A balosok miért akarják emelni a pedagógusok bérét amikor tudják (legalábbis tudhatnák ha konyítanának hozzá), hogy nagyon rá fognak fizetni?
Ha növelné az állam a pedagógusok bérét, amivel megjegyzem, nincs semmi baj, - a közmunkások negyed annyiból is meg tudnak élni -, akkor két dolog történne:
-még több adót kellene beszedni, mert azt bizony az adókból fizetik, még nagyobb lenne az adóteher mindenen
-még tovább nőne az infláció, hiszen az is többlet pénzként jelenne meg a piacon, ami tovább nyomná az árakat, ami miatt jelenleg a balosok siránkoznak a legjobban
Miért kéne hát hozzányúlni a pedagógus bérekhez, amikor a jelenlegi helyzetben felérne egy harakirivel, önkasztrálással, tökönlövéssel?
A tanárok "tüntikéztek" és a politikusok, meg a rendőrök fizetését emelték meg.
Miért kellett, mikor "nincs itt az ideje"?
Ez ugye nem volt inflációnövelő dolog.
Tanárhiány van és tanárokat rúgnak ki.
Nóóórmális?
Érdemi oktatás már most sincsen, amit a közoktatásban tanítanak annak a 99,9%-a teljesen felesleges tudás, mert teljesen piacképtelen.
No meg nézzünk egy másik szempontot: Ha több pénzt kapnának a pedagógusok, bármi is változna az oktatásban? Nem. Nem tanítanának lelkiismeretesebben azok akik most sem tanítanak rendesen.
Nem hiába hallom egyre többször a pedagógusokra azt a kifejezést, hogy "Gyurcsány katonái".
#3
Innen látszik, hogy fogalmad sincs mit szeretnének elérni a tüntetők. Több fizetést ÉS oktatási reformokat szeretnének.
Több fizetés => többen jelentkeznek tanári szakokra => minőségibb tanárok lépnek a pályára és elküldhetőek lesznek a nem megfelelőn tanítók
Oktatási reformok => jobb oktatást kaphatnának a gyerekek és életképesebben léphetnének ki a suliból, de inkább fontosabb lenne az, hogy többen mehetnének egyetemre és elkezdhetne tudás alapú társadalom épülgetni.
Amúgy rettentően nagy butaságot írsz a #4-ben, kár hogy nem olvastam el mire leírtam a válaszomat, mert az ilyen vak emberek miatt nyer a fidesz mindig és teszi tönkre az országunkat, egyszerűen felesleges bármit írni neked, úgyse fog érdekelni.
Most is van rá lehetőséged hogy ha fizetni akarsz minden árok, hát járathatod a kölköd magántanárhoz is. De ez a te magán tőkéd, fizesd ki te magad ha akarod. Attól még nem kéne rákényszerítened mindenkire az adóterheket, a további inflációt, a tovább gyengülő forintot.
Hisz ne feledd, ahhoz hogy bért emeljen az állam az alkalmazottainak, forintot kell nyomtatnia. Ha forintot nyomtat, akkor pedig gyengülni fog a forint.
"ahhoz hogy bért emeljen az állam az alkalmazottainak, forintot kell nyomtatnia."
uhh
A propagandára, stadionokra, kisvasútra költött pénzt is így nyomtatták?
kedves ruszki kérdező
ha drága elvtársaid nem baromságokra költenék az állam bevételeit, illetve nem a zsebükbe tömködnék akkor jutna pénz oktatásra. de Nagyvezíred nem akar erre költeni, ahogy egészségügyre se.
"Most is van rá lehetőséged hogy ha fizetni akarsz minden árok, hát járathatod a kölköd magántanárhoz is."
Aha, és a szegények gyerekei le vannak szarva, azokról meg gondoskodjon az, aki megszülte, mi? Minek szült, ha szegény? Na így lehet tönkretenni egy nemzetet.
"De ez a te magán tőkéd, fizesd ki te magad ha akarod. Attól még nem kéne rákényszerítened mindenkire az adóterheket, a további inflációt, a tovább gyengülő forintot."
Tipikus nem lát tovább az orránál demagógia. Ha képzett lesz a gyerek, az nem (csak) a szülőnek jó, hanem minden állampolgárnak, mert egységnyi ember nagyobb előállított értéket tud hozzáadni a közöshöz, vagyis arányában nagyobb mértékben tudja növelni a jólétet. Végeredményben inflációredukáló hatása van.
"Hisz ne feledd, ahhoz hogy bért emeljen az állam az alkalmazottainak, forintot kell nyomtatnia. "
Vagy képeznie kell az állampolgárait, hogy azok a magasabb hozzáadott értékkel képesek legyenek kitermelni a tanárok béremelését. Így mindenkinek jut ingyenképzés, és a szegényeknek sem maradnak szegények (és fajankók) a gyerekei.
Nekem már az is megfordult a fejemben, hogy a fidesz tudatosan építi le az oktatást, mert minél hanyagabb az oktatási rendszer, annál inkább butábbak lesznek a jövő generációi, ami azért jó, mert a buta embert meg lehet vezetni, "Háború vagy béke" "rezsicsökkentés" szavakkal választást lehet nyerni. A buta ember nem kérdezi meg amit mondanak neki, a buta nem kérdőjelezi meg a körülötte történő dolgokat. Az okos igen.
Minél több a buta ember, annál többet lehet megvezetni és annál több fidesz szavazó lesz és annál inkább a hatalmon marad ez a kormány.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!