Vannak még itt olyan (volt) Fidesz szavazók, akik bíznak benne, hogy néhány éven belül ismét normális áron lehet majd a boltokban kapni az élelmiszert?
Ami most van, az elkeserítő, a nem hatósági áras termékek már megfizethetetlenül drágák kezdenek lenni a boltokban.
Én azért szavaztam a Fideszre, mert bíztam benne, hogy stabil marad a magyar gazdaság és kiszámítható lesz az élete a középosztálynak továbbra is. De ehelyett lecsúszott a középosztály életszínvonala jelentősen, nekünk a családban 2 autóból egyet el kellett adni, a fizetésünk jelentős részét a rezsi és az élelmiszer eltünteti, a gyerekvállalásba ezek után bármilyen támogatást adnak, nem fogunk belekezdeni, az csak több kiadást okozna.
Pont azért szavaztam a Fideszre nehezen tavaly, mert attól féltem, az ellenzék hatalomra kerülésével fognak ezek a dolgok bekövetkezni.
5: nem. Egyáltalán nem mindegy. Mert ha komolyan veszünk, akkor nem szavaznál a mentalitásoddal "IMF/rekord munkanélküliség/költségvetéscsaló Ferire".
Amúgy az általad festett kép alapján bőven átlag feletti életszínvonalad van.
Most mindenkinek kicsit nehezebb. De most nincs olyan politikai erő, akivel jobb lenne, mint 1-2 éve.
Írjon is egyet, aki majd lepontoz.
"Ketten vagyunk még."
Tehát két személyre volt két autótok, most meg mindössze két személyre még mindig van egy. Hidd el, hogy nagyon sokan irigylik az autóval kapcsolatos problémátokat! Melyik ellenzéki párt támogatja, hogy ilyen sok autó piszkítsa a levegőt?
#13
Ennek az az oka, Árokpart, hogy a Fideszre szavaztál. Az ellenzékiek szemében ez a legnagyobb bűn, ezért kívánták a halálodat.
A #15 kommentelő a jó példája annak, ha valaki agyhalott…. Fidesz szerint eddig minden olcsó volt, nem pedig most minden drága…. Az ilyen hülyék meg el is hiszik…. Azért kerül most jó pár dolog 3x 4x többe mert most olyan jó a fizetés és azt valahogy az árba be kell termelni…. Az átlag ember fizetése olyan jó? Te tényleg ennyire hülye vagy? Egyébként volt egy nagy (negatív értelembe) ember aki azt monda idézem: “kinek mit intézet a kormánya”. :D
De hogy egy másik nagy (negatív értelembe nagy) ember meg azt is mondta: “nincsen ingyen ebéd”.
De engem már nagyon nem érdekel ez a pöcegödör. Remélem ez az év még rosszabb lesz mint a tavalyi.
Nem jönnek már soha vissza a normális árak. Abban bízom, hogy a fizetésem nagyjából követni fogja az áremeléseket.
A Fidesz jót akar, csak hát túl erős az ellenszél. Az Uniós pénzek nehezen érkeznek meg, és a forint ellen spekuláltak, így legyengült a pénzünk. Energiahordozókban nagy az ország kitettsége, a Paks 2 lassan épül, több oka van, hogy minket jobban érint az áremelkedés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!