Hogy lehet 2/3 minden választáson a Fidesz javára, ha a szavazók nem is kétharmada, hanem kb. 49, 51%-a szavazott csak rájuk?
13-as "A rendszer nem tokeletes, de a gyoztest segiti, nem pedig a fideszt."
Azért tisztázzunk egy dolgot: a választási törvényt egyetlen párt(lista) módosította, a maga politikai érdekei szerint: a Fidesz(-KDNP).
És még ez a kisebbik baj, de FOLYAMATOSAN MÓDOSÍTJA, minden választás előtt, az AKTUÁLIS érdekei szerint, az éppen aktuális mérései és közvéleménykutatásai alapján.
Bevezette a legigazságtalanabb, legaránytalanabb választási rendszert Európában (az egyetlent, amivel 4 évre szóló korlátlan alkotmányozó hatalomhaz juthat egyetlenegy pártlista, akár a szavazatok relatív többségével is!), DE OKÉ!
A probléma ott válik igazán elfogadhatatlanná, amikor elkezdi TOVÁBB ALAKÍTGATNI a választási rendszert, aszerint, hogy éppen aktuálisan hogyan állnak a pártok - A SAJÁT JAVÁRA, kizárva még annak a lehetőségét is, hogy az ellenfelei alkalmazkodni tudjanak a saját, új rendszeréhez!
Erre tökéletes példa a legutóbbi választás előtti törvénymódosítás!
A Fidesz az eredeti választási törvényt úgy hozta meg, hogy centrális erőtérként tételezte magát: mivel a bal- és jobboldali ellenzékének összefogása elképzelhetetlennek tűnt, biztos lehetett a relatív többségében és a kétharmad-közeli eredményben, hosszú távra.
Csakhogy az ellenzék elkezdett alkalmazkodni az új rendszeréhez, és elindult a vita, hogy koordinált indulással vagy összefogással próbálkozzanak megakadályozni legalább az új kétharmadot.
Mindenközvéleménykutató azt mérte, hogy TÖBB LISTA koordinált indulása kedvezne jobban az ellenzéknek (hogy ne "gyurcsányozódjon" össze a teljes ellenzéki tábor és a Jobbikos, LMP-s, Momentumos szavazók is aktívak maradjanak - akiknek a körében rendkívül magas Gyurcsány Ferenc elutasítottsága).
Erre mit lépett a Fidesz? TÖRVÉNYT MÓDOSÍTOTT! ÁTSZABTA A SAJÁT TÖRVÉNYÉT úgy, hogy megakadályozza több ellenzéki lista koordinált indulását, kötelezővé téve, hogy a listaállító az egyéni körzetek többségében is jelöltet kelljen indítson (különben nem állíthat listát).
Tehát előidézte azt a helyzetet, szándékosan, hogy ne indulhasson el koordináltan több lista (csak úgy, ha egymás ellen is küzdenek, azaz megosztják az ellenzéki szavazatokat abban a körzetben).
Mindezt egy AKTUÁLIS HELYZETRE REAGÁLVA, saját választási rendszerét újra átszabva lépte meg a fidesz, egy évvel az új választások előtt.
LEGKÉSŐBB ettől a ponttól kezdve (valójában jóval korábban) EGYÉRTELMŰ, NYILVÁNVALÓ HAZUGSÁG mindenki előtt, hogy a fidesz nem a maga számára kedvező rendszert állított volna fel, ráadásul FOLYAMATOSAN ALAKÍTVA AZT, az aktuális politikai mozgásokhoz, változásokhoz.
Ily módon garantálni tudja, hogy ha az ellenfelei sikeresen alkalmazkodnának is a rendszeréhez, azt a választások előtti LEGUTOLSÓ lehetséges pillanatban úgy szabja át újra és újra a Fidesz, hogy a SAJÁT szavazatait maximalizálni tudja.
Értelmetlen ezzel kapcsolatban tovább játszani a hülyét - mindenki látja, mi történik:
A magyar politikában egy olyan bajnokság zajlik, amelyben az egyik versenyző meccs közben is változtathat (és változtat is!) a sportág szabályain, aszerint, hogy éppen mi az állás, és mi kedvezne neki jobban.
Ez az igazság!
19-es "A regi rendszer sem volt jo es igazsagos, mert olyan nincs. 90ben es 94ben sokkal rosszabb volt a felülreprezentáltás"
1. Ez tévedés: a régi rendszer jóval arányosABB volt ÉS KÉT FORDULÓS! A két forduló miatt jóval kevesebb jelölt jutott be a körzeti szavazatok KISEBBSÉGÉVEL (relatív többségével), mert az ellenjelöltjei a két forduló közt akár vissza is léphettek egymás javára. Emellett nagyobb volt a listás mandátumok aránya és NEM VOLT GYŐZTESKOMPENZÁCIÓ.
2. A korábbi választási rendszert VALAMENNYI PÁRT MEGSZAVAZTA! Olyan volt, amilyen, de KONSZENZUS volt körülötte, minden "versenyző" elfogadta a játék szabályait. Igen, A FIDESZ IS, a KDNP IS!
A mostanit egyetlen pártlista képviselői szavazták meg, semmilyen konszenzus nem volt körülötte (sőt, az ÖSSZES többi párt ellenezte!).
A magyar politika, ismétlem, egy olyan bajnokság, amelynek a szabályait az egyik érintett versenyző hozta meg és MECCS KÖZBEN IS VÁLTOZTATJA, a saját érdekei szerint (lásd a legutóbbi választás előtti törvénymódosítást, a többlistás, koordinált ellenzéki indulás megakadályozására).
Ez egész egyszerűen egy TÉNY. Ez a (közös listán induló) Fidesz-KDNP egypárti választási törvénye, amit minden más párt ellenzett és amit ráadásul folyamatosan tovább alakít a Fidesz, az aktuális érdekei szerint.
Egyébként meg nem is titkolták olyan borzalmasan nagyon, hogy a saját politikai érdekeik szerint alakították ki a választási törvényt 2011-ben. Mit ad Isten, pont akkor hirdették meg, teljesen nyíltan "A CENTRÁLIS ERŐTÉR" gondolatát.
A terv az volt, hogy három, nagyjából hasonló méretű politikai tömb jöjjön létre, minél több ellenzéki párttal és ők legyenek a KÖZÉPSŐ. Azaz legyen szélsőjobboldali és baloldali ellenzékük is, amelyik ideológiai okokból képtelen az összefogásra. Ők pedig középen.
Három, nagyjából egyforma tömb esetén a középső már akár 34%-kal is nyerni tud (33 + 34 + 33 = 100%) - de ők ennél eleve messze többre, 45% fölötti eredményre számíthattak mindig, tehát BIZTOS volt a győzelmük egy megosztott ellenzék esetén (akárhogy osztod-szorzod, de ha minimum kettőbe van osztva, ezzel a mandátumszámítással szinte biztosan VESZÍT az ellenzék).
A Jobbik néppártosodása húzta keresztül ezt a mestertervet, amire a Fidesz okosan reagált: feladva az eredeti koncepciót ráúszott a szélsőjobb szavazatokra, minél többet próbálva megtartani a centrumból is, a választási törvényt pedig MÓDOSÍTOTTA úgy, hogy a koordinált indulás lehetetlen legyen: ezzel az ellenzéket teljes matematikai esélytelenségre, vagy közös listára ítélte (harmadik út nem maradt), azaz jól "összegyurcsányozta", arra számítva, hogy a korábbi szélsőjobb szavazók átpártolnak hozzá a Jobbiktól, Gyurcsány elutasítottsága miatt.
Ez is történt! A korábbi választáson 20%-ot szerző Jobbik szavazótáborának legnagyobb részét, 8-10%-ot a Fidesz harapta. 6% ment át a Mihasznákhoz és csak 4-6% maradt a Jobbiknál...
Ennek a tervnek a sikeréhez KELLETT A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA, úgy, hogy a koordinált indulás lehetetlenné váljon!
Az tehát HAZUDIK, aki azt állítja, hogy a választási törvényt nem használja politikai eszközként saját céljaira a kormánypárt.
A gyozteskompenzacio a gyoztesnek kedvez. Nem a fidesznek. Ha egy korzetben az ellenzek nyert o is nyert ezzel mert a kulonbseg amivel nyert o is vitte magaval. Igazsagtalan akkor lenne ha csak a fideszre lenne ervenyes ez.
Es ha atgondolod a gyozteskompenzacio lenyeget, belathatod hogy nem foldtol elrugaszkodott. Ha egy korzetben valaki kapott 60000szavazatot, a masodik meg 25000et akkor a második vitte ezt toredekszavazatkent a listara kompenzaciokent. Az a 34999szavazat meg ment a kukaba, mert eleg lett volna 25001 szavazat a gyozelemhez. Tehat annak a 25001 szavazatnak igy nincs erteke.ezt kompenzalja a dolog.
Azonban ha a gyoztes 33333szavazatot kap es van egy normalis alternativa aki kap 31332t kap, tehat kepes az ellenzek egy kompetens jeloltet felállítani akkor maris csak 2000 gyoztes szavazat megy a kompenzacioba es nem 25000. A vesztesnek meg 31332 es nem 25000.
Tehat normalis jelolt kell, nem akire meg a sajatjai se szavaznak le. El kell menni videkre es nem csak Bpen kampányolni. Es nem mar megbukott emberekkel. Akkor majd lehet korzeteket nyerni videken es a gyozteskompenzacio a gyoztes ellenzeki listat is megtolja.
A rendszer akkor lenne igazsagtalan ha arrol szolna hogy csak a fideszt kompenzaljuk ha nyer egy korzetet. De ha az ellenzek akkor meg nem. A bpen megnyert ellenzeki korzetekben ugyanugy kapott az ellenzeki lista gyozteskompenzacios szavazatokat.
Tehat alternativa kell es nem Gyurcsany. En mar tobbszor tobb helyen elmondtam hogy szivesen szavaznek az ellenzekre amennyiben az nem Gyurcsany. En egy nato es eu parti fidesz szavazo vagyok mert nincs alternatíva. Mert Gyurcsanyra soha tobbe. Se az asszonyara.
Es a 3millio fidesz szavazo fele legalabb ilyen.
24-es "A rendszer akkor lenne igazsagtalan ha arrol szolna hogy csak a fideszt kompenzaljuk ha nyer egy korzetet."
Nézd, én értem a szerecsenmosdatást, meg hogy véditek a mundér becsületét.
2011 és 2021 között TÍZ ÉVIG HAZUDOZTÁTOK itt, hogy ez egy stabil, új rendszer, nem érdekes, hogy egypártilag lett megszavazva, az aktuális erőviszonyok tükrében az adott párt érdekei szerint. De STABIL.
2021-ben bebizonyosodott végleg, hogy NEM STABIL, mert MÓDOSÍTJÁK, ha az a politikai érdekük.
Na én most kötök nagy összegű fogadást BÁRKIVEL, hogy ha a Fidesz azt fogja mérni, hogy vesztésre áll, ARÁNYOSÍTJA A RENDSZERT, az utolsó lehetséges pillanatban!
Tényleg, erre felteszek mondjuk 300.000 forintot is, ha valaki fogadni szeretne!
EZ ÍGY LESZ!
Abban a szent pillanatban törlik el a győzteskompenzációt (még kormányon, kétharmaddal) és/vagy teszik arányosabbá a mandátumkalkulációt, ahogy a vesztüket érzik - hogy legalább erős ellenzékben maradjanak.
A győzteskompenzációt mosogatni meg értelmetlen. Ilyen MARHASÁG CSAK MAGYARORSZÁGON VAN!
Miért kompenzálod a győztest? Hogy győzött szegény? Miért kellene a GYŐZTESHEZ hozzávágni akár 2.000, akár 15.000 szavazatot, amikor eleve győzött és kormányozhat???
Ja, hogy azért, hogy ALKOTMÁNYOZHASSON IS, EGYPÁRTILAG??? Ami SEHOL NINCS A VILÁGON???? Úgy egészen más...
Azert kompenzalod a gyoztest mert mondjuk az a 30000szavazat vagy 30% amit raver a masodikra megy a levesbe.. ha az ellenzek kepes lesz egy korzetet ekkora kulonbseggel megnyerni akkor neki sem fog elveszni az a kulonbseg amivel nyer.
Az mennyivel igazsagosabb hogy tegyuk fel a fidesz nyer 50001 szavazattal, az ellenzek kap 50000 szavazatot. Az 50000megy kompenzaciokent a listara. Ekkor meg a lista torzulna mert a kompenzacio atlokne az egeszet.
22)A regi orszaggyülesi valasztasi rendszert nem valamennyi párt,hanen egyedül az MSZMP szavazta meg 1989-ben.(Egyèb párt nem tudta megszavazni,hiszen 1989-ben egyedül az MSzmp rendelkezett parlamenti képviselettel)
PS:Egyèbkènt a règi választási rendszerrel minden pártnak szinte baja volt,de 2010 elött sose jötz össze 2/3 a megvaötoztatasara,nyilvan azert,mert minden part a sajat aktualis erdekei szerint akarta mòdosítwbum
Ha a règi rendszer annyira arányos volt,akkor hogy lett 94-ben az MSZP-nek a listás szavazatok 33%-ával ès az egyèni mandátumok 45%-ával abszolùt többsège?
PS:Az Eu-ban a győztes konpenzáciò,mint fogalom valòban csak a magyar választási rendszerben van,de ez nem azt jelenti,hogy ne lennènek választasi rendszerek,amik a győztest más címszòval jobban segítik.Pl a görögben eleve megkapjs a győztes párt a mandátumok 1/3-át.
18)A körzetek átszabását az AB rendelte el.
PS:A Fidesz 2010-es győzelme után már nem nagyon lehetett ùgy körzethatárokat lètrehozni,hogy az ellenzèkiek legyenwk tlbbsegben
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!