Mit gondoltok: ha egyszer megbukik a Fidesz, utána jobb hely lesz ez az ország?
Az MSZP-frakció támogatja a várható intézkedéseket
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT)szombati ülésén bejelentett intézkedéscsomag teljes politikai támogatottságot élvez az MSZP-frakció részéről - mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt frakcióvezető-helyettese az OÉT ülését követően.
A baloldal 2 év alatt (2007-2008) több mint 14 000 tanárt tett utcára, és több mint 100 iskolát zárt be. További 748 iskolát szüntettek meg, azokat beolvasztották más intézményekbe. Ezzel 1000 településen szűnt meg a helyi iskola.
283 óvodát zártak be, 1191 óvónőt rúgtak ki. Ezzel egy időben csökkentették a diákok utazási kedvezményét 17,7 százalékkal, és 28 vasúti mellékvonalat zártak be 942 kilométer hosszan.
GYURCSÁNY FERENC, AKI KORMÁNYZÁSA ALATT ÁTLAGOSAN NAGYJÁBÓL 1-1,5 SZÁZALÉKKAL RONTOTTA A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉST ÉVENTE, BEKERÜLT A VILÁG LEGROSSZABB VEZETŐI KÖZÉ.
A Penn World Table adatai alapján a legrosszabb 25-nek számító listán Gyurcsány Ferenc olyan nevek között szerepel, mint az ugandai Idi Amin, a kínai Mao Ce-tung, az iráni Khomeini ajatollah vagy a kambodzsai Pol Pot.
Normális esetben jobb lenne. Jó pár ember van jelenleg is a politikában, aki alkalmas lenne valamilyen pozíció betöltésére és javítani tudna az ország helyzetén.
Viszont és itt ez a legnagyobb baj. Értelmes emberek megválasztásához értelmes szavazóbázis kell. Jelenleg meg látjuk, hogy a fideszre szavaz az emberek jelentős része.
De mellesleg a jelenlegi helyzetnél jobbat tényleg nem bonyolult elérni. Számtalan példa van arra, amikor országok felzárkóztak kifejezetten rossz anyagi helyzetből. Ezeket simán le kellene másolni és utána csak idő kérdése, hogy EU-s szinten legyünk.
A fidesznél nem volt rosszabb kormányunk, így tényleg nem nehéz jobb helyzetet elérni.
Ha nem kormányoznának, de legalább aktívan nem tennék tönkre az országot már jobb helyzetben lennénk.
Olyan sokat loptak a konkjunktúra alatt, hogy a GDP sosem tudott az EU-s pénzeknél nagyobb összegben növekedni.
Trükös dolog mert fleto né valójában fleto megtestesülése nő képében....
Fleto az ellenzéknek olyan mint az antikrisztus élvezettel bomlasztja szét a nagy össze fogást miközben ők marakodtak a pozíciókért fleto sunyiban a dk-bol csinált egy árnyékormányt🤣🤣🤣🤣ki hagyva a többieket a buliból🤣🤣🤣🤣De sebaj lendvai be jelentette az árnyék parlamentet🤣🤣🤣🤣Drámát és bohóckodást láthat a nép egyszerre🤣
A Magyar Kommunista Párt a rivális pártok felszeletelésével és az 1947. évi ún. "kékcédulás" országgyűlési választáson csalással elért eredményével egyre csak erősödött. 1948. június 12-én aztán egyesült a Szociáldemokrata Párt Szakasits Árpád vezette radikális szárnyával, és a fúzióból létrejött a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), amelynek legbefolyásosabb politikusa az a Rákosi Mátyás volt, akinek elnöklete alatt 1949. február 1-jén létrehozták az MDP-t és a megmaradt, szétvert pártokat egy szövetségbe kényszerítő Magyar Függetlenségi Népfrontot. Az 1949-1953 közötti országgyűlési választásokon már csak a Rákosi vezette Népfront jelöltjeire lehetett szavazni, így nyílt kommunista diktatúra uralta Magyarországot.
A Rákosi-diktatúra egyik fő jellemzője a begyűjtési vagy beszolgáltatási rendszer működtetése volt. A parasztoknak mezőgazdasági termékeikből előre meghatározott mennyiséget kötelezően be kellett szolgáltatniuk az államnak bizonyos időközönként, amelyből a városok ellátását fedezték, vagy a szovjet blokkon belül külföldre exportáltak. A falvakban a begyűjtők gyakran az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) embereinek kíséretében valóságos "padlássöpréseket" tartottak a rejtegetőknél.
A begyűjtési rendszer kettős céllal működött: egyrészt a növekvő beszolgáltatási terhekkel a parasztokat vidéki életvitelük felhagyására és a városi ipari munkások közé akarták kényszeríteni, másrészt a kulákok (jómódú gazdák) vagyonából kívánták fedezni a nehézipari beruházásokat. A vidék legtekintélyesebb gazdáiról kuláklistákat készítettek, és sokszor kulákverő brigádokkal fenyítették meg, és rabolták ki őket, sőt, sokakat internáltak is. A parasztság letörése kegyetlen kísérlet volt a totális pártállam kiépítése érdekében.
A Rákosi-korszak másik fő jellemzője, hogy olyan keményvonalas sztálinista diktatúra volt, amelyben elvakult személyi kultusz övezte nemcsak Rákosi Mátyást, hanem a hazánk felszabadítójaként és idealizált hőseként ünnepelt Sztálint is. Rákosi igazi példaképnek tekintette a Szovjetunió diktátorát, akinek rendszerét teljes egészében igyekezett lemásolni és kiépíteni az 1949. augusztus 20-án kommunista alkotmánnyal megalakuló Magyar Népköztársaságban.
A Rákosi-diktatúrában igyekeztek a proletárforradalom köré olyan kultuszt teremteni, mintha a kommunisták Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Táncsics Mihály vagy a Rákóczi-szabadságharc hőseinek igazi politikai örökösei lennének. Igyekezetük az állami ünnepségeken túl olyan '50-es évekbeli magyar propagandafilmekben is tetten érhető, mint a Föltámadott a tenger (1953), vagy a Rákóczi hadnagya (1954).
Az 1948 februárjában megalakult Magyar Szabadságharcos Szövetség a kommunisták országos félkatonai szervezete volt, amely sport és szabadidős tevékenységek szervezésén keresztül ideológiai nevelésben részesítette a csatlakozó fiatalokat. 1949-től a szervezetben és jogutódjaiban motoros, lövész és rádiós szakosztályok is működtek.
SOHA NEM BUKIK MEG!
Álmodik a nyomor!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!