Az a tévhit honnan ered hogy a vidékiek buták és szegények?
Én sok vidéki embert ismerek, kivétel nélkül fidesz szavazók. Egyik se buta, de főleg nem szegény.
Többségük vállalkozó, orvos, építőipar, állattenyésztés és ehhez hasonlók. Szép házuk van, jó kocsijuk, némelyiknek egész komoly termőföldjei amit vagy a család vagy alkalmazottak művelnek.
Sok budapesti "értelmiségi" aktatologató diplomást mellény zsebből kilóra megvennének.
Mert a baloldali liberális online jelenlét sokkal nagyobb, mint a konzervatív jobboldali. Tehát kik fognak többségben kommentálni a fórumokon? A baloldali liberális emberek. Kiket utálnak a baloldali liberális oldalon? A jobboldali konzervatív vidéki szavazókat.
Logika.
Tessék, itt a bizonyíték, hogy mennyire nem valami értelmes rétegről beszélünk. Azt se tudják, hogy mit hazudjanak.
A #20-as elmondta, hogy mennyire mindenki netezik még az utolsó zsákfaluban is, míg a #21-es szerint nem igaz és a libsik neteznek többen.
A kettő közül minimum az egyik hazugság, mivel egymást kizárják ezek az állítások, viszont őket nem a valóság érdekli.
Egyszerűen ellent akarnak mondani, még a tényeknek is, mivel nem tudják elfogadni, hogy meg vannak vezetve.
#24
Lakhatsz egy könyvtárban, ha nem tudsz olvasni, akkor nem leszel tanult.
Semmit nem jelent a net lefedettség, amikor olyan számokat produkálunk, mint
- A lakosság 70%-a elsősorban TV-ből tájékozódik.
- A lakosság negyede funkcionális analfabéta.
- A lakosság negyede digitális analfabéta.
26
"Azt is kibeszélik, amit egyikük olvasott az interneten, vagy látott a YouTube-n."
A lakosság negyedének elmondják. Mert a lakosság háromnegyede sem funkcionálisan, sem digitálisan nem analfabéta. Ez a helyzet a falvakban is.
Nem mondom, esetleg Bódvalenkén más lehet az arány.
#27
Csak ez nem így működik.
Nincs, aki elmondja, mivel a társadalom klikkesedik. Ha te mérnök vagy, akkor valószínűleg olyan ismerőseid is vannak, akik azok, ha te közmunkás, akkor pedig olyanok.
Már a munkahely miatt is olyan körökben mozog az ember, amilyen szinten ő van.
Így már emiatt sem lehet.
Továbbá, a fentebb leírt jellemzőkből nem következik, hogy nem fogyaszt hírt és megvárja, amíg az okosabb elmondja, hanem az, hogy ő így, mindenféle szűrő nélkül fogja befogadni, amit pl. a TV-ben mondanak.
Nem viccből tanítják az érvelést az iskolában, ez nem egy veleszületett adottság, akinek nem tanítják meg jól, azt bizony könnyű lesz érvelési hibákkal megtéveszteni.
De ha mégis elmondja a nem funkcionális analfabéta a többieknek mi a helyzet, akkor sem biztos, hogy ő érti, miről van szó, mivel érvelni is tudni kell.
Az a helyzet, hogy te nagyon vakon vagy, ha azt hiszed, hogy ennyi elég ahhoz, hogy valaki értelmes legyen.
Én rendszeresen vitatkozom minden oldalról élőben és online is, és nem képesek felfogni a legegyszerűbb logikai hibákat sem.
És én is vidéki vagyok, szóval nem lehet azt mondani, hogy nem találkoztam vidékivel.
Ezek bizony tények, magyarországon ez a helyzet többek között a szar oktatásunk miatt.
Mindenki tök hülye. Ha holnap azt mondja egy politikus, hogy fegyvert a kézbe és irány lőni az indiaiakat, akkor a birka már megy is.
Ha nem így lenne, soha nem lennének háborúk. Minden háború, konfliktus és nacionalista zagyvaság az ostobasággal kezdődik, akárhol is lakjon az illető.
28
Falvak lakosai szegről-végről rokonok. Nem ismered a falut.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!