Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Gyurcsány Ferenc: Készülünk?

Gyurcsány Ferenc: Készülünk?

Figyelt kérdés

A Választások után volt bennem egy olyan érzés, hogy ennek a választásnak a legnagyobb nyertese valójában Gyurcsány Ferenc (illetve a Mi Hazánk). Ő úgymond részt sem vett ebben, és nincs köze a bukáshoz (idézőjelesen persze). Teljesen kicsinálta az egész baloldalt, ellenzéket, alternatívát. És most pár hónap után valóban ez kezd kibontakozni. Gyurcsány Ferenc készül. Már a DK a legnagyobb ellenzéki párt.


Szóval összességében úgy néz ki, hogy visszatértünk teljesen az Orbán-Gyurcsány kérdésre. Vajon Ők összejátszanak vagy Gyurcsány tényleg hatalomra akar kerülni és nem csak Orbán Viktor kedvéért játssza el az ellenzékit, hisz összelehet mocskolni vele bárkit, és ez a Fidesznek kár tagadni de nagyon megéri. Mit gondoltok erről? Gyurcsány ezt tudta? Ezért hagyta az ellenzéket így megbukni? És tudta, hogy ebből majd Ő lesz a legnagyobb nyertes? Bár az is forgatókönyv lehet hogy majd így a jövőben vagy a Fidesz tér vissza, hisz Gyurcsány megint szétveri az országot, vagy a Fidesz nem lesz leváltható, hisz mindenki aki a nép nevében van ott össze lesz mosva Gyurcsánnyal. Szerintetek?



2022. aug. 15. 22:07
 1/10 anonim ***** válasza:
87%
A kocsmába
2022. aug. 15. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon úgy tűnik, hogy igen, Gyurcsány összejátszik Orbánnal. Gyurcsány mindig úgy és akkor kavar be, ahogy és amikor szükséges ahhoz, hogy Orbán maradjon. Ez már több, mint gyanú. Ez nem paranoia, nem a szokásos fidesz-ügynöközés, hanem megfigyelhető.

Gyurcsány nagyon jól tudja, hogy ő a nagy mumus és a legnagyobb gyomrost úgy tudta volna bevinni Orbánéknak, ha teljesen, garantáltan eltűnik a politikából. De nem tette. Ő most is készül. Valójában semmire nem készül, ez is csak azért van, hogy vele lehessen újra ijesztgetni most, hogy rászakadni készül Orbánékra az eddigi unortodox kormányzásuk eredménye.

2022. aug. 15. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom, hogy mire készülnek, de az kb. tény, hogy ha holnap egy merénylő megölné Orbánt, akkor se mondana le a kormány, csak a helyére tennének valakit. Lázárt, Varga Juditot, Rogánt, Mészáros Lölőt. Sok-sok "emberük" van erre a pozícióra. Amíg a pénznyelő működik, addig nem mennek sehova.
2022. aug. 15. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Igen kedves kettes én is úgy gondolom hogy összejátszanak. Csak az a kérdés hogyan/miért. Bennem két opció is felvetődik, az egyik hogy közösen raboljanak minél többet, a másik viszont az hogy Gyurcsánynak meglett mondva hogyha nem szeretne a börtönbe kerülni az elszámoltatás miatt akkor vonuljon be az ellenzékbe és tartsa fenn a 2/3-ot.
2022. aug. 15. 22:24
 5/10 anonim ***** válasza:
92%
Szerintem is összejátszanak. A Feri arra készül, hogy majd ha már Orbán nyaka körül nagyon szorul a hurok, akkor átvegye tőle a kormányzást. De amíg nem áll fönt ez a helyzet, addig csak az a feladata, hogy megakadályozza egy új, valódi ütőképes ellenzék létrejöttét.
2022. aug. 15. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Túl van dimenzionáva a kérdés, a készülünk csak a dk tábor egybentartását erősíti, semmi egyéb - mert április 3 óta még a DK keménymag is csalódott. Ennyi, semmi több
2022. aug. 16. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Már április 3-a előtt lehetett tudni, hogy Gyurcsány (vagyis a DK) lesz a legnagyobb nyertese ennek. Olvass vissza több száz cikket, vélemény cikket, riportot, akárcsak az ATV Öt-öt, vagy bármi mást, ami a választással foglalkozott. Mindenki tudta, hogy ebből az Összefogásdosdiból a DK kerül ki győztesként, mint ellenzéki párt. Egyedül az volt a kérdés, hogy mennyire lesz nyerő. Mint kiderült, nem annyira, mert nem sikerült megállítani a 2/3-ot.

De MZP-nek volt olyan nyilatkozata, hogy GyF-el megállapodott abban, hogy ne legyen jelen, ne nyilatkozzon, amit nagyjából be is tartott. Nyilván a háttérben ott volt, és azért az is elmond valamit, hogy MZP-t kirúgta: "Gyurcsány Ferenc eltávolította az Elnökök csoportból" április 3 után.

2022. aug. 18. 01:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
max a cirkuszba
2022. aug. 18. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Alapvetően szerintem is osszejatszanak.

De most valamiben tényleg mesterkedik. Nagyban nyomat ja ő is a "propagandát"

[link]

Ennek a végére is kiírta

2022. szept. 12. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Lehet tüntetést szervez
2022. szept. 12. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!