Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A politika miatt ennyire...

A politika miatt ennyire frusztráltak az emberek a mindennapokban?

Figyelt kérdés

Folyamatosan tapasztalom. Az USA-ból költöztünk haza 16 év után 2 évvel ezelőtt. Nem bírtunk nem magyarok lenni, nagy volt a honvágy, nagyon örültünk, hogy hazaköltöztünk. Vettünk egy szép lakást és egy szerintünk nem különösképpen kihívó autót (BMW X3). Hozzáteszem, hogy nagyon dolgos emberek vagyunk, én kint 10 órákat dolgoztam sokszor, a feleségemnek volt másodállása is. Nem a lábunkat lógattuk. Az autót se gondoltuk akkora számnak, kint nagyobb, jobb autónk volt. Nem játszuk a külföldről jött gazdagot, nem rázzuk a rongyot! Tegnap pl vittük a gyerekünket a nagymamához, amikor rosszul lett és hányni kezdett az autóban, félre húzódtam, egy járdaszigetre tudtam a dugóban félig felállni, más hely nem volt. Elakadásjelzővel. Az ajtó nyitva volt ahogy a gyereket próbáltuk kiszedni a gyerekülésből és lemosni kicsit miközben hányt még. Ehhez képest a mellettünk eljövő több gyalogos beszólt, hogy mit képzelek a BMW-mmel hogy a járdára parkolok (!) meg kihívják a rendőrséget, stb. Ott fesztiváloztak, miközben még jött a 2 évesből a hányás. Volt autós aki dudált, volt aki fényképezett. Szerencsére ott volt felettünk egy térfigyelő kamera, így mondtam hogy hívjanak rendőrt akkor. A gyalogosoknak 1.5 méter szabad helyük volt de ők frusztráltak voltak mégis. Ha az út közepén állok meg, garantálom hogy az autósok vernek meg minket.

Minden nap tapasztalom ezt! A pénzhiány, a gazdasági helyzet, a politika miatt ilyenek az emberek itthon? Nem látják a pozitív jövőt? Nincs kilátás? Miért kell a másikat támadni?


2023. ápr. 5. 08:57
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
75%
A pontos okát nem tudni, de itt folyamat frusztráltak voltak az emberek az elmúlt 60-70 évben.
2023. ápr. 5. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
81%
A magyar plbesnek az X3 igen is kihívó autó, mert sokan egy 30 éves Suzuki Swiftet sem engedhetnek meg maguknak.
2023. ápr. 5. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
88%
Azért mert a kormány nyomorban és gyűlölködésben tartja őket. Nézz rá a TV2-re vagy az origóra.
2023. ápr. 5. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
43%
Nem jött be a kapitalizmus.
2023. ápr. 5. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%
Igazából a kormány is mást sem csinál, csak fitogtatja magát a polgároknak, hogy őt bármit megtehetnek, mert végtelen anyagi forrásaik vannak. A kisember meg a legtöbb amit tehet ez elleni, hogy ha van rá pénze, akkor másik országba költözik.
2023. ápr. 5. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%
#4 Pontosabban ez az ország nem érett még meg rá.
2023. ápr. 5. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
83%
6# Ez az ország orbán viktorra érett meg, egy dagadt, korrupt, disznózsírral megkent, hazug, gyűlöletkeltő diktátorra.
2023. ápr. 5. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
82%

7#

Sajnálatos történelmi szükségszerűség. Ezért nem a magyar lakosságot kell kárhoztatni 6-os.

2023. ápr. 5. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%
#4 mondjuk Magyarországon még ki sem próbálták soha...
2023. ápr. 5. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 A kérdező kommentje:
Sajnálom, hogy ez van. Aki dolgozik, keressen tisztes pénzt, ne legyen napi gondja! Távol tartom magam a politikától, de úgy látszik hiába. A munka hívei vagyunk, az USA-ban sem foglalkoztunk a politikai dolgokkal, csak dolgoztunk, éltünk. Eléggé arconcsapott ez minket sajnos.
2023. ápr. 5. 09:48
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!