pár százalék, aki tényleg szereti a fideszt.
De a liberálisok ehelyett elmennek valami borsodi zsákfaluba, meginterjúztatnak 40-50 embert és abból a legsötétebb legbutábbak kirakják a 444.hu meg hvg címlapjára és odaírják "Lám! Ilyenek a fidesz szavazók!" és nyomják a "minden fideszes buta retardált kőkorszaki szinten élő vadember".
Így nyilván soha nem fognak senkit sem magukhoz csábítani, leszámítva azt a fix belpesti liberális keménymagot.
De miért teszik ezt?
- Mert valójában nem is akarnak nyerni. Ha kiderülne, hogy valójában csak a "legkisebb rossz" alapon szavaznak az emberek, akkor egyértelmű lenne, hogy Orbánnak semmi pozitívum nincs a politikájában és semmi sikere nincs a fidesznek azt az egyet leszámítva, hogy "ez legalább nem Gyurcsány". Amiból következne, hogyha Gyurcsány (meg társai) kivonulnának a politikából, akkor lényegtelen ki állna ki Orbán ellen, nyerne.
Márpedig ezeknek a megélhetési politikusoknak sokkal fontosabb, hogy stabilan megkapják a politikuai fizetésüket mintsem Orbán tényleges leváltása.
Nem vagyok balos, de válaszolok. A Fideszre kétféle ember szavaz.
1. Akiket pénzügyi, üzleti érdeke fűzi ahhoz, hogy Fidesz kormány legyen.
2. Akiknek fingjuk sincs a valóságról. Ide tartoznak a buta, ostoba, gondolkodni nem képes, könnyen megvezethető emberek, akik szó nélkül beveszik a fideszes propagandát. Erre nagyon jó példa, a most már fideszes nagymamám, aki mindig is utálta a Fideszt, de tavaly választások előtt kb. szó szerint fújta a fideszes propagandát. Kb. csak arról tudott beszélni, hogy vagy a Fidesz győz, vagy Márki-Zay háborúba küldi az unokákat. És nem lehetett vele megértetni, hogy mama, átmosták az agyad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!