Mennyire tartod primitívnek, hogy bizonyos ellenzékiek 3 millió embert ostobáznak le egyszerre?
"Fideszes szavazótábort (hatalmas tömeget) birkázza, ostobázza."
Nem ok nélkül, megdolgoztak érte.
#75
Buta ellenzéki vagy. Igen, 10 év alatt a forint értéke enyhe túlzással megfeleződött, de azt nem tudod felfogni, hogy ha euró lenne 2010 óta, akkor sem lenne nagyobb a fizetésed, mint így. Élő példa Szlovákia vagy Görögország ahol bevezették az Eurót, s tudod, nem lett dupla bér 10 év alatt ezekben az országokban, mint ahogy azt hazugan sugalljátok az ilyen megszólalásokkal.
Cserébe mind a két ország búcsut inthetett a lendületes gazdasági fejlődésnek.
Ja, s még azt se felejtsük el, hogy 2002-2010 között, mikor a te fajtád volt hatalmon, akkor is minden lehetőség megvolt az euró bevezetésére, de ti sem tettétek. Cserébe államcsődöt okoztatok, amit Bajnaiék meg Orbánék hoztak helyre nagy nehezen. Mert ilyenek vagytok, oda s.artok, s más kell feltakarítson utánatok, aztán hőbörögtök, mikor más van hatalmon, holott mikor ti voltatok, nem csináltatok semmit. De oly annyira semmit, hogy NÉGY 2/3-ot is okoztatok vele.
"Cserébe államcsődöt okoztatok"
Mikor volt államcsőd Magyarországon? Átaludtam volna?
76 a piac beárazza a szerencsétlen szektátokat, mások pénzéből könnyű élni.
Amúgy ellentétben veled, egyik pártnak sem vagyok sem tagja, sem híve, lehet egy bites fidiótának ez furcsa lehet, csak nem mindegy, hogy a mire megy az adóm. Lehet neked mindegy, de akkor tartsátok el az inkompetens szektátokat. Fog sikerülni komcsi?
Lassan csak rájön a sok narancs fejű, hogy 12 éven át hazudtak nekik és egy rakás szar a gazdaságunk.
Bár lehet kell még nekik pár hónap éhezés és fagyoskodás. 12 év agymosást nehéz pár hét alatt meggyógyítani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!