Manapság mennyire jellemző, hogy valaki önerőből 0 szülői segítséggel 30 éves korára tudjon venni egy hitelmentes házat?
19#
Nincs. Maradtam velük. Jó szándékú, de túlzott elképzeléseik voltak velem kapcsolatban, meg a tanárok is lebeszéltek a szakmunkásképzőről pályaválasztáskor. Érettségi(12. Évfolyam) előtt ott kellett hagynom a gimnáziumot. Egy szakmunkás bizonyítvány már addigra ott lett volna a kezembe, ehelyett mehettem mezőgazdasági munkára feketén kapálni, metszeni stb., hogy a minimálbérért dolgozó anyám, meg a végleg lerokkant apám és az egyik legostobább hitelkonstrukció törlesztése mellett megéljünk. Legalja(nem kéne annak lenni) munka, alkoholisták, sodródás az árral 4 évig. Aztán 2013-ban hegesztő tanfolyam ,azóta hazai szinten jónak mondható fizetésért dolgozom. Újítgatom ezt a meglehetősen szerény, ahhoz képest is eléggé ákombákom vályogházat.
20
Utólag könnyű okosnak lenni, nem valami bölcs dolog, csak a pozitív dolgokat hangsúlyozni, egy ilyen nagy döntésnél, sajnos szót kell ejteni a negatívokról, pl mi garantálja azt, hogy te félre tudsz rakni 150 ezret minden hónapban? Mi garantálja, hogy folyamatosan lesz munkád, az elkövetkező 10 évben? Mi garantálja, hogy öltönyös disznók nem robbantak ki egy háborút, hogy felkavarjak a világgazdaságot, ők meg halászanak a zavarosban?
Utólag könnyű okosnak lenni, ennyi erővel én is mondhatnám, hogy hülye az, aki nem ölte minden vagyonát 15 éve bitcoinba
Az a helyzet, hogy 10-15 éve, nagyon is bölcs következtetés volt, nem hitelt felvenni a svajci frankos mizéria után
#22 "Mi garantálja, hogy folyamatosan lesz munkád, az elkövetkező 10 évben?"
Garantálni soha semmi, de azért két dolog valószínűvé teszi: ha olyan szakmát tanulsz, amire tudod, hogy igény van, és ha képes vagy a rugalmasságra és munkát, vagy akár szakmát váltasz ha nem működik amit épp csinálsz. Ehhez persze bíznod kell saját magadban, de így bármilyen világgazdasági helyzetben talpon tudsz maradni. Plusz 10 éves távlatban pont, hogy inflálódik az a 150e Ft, tehát az évekkel egyre "olcsóbb" lesz a törlesztőd.
"Utólag könnyű okosnak lenni"
Ezt mondhatod arra, hogy miért nem vett valaki ingatlant 2014-ben pont a fordulóponton, de aki 2016/2017-ben még nem látta, hogy merre halad az ingatlanpiac, az nem akarta látni. Azon a ponton csak fel kellett ülni a vonatra és élvezni a tájat.
"Az a helyzet, hogy 10-15 éve, nagyon is bölcs következtetés volt, nem hitelt felvenni a svajci frankos mizéria után"
Nem, egyáltalán nem. Aki így gondolja az nem értette meg, hogy mi volt a gond a svájcifrankos mizériával. Ha olyan devizában adósodsz el, amiben bevételed van, lehetőleg végig fix kamatozással kötsz szerződést párszázalékos THM-el, és a törlesztőd nem haladja meg a fizetésed 50-60%-át, meg kötsz törlesztési biztosítást, akkor egyszerűen elméletileg lehetetlen, hogy úgy bukj rajta, ahogy a devizahitelesek buktak annó.
,,Ezt mondhatod arra, hogy miért nem vett valaki ingatlant 2014-ben pont a fordulóponton, de aki 2016/2017-ben még nem látta, hogy merre halad az ingatlanpiac"
Na akkor ma merre halad az ingatlanpiac? 😀
Az a baj, hogy megint ,,ezt hogy nem lattátok előre?!" hangnemben beszélsz, igy utólag, holott 2016-17'-ben is sokan mondtak azt, hogy be fog borulni a lakás piac, ki fog durranni az a lufi és sokan mondtak ennek az ellenkezőjét is, magyaran senki nem tudta hogy mi lesz a jövőben, nyilván a sok vélemények közül volt, akinek bejött a elmélete, annak most hízhat a maja, a többi meg hallgat
,,törlesztőd nem haladja meg a fizetésed 50-60%-át,"
Hat én baromira nem érezném magamat biztonságban, bármikor jöhet egy rendkívüli költség és borul a bili, ez, amit leírsz nagyon jól hangzik laboratóriumi körülmények között meg valószínűleg a hitelügyintézők is hasonló szövegel édesgetik magukhoz az embereket, biztos vannak emberek, akik nagyon jól jártak vele, de megmerem kockáztatni hogy az esetek túlnyomó részében, azok, akik ilyen hosszú időre eladósitják magukat, fogalmuk sincs mibe mennek bele, magyaran én még nem találkoztam egy olyan hitelt megélt vagy hitelben lévő emberrel, akire én igyigykedtem volna, azok akiknek meg bejött, azok meg biztos nem hangoztatják azt...
"Na akkor ma merre halad az ingatlanpiac? 😀"
Az irány nem mindig egyértelmű, 2016-ban az volt. Tudom hogy sokan mondták, hogy "lufi", de ezeknek az embernek az égvilágon semmi alapja nem volt rá hogy ezt mondják a vágyvezérelt gondolkozáson kívül. Tudni kell, hogy kinek a véleményére adsz.
Amúgy ha szeretnél kicsikarni belőlem egy jóslatot, akkor szerintem most enyhén (10-15%) csökkenni vagy stagnálni fognak az árak, de olyan zuhanás nem lesz, mint 2008-ban, olyan meg pláne nem, ami visszacsinálná az elmúlt 8 év növekedését. Ami biztos, hogy a volumen jelentősen csökken, vagyis lassabban lehet majd eladni mindent.
És azért megjegyezném, hogy ha nem befektetni, hanem lakni veszel ingatlant, akkor onnantól hogy meg tudtad venni szinte mindegy, hogy merre megy az ára. Ha nem akarsz ingatlanpiaci jóst játszani akkor ne spekulálj, hogy bár most is meg tudnál venni egy lakást, inkább kivársz, hátha jobban jársz, vagyis itt is a hitel a jobb megoldás.
"bármikor jöhet egy rendkívüli költség és borul a bili"
Milyen bili borul? Tegyük fel, hogy maximálisan kineccelted a fizetésed, és tényleg nem lesz pénzed a rendkívüli költségre, és nem tudod egyből megjavítani az autódat, nem tudsz egyből új hűtőt venni, stb. És? Ha emellett a mindig törlesztődet fizeted ki először a hónapban, akkor annyi történik, hogy busszal mész be dolgozni, meg megromlanak a kajáid és addig konzervet eszel, amíg nem szerzel egy használt hűtőt jó áron. Viszont továbbra is van egy lakásod. Szerintem ez nem egy kategória... Amikor épp örökre kiáraznak az ingatlanpiacról, ha nem lépsz gyorsan, akkor az ingatlanvásárlás mindennél fontosabb.
De ez mindegy is, hiszen normális ember úgy vesz fel hitelt, hogy tudjon mellette még valamennyit félretenni is, és akkor a fenti szituáció is sokkal kisebb eséllyel fordul elő.
"én még nem találkoztam egy olyan hitelt megélt vagy hitelben lévő emberrel, akire én igyigykedtem volna"
Azt nem tudom mi a feltétele annak, hogy irigykedj valakire, de én pl. tulajdonképpen a "semmiből" (családtól jelentős pénzbeli segítség nélkül) hoztam össze az elmúlt ~10 évben három ingatlant, kettőt kiadásra, ami már fedezi a harmadikra felvett hitel törlesztőjét. Ez hitelek nélkül lehetetlen lett volna, nélkülük ma sokkal hátrébb tartanék az életben. A baráti körömben pedig nem én vagyok az egyetlen, akinek 35 előtt egynél több ingatlana lett hasonló módon. Legutoljára még pont elcsíptük a jóáras hiteleket a kamatemelések előtt, most meg épp a földbe inflálják a tartozásunkat... Tuti nem jártunk jól?
Ja,úgy lett a 27 milliós ház 56 millió,hogy az állam felpumpálta az ingatlanpiacot a gyerekgyártó támogatásokkal.
Ettől a valódi értéke nem 56 millió,ha jön egy új kormány és kivezeti ezeket a támogatásokat,nem fog annyit érni.
Másrészt,amíg laksz egy ingatlanban,tök mindegy mennyit ér,hasznot nem termel.
Másrészt,ahogy előttem írta valaki,jön egy válság,covid,háború,nem tudod fizetni,akkor buktál.
De elég egy betegség,10 év hosszú idő.
Ja,és eleve ott bukik a történet,hogy 20 évesen a többség tanul,olyan 25 évesen végez az egyetemmel,átlagosan 1 év mire munkát talál,és kb 30 éves mire lesz önereje.
Na innen kell számolni 10 évet,de 40 éves korra ez sem családi ház,hanem egy lepukkant panel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!