Pontosan miben rosszabb az oktatás ma, mint 2010-ben?
miért romlik a PISA? mert bizonyos társadalmi réteg gyerekei 15 évesen még járnak iskolába, és meg tudja mérni a teljesítményüket a PISA
nem úgy mint a szocik alatt!
"A tanítható anyagokban nem akarták megmondani hogyan gondolkodj a történelemről hivatalos kormány álláspont szerint"
Ezt igy bövebben kifejtenéd?
Elég sok dologban romlott.
Először leszögezném, hogy korábban tökéletes volt, de azt igen, hogy 12 év kétharmad és többségi önkormányzat segítsége, valamint a hatalmas EU-s támogatások történelmi támogatást jelentettek volna arra, hogy az Orbán-kormány jelentős oktatásfejlesztést érjen el, ezzel szemben csak jelentős rombolást ért el, könnyen lehet, hogy szándékosan. Ez viszont Orbán és társainak személyes bűnük.
1. Korábban is volt NAT, de a jelenlegi hatályos 2012-es nagy, és szörnyű változásokon ment keresztül.
2. Államosítás. Korábban az iskolákat az önkormányzatok tartották fenn, ezeket az állam átvette
3. KLIK - na ez is egy nagy baromság volt.
4. A speciális oktatás nem, vagy alig működik. A készség, képességfejlesztés nulla (logopédia stb.)
5. Persze gondolom, neked ezek csak elvont fogalmak, nem mondanak semmit sem, szóval megérteni se fogod, akárhogy magyarázom. de talán azt megérted, hogy pl. a tornaórák megemelésével szükségszerűen több tornateremre is szükség lett volna, de sajna még amúgy se volt minden iskolának tornaterme.
6. A tanárok túlterheltek, rettenetesen alulfizetettek, és fideszes politikusok által is ócsároltak, vagyis erkölcsileg aláásták a tekintélyüket, így a pályát teljesen ellenszenvessé tették, alig jelentkeznek tanárnak, ennél fogva pár éven belül elfogynak a tanárok, nem lesz, aki tanít. A tanárok kiöregednek, ill. mindenféle egyéb agyament okok miatt gyakorlatilag elküldik őket, így a maradéknak több feladatot kell ellátni, ezáltal kiégnek, ami miatt még kevésbé tudnak odafigyelni a gyerekekre.
7. A tanároknak megnövekedett a felesleges papírmunka és egyéb hülyeség.
8. sok pofon, fejetlenség, pl. COVID alatt péntek du. tudták meg, hogy hétfőtől homeofficeban kell tanítaniuk úgy, hogy korábban még sose volt olyan. Ráadásul még a internetet se fizették, se a szükség esetén a megfelelő eszközt.
Plusz rezsiről nem is beszélve. Persze ez már csak apróság, de a sok tüske,igazságtalanság után betelik a pohár.
8. És itt meg kell jegyezni, hogy x gyereke valószínűleg van a tanárnak is, akik szintén otthon vannak, online tanulnának, és közben a tanárnak is tanítania kéne, a házastársnak is homeofficeoznia kellene, hát nem biztos, hogy mindenkinek jut külön szoba, ill. megfelelő és méltó körülmények között tudtak volna dolgozni. Mit kaptak arra, hogy előre felkészüljenek?! Mondanom se kell, a rendszer eleve be is sült.
9. A Kréta botrány. (szó szerint gyerekjáték volt volt feltörni a rendszert, és mindenféle kényes adatokat letölteni, a problémát ráadásul tagadni akarták).
10. A tanároknak erősen korlátozták a szólásszabadságot.
11. Gyakorlatilag ellehetetlenítették a sztrájkjogot.
12. Az egyházi iskoláknak a diákok után sokkal magasabb állami támogatást fizetett az állam, mint az állami iskolák után. A színvonal sem egyenlő természetesen.
Magyarán az állami iskolák diákjai hátrányból indulnak az életben, míg az egyháziban meg rájuk kényszerítenek valami vallást.
13. Az iskola fenntartási költsége növekedett, míg az emelkedő költségeket egyáltalán nem vagy csak töredékben kompenzálták.
Lehetne még elég sokáig sorolni a problémákat, amik 2010 után történtek, de azért szögezzük le, hogy a kormánynak kudarc, ha a szart szinten tartja, az örökölt problémák megoldása, a fejlődés, fejlesztés a feladata! Arra meg végképp képtelen volt.
Természetesen nem vitatom, volt néhány iskola, amit felújítottak EU-s pénzből alaposan túlárazva, szóval nem mondom, hogy nem történt semmi, de ez a pár iskola felújítása és még néhány dolog édeskevés - főleg 12-13 év alatt.
Sőt, minden érdemi fejlesztést EU-s pénzből tettek, miközben végig fikázzák az EU-t.
Továbbá az sem felejthető el, hogy a "kormánynak", pardon nevezd, aminek akarod kötelessége lett volna egyeztetni a szakszervezettekkel.
De hát ezek a keresztényeskedő képviselők olyan keresztények, mint a keresztespókok.
Mindenesetre Isten őket úgy segélje, ÁMEN!
"6. A tanárok túlterheltek, rettenetesen alulfizetettek, és fideszes politikusok által is ócsároltak, vagyis erkölcsileg aláásták a tekintélyüket, így a pályát teljesen ellenszenvessé tették, alig jelentkeznek tanárnak, ennél fogva pár éven belül elfogynak a tanárok, nem lesz, aki tanít. A tanárok kiöregednek, ill. mindenféle egyéb agyament okok miatt gyakorlatilag elküldik őket, így a maradéknak több feladatot kell ellátni, ezáltal kiégnek, ami miatt még kevésbé tudnak odafigyelni a gyerekekre."
Ezt kérd számon az együgyű orbánfób DK párttag tüntetőkön, akik magukat tanárokként hivatkozzák.
Valójában meg soha nem voltak többen, mint a tanárok 10%-a.
" a magyar diákok átlagteljesítménye 472-477 pont. Ezzel a 27-29. helyet sikerült megcsípni a 35 OECD-ország közül."
-- akkumulátor nagyhatalom vagyunk, oda elég lesz 3+3 műszakban
Ez mutatja azt, hogy Magyarországon miért rossz és elavult az oktatásrendszer.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!