A balosok miért nem tudják feldolgozni, hogy a társadalomban van igény a homofóbiára?
Homofob és homofob között is van szerintem difi.
Aki tudja indokolni, összeszedni, hogy pl számára nem fér bele az a része ami politikailag történik, tehát felvonulás, érzékenyítés, meg mindenféle woke és PC címszó alá helyezhető dolog, azt meg tudom érteni, érvel kész, ez az ő véleménye.
Azt viszont aki azért utálja mert " hát mert b..i " azt nem tudom megérteni semmilyen tekintetben, hisz ő maga sem tud semmit megindokolni, hogy számára mit ártottak, vagy miért érinti hátrányosan, csak utálja és kész.
Valójában teljesen egyértelmű, hogy mi számít igazán halálos bűnnek és mi nem számít annak, ezt minden ősi erkölcsi rendszer pontosan rögzítette:
"Először is ne árts!" - mondja az ókori görög erkölcs egyik legfontosabb irata, a hippokratészi eskü szövege. Erre esküsznek fel az orvosok mind a mai napig.
Az Ószövetség azt mondja: "Szeresd felebarátodat mint tenmagadat."
Rabbi Akiva a Talmudban azt mondja: "EZ A TÓRA! A TÖBBI CSAK MAGYARÁZAT."
A mi Messiás-prófétánk, Jézus Krisztus még ennél is tovább megy, mert azt mondja: "SZERESD ELLENSÉGEDET!" - óriási keresztény feladat! Azt is mondja, kenyérrel dobd vissza a követ és ne ítélj, hogy ne ítéltess!
Végigmehetnénk a világ össze nagy etikai rendszerén és a kortárs törvényeinken is - DE EGY A LÉNYEG: az igazi és legsúlyosabb bűn MÁSNAK ÁRTANI!
A homoszexuális NEM ÁRT MÁSNAK, ha önkéntes alapon egy másik homoszexuális felnőttel él nemi életet (ez nem azt jelenti, hogy Istennek tetszik, amit csinál - de ez csak Istenre és őrá tartozik!).
A homofób, a rasszista, a gyűlölködő, a sovén viszont ÁRT MÁSNAK, és SZÁNDÉKOSAN teszi: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással is embertársa ellensége, akarattal! Ráadásul Isten helyett ítélkezik és más szemében keresi a szálkát (miközben a sajátjában gerenda van!).
Teljesen világos teológiai szempontból, hogy az emberi együttélés és Isten szempontjából is nagyobb bűn a gyűlölködő homofóbia mint a homoszexualitás maga.
És még nagyobb bűn a pedofília és a homoszexualitás közé egyenlőségjelet tenni, mert ez RÁGALOM, hamis tanúbizonyság (aki ilyet mond, az maga is tudja, hogy hazudik és rágalmaz - hiszen a gonosz ember soha nem véletlenül gonosz!).
Mindenki, még a szellemi fogyatékos is megérti, hogy a homoszexualitásnak NINCSEN ÁLDOZATA!
A pedofíliának VAN ÁLDOZATA: a gyermek, aki még ha látszólag bele is egyezne az aktusba, nem tudja, mibe egyezik bele, "nem tudja, mit cselekszik".
A hazug homofób viszont TUDJA MIT CSELEKSZIK: HAZUDIK és gyűlölködik, háborúságot kelt és hamisan ítélkezik.
Ő maga is pontosan tudja, hogy semmilyen személyes köze nincsen embertársai közös bűnéhez, amely fölött egyedül Istené az ítélet - mégis tudatosan, szándékosan úgy tesz, mintha két felőtt ember konszenzuális együttléte azonos lenne az ERŐSZAKKAL, amit felnőtt ember egy gyermek ellen követ el!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!